kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Családbarát munkahely pályázat: hétfőn jár le a beadási határidő

Hétfőig lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra, amelyen akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a cégek családbarát intézkedések megvalósítására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Novák Katalin azt mondta, hogy a tizedik alkalommal meghirdetett díjra kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek pályázhatnak mindenféle családbarát gyakorlattal.

A cégek gondolhatnak például a kisgyermekesekre vagy az idősebb, betegebb szülőket, nagyszülőket gondozókra - tette hozzá az államtitkár.

Korábbi cikkünk a pályázat részleteivel itt érhető el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk