Nekiestek az előadók a Spotify-vezérnek, aki szerint a zenészek nem dolgoznak eleget

Szerző: Galavits Patrik
2020.08.01. 10:29

Daniel Ek szerint nem elég, ha egy előadó három-négy évente jelentkezik új albummal, és a rajongókkal is intenzívebb kapcsolattartás kell. Több zenész is felháborodottan fogadta a svéd üzletember szavait, szerintük Eknek fogalma sincs a zenéről.

Nekiestek az előadók a Spotify-vezérnek, aki szerint a zenészek nem dolgoznak eleget

A Music Ally-nak adott interjút Daniel Ek, a legnagyobb zenei streamingszolgáltató, a Spotify vezérigazgatója. Ebben az üzletember kritizálta az előadókat, akik szerinte nem tesznek eleget a népszerűségükért és hogy elegendő pénzt keressenek a felületükön.

„Érdekes, hogy miközben a torta egyre nagyobb, és egyre többen vehetnek ki belőle szeleteket, mindössze nagyon kevés előadóra koncentrálunk. A szó szoros értelmében milliónyian vannak a felületünkön, ennek ellenére mindig csak azokról szólnak a hírek, akik elégedetlenek a Spotify-jal. Szerintem még nem találkoztam olyan előadóval, aki elégedett lett volna a tőlünk kapott pénzzel” – mondta Ek.

Szerinte egyébként ennek ellenére egyre több előadó van, aki meg tud élni a streamingszolgáltatóktól érkező bevételekből. A Spotify jelenleg ezer letöltés után átlagosan 3,18 dollárt fizet az előadóknak – ebből azonban utóbbiaknak még az egyéb költségeiket is fizetniük kell. Az összegből lecsíp még a kiadójuk vagy akár a menedzsmentjük.

Ek úgy látja, ha valaki elégedetlen a bevételeivel, meg kell változtatnia azt, ahogy a zenéről és a hivatásáról gondolkozik.

„Nem lehet csak minden harmadik vagy negyedik évben új albummal jelentkezni, és azt gondolni, hogy ez majd elég lesz.

Az előadók lassan megértik, hogy ez az egész a rajongókkal történő folyamatos kapcsolattartásról szól. Arról, mennyi munkát teszel bele, mi az albumod háttértörténete és hogy közben rendszeres párbeszéded van a rajongóiddal” – fejtegette az üzletember.

Fogd be a pofád, seggfej! – üzenik az előadók

A zenészvilág finoman szólva sincs elragadtatva Ek kijelentéseitől. Az R.E.M.-alapító Mike Mills például Twitteren osztotta ki a Spotify-vezért.

„A zene=termék, amit rendszeresen ki kell facsarni magunkból, mondja a milliárdos Daniel Ek. Menj a p***ba.” – írta.
 

Az EDM-előadó Chet Porter arra hívta fel Ek figyelmét, hogy milyen kevés bevétele van a zenészeknek a Spotifytól. „Ja, mert a céged csak 0,00331 dollárt fizet a letöltések után, amit aztán még szét kell osztani az előadó, a menedzsmentje, az üzleti menedzsere, az ügyvédje és a kiadó között.”

A Hot Press pedig további véleményeket is szemléz. A Portisheaddel befutó Geoff Barrow a portál szerint úgy fogalmazott Ek kijelentésével kapcsolatban, hogy „gyakorlatilag azt mondja, hogy >>mindig add nekünk a zenéd, ahogy csak tudod, még akkor is, ha szar, mi meg eldöntjük, hogy megfelel-e a kritériumainknak, és promózzuk-e lejátszási listákon, miközben az előadóknak továbbra is alig fizetünk<<”.

A rockzenész Joan Osborne szerint Ek jobban tenné, ha meg sem szólalna.

„Daniel Eknek fogalma nincs, miről beszél. Soha életében nem csinált zenét, és semmi joga nincs megmondani zenészeknek, hogy mit tehetnek és mit nem. Fogd be a pofád, seggfej!”

– pirított oda Eknek az ősszel új albummal jelentkező Osborne.

A dalaiban az elektronikus zenét és a vonósokat elegyítő Zola Jesus is Ek hozzá nem értéséről fogalmazott meg gondolatokat.

„Teljesen világos, hogy a Spotify-milliárdos Daniel Ek soha nem készített zenét vagy bármi művészit. Nem akarja megérteni, hogy mi a különbség a művészet és egyszerű árucikkek között. A kultúra szenvedné meg, ha megvalósulna, amit ő mond” – fogalmazott Jesus.

„Mekkora idióta! Nyilvánvalóan fogalma nincs, mennyi időbe telik elkészíteni egy albumot, hogy hallgassák is az emberek, ha nincs mögötted száz másik, aki segít az írásban, felvételben, produkcióban, marketingben és kiadásban” – csatlakozott kollégáihoz az indie-zenész Hattie Cook.

Azt egyébként meg kell hagyni, hogy a Spotify igyekszik segíteni az előadók és a rajongók kapcsolattartását: ennek köszönhetően hamarosan általánossá válhatnak a felületükön a videós podcastok.

NYITÓKÉP: Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatója Fotó: Magnus Höij / Wikimedia

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek