Jön az 52. Kékszalag

2020. július 30-án reggel 9 órakor rajtol majd el az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüred elől.

Bár egyelőre nehéz felmérni a koronavírus-járvány hatását a hazai és a nemzetközi sportéletre, a Magyar Vitorlás Szövetség vezetői abban bíznak, hogy a tradicionális, immáron 52. tókerülő versenyen, amely névadó támogatójának köszönhetően kapta az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj nevet, idén is 500–600 hajó vesz majd részt. A mezőnynek a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Keszthely–Balatonfüred távot kell teljesítenie, ami légvonalban mérve 155 km, és a szabályok szerint 48 óra áll a vitorlázók rendelkezésére a táv leküzdésére.

A verseny rekordidejét 1955-től 57 évig a Nemere II. tartotta! Az 1944-ben épült 75-ös cirkáló az akkor már kétszeres győztes Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt ért körbe. Ezt a csúcsidőt javította meg a Raiffeisen Fifty-Fifty, amely Józsa Márton kormányzásával 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a Kékszalagot 2014-ben. A tavalyi versenyen 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. 2019-ben a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyert, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot. A második helyen a Kaiser Kristóf vezette MKB-Extreme Sailing Team ért be, a harmadik pedig a PreVital lett a 13-szoros győztes Litkey Farkassal a kormánynál.

A Fifty-Fifty nevű kétárbócos katamarán

A verseny 1934 óta íródó történelmének több olyan meghatározó vitorlázója is van, akinek többször is sikerült abszolút győzelmet aratnia a Kékszalagon. A rekorder Litkey Farkas, aki tizenháromszor élhette át a pillanatot, hogy milyen, amikor elsőként ér célba az ember egy ilyen tradicionális versenyen. Többszörös győztes volt még Kovács Béla (1936, 1938), az első női győztes Kultsár Istvánné Godor Evelin (1940, 1942), Németh István (1951, 1953, 1955), Lovas József (1977, 1979), Eindl Steeg Simsalabin (1985, 1987) és Tuss Miklós (1993, 1995). Maradva a múltnál, az első Kékszalag 1934. július 27-én rajtolt a Balatonfüred–Alsóörs–Keszthely–Balatonfüred távon. A 21 induló hajó közül csak kettő nem teljesítette a távot. Az abszolút győztes Ugron Gábor, a Rabonbán nevű hajó kormányosa volt.

Valaha a tengerek leggyorsabb vitorláshajója viselhette árbócán a kék színű szalagot (az Atlanti-óceánon leggyorsabban átkelő hajók a Kékszalag címet nyerték el), a balatoni sportvitorlások ezt a tradíciót átvéve versenyeznek a díjért minden évben a Balatont körbehajózva. Az idei versenyen is a többtestű hajók közül kerülhet majd ki a végső győztes. Az elmúlt években nemcsak a katamaránok száma növekedett, hanem a csapatok felkészültsége is, így biztos, hogy hatalmas küzdelemre van kilátás, és izgalmas versenyt hoz majd az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A többtestű hajókkal induló csapatok mellett a mezőny valamennyi résztvevőjének hatalmas motivációt és kihívást jelent a táv teljesítése, hiszen Európa leghosszabb tókerülő versenyén több mint harminc hajóosztályban, kategóriában küzdenek a versenyzők a dobogós helyezésekért. Kitartásból is vizsgázniuk kell a vitorlázóknak, hiszen a változatos időjárási körülmények szinte minden évben alaposan próbára teszik a sportolókat.

A tavalyi verseny egy megható pillanattal zárult, ugyanis az abszolút győztes Racing Django legénysége pezsgővel várta az utolsóként, szombat reggel 8 óra 50 perckor befutó Sunset nevű hajó csapatát a célvonalnál, majd a hajóra átszállva közösen ünnepelték a verseny végét.

A tradíció kötelez, a hagyományteremtés pedig rendkívül fontos, így nem lenne meglepő, ha az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj abszolút győztese az idei esztendőben is „meglepné” a legkitartóbb és még érvényesen célba érő hajó legénységét.

A Kékszalag kapcsán folyamatosan frissülő információkért kérjük látogasson el a Kékszalag Raiffeisen Nagydíj hivatalos weboldalára a www.kekszalag.hu-ra!