Amikor Olivia de Havilland bemutatta Grace Kellyt Rainier monacói hercegnek

olivia de havilland, grace kelly, Forrás: Wikimedia Commons
Olivia de Havilland 104 évesen, július 25-én hunyta le örökre a szemét. De nem egyedül az Elfújta a szél tette híressé.

Grace Kelly házassága Rainier monacói herceggel korának egyik legismertebb valóra vált tündérmeséje volt. És a most elhunyt hollywood színészlegenda, az Elfújta a szél sztárja, Olivia de Havilland komoly szerepet játszott a tündérmese létrejöttében. Akkori férjével, Pierre Galante-tal ugyanis lényegében megszervezték a két fiatal találkozását.

1955 tavaszán de Havilland épp friss házasként élt Párizsban (nem sokkal azelőtt költözött oda és ott is élt haláláig) Galante-tal, a Paris-Match című hetilap szerkesztőjével. Május negyedikén az ifjú pár felszállt egy Cannes-ba tartó vonatra (a People magazin arról is megemlékezik, hogy a vasútvonal a francia Riviéra legszebb városain haladt keresztül), hogy részt vegyenek az éppen esedékes filmfesztiválon, amelyet akkor még csak nyolcadik éve rendeztek meg. Itt, a vonaton futott össze Grace Kellyvel; korábban sosem találkoztak.

Namármost de Havilland és Kelly egyaránt nagy lázadók hírében álltak Hollywoodban. Kellyt épp felfüggesztette a filmstúdiója (akkoriban minden színésznek kizárólagos szerződése volt egy-egy stúdióval), az MGM, miután nem akart Robert Taylor színésszel forgatni. Amikor a házaspár megtudta, hogy az akkor 25 éves Kelly is a vonaton van, Galante kitalálta, hogy meghívja őt vacsorára a Paris-Match főszerkesztőjével, Gaston Bonheurrel, és úgy intézik, hogy Rainier monacói herceg (aki ekkor 32 éves volt) is tiszteletét tegye. A főszerkesztő lelkesen támogatta az ötletet.

Grace visszafogott, öntudatos, jólnevelt fiatal nő benyomását keltette rám

– idézte fel később a sorsdöntő találkozást de Havilland, amely „egy szűk peronszakaszon történt az étkezőkocsi és a mellette levő vagon között, ahol megállítottam és megkérdeztem, hogy beleegyezne-e egy találkozásba Rainier herceggel. Azonnal igent mondott, de mint profi előadóművész megjegyezte, hogy a találkozást előbb jóvá kell hagynia a cannes-i látogatását szponzoráló stúdiónak, az MGM-nek.”

Amikor megérkeztek Cannes-ba, Galante felhívta Kellyt, hogy elmondja neki: Rainier meghívta a palotájába péntek délutánra. Kelly egy másik elfoglaltsága miatt elhárította ezt a meghívást, mire Rainier egy korábbi időpontot javasolt, amibe Kelly beleegyezett. Az egész egyeztetés Galante közvetítésével történt.

olivia de havilland, pierre galante,
Forrás: Getty Images
Olivia de Havilland és akkori férje, Pierre Galante

Sajnos pénteken néhány kellemetlen körülmény majdnem meghiúsította a randevút. Egy munkássztrájk miatt ugyanis áramszünet volt a fesztiválon, elmaradtak vetítések, és ami még drámaibb, se hajszárító, se sminktükör-megvilágítás, se vasaló nem állt Kelly rendelkezésére. De Kelly már megígérte, hogy ott lesz délután Rainier palotájában, ezért hátrafogta a haját, virágokat tűzött bele, felvett egy vasalást nem igénylő ruhát (egy vastag, virágos selyemtaft darabot) és a lépcsőn sietett a rá várakozó két autóhoz, mivel a lift sem működött.

Igenám, de nem csak az autók vártak rá, hanem egy sereg paparazzi is, és mire a színésznőt szállító autó megküzdött velük, elkéstek. Rainier ekkor már nem volt a palotájában. Később visszatért és megkérdezte Kellyt, szeretné-e látni a 225 szobás palotát. Kelly azt válaszolta, hogy már körbevezették. A herceg nem jött zavarba és felajánlotta, hogy megmutatja a színésznőnek a magánállatkertjét. A Paris-Match fotóriporterei is elkattintottak néhány képet, mielőtt Kelly visszasietett volna Cannes-ba. „Pierre később lelkesen magasztalta Grace-t, amiért hibátlanul tartott lépést a hercegi protokollal.”

Az első találkozás után Kelly és Rainier levelezésbe kezdtek. A kapcsolatukat titokban tartották hét hónapig, azaz 1955 karácsonyáig, amíg Rainier át nem hajózott Amerikába, hogy megkérje Grace kezét.

grace kelly, rainier monacói herceg
Forrás: Getty Images
Grace Kelly és Rainier monacói herceg esküvője

Sajnos de Havilland nem tudott részt venni „az évszázad esküvőjén”, mert éppen terhes volt lányával, Gisele-lel. Galante ott volt az esküvőn.

Később még egyszer keresztezte egymást az útjuk. „Egyetlenegyszer találkoztam Grace Kellyvel azután, hogy összefutottunk a Cannes-ba tartó vonaton - emlékezett vissza a most elhunyt sztár. - Épp egy amerikai barátommal ebédeltem egy párizsi étteremben, amikor megpillantottam Grace hercegnőt a helyiség túlvégében a lányával, Karolina hercegnővel, aki akkor tízéves lehetett. Távozásukkor Grace hercegné odajött az asztalunkhoz, hogy köszönjön nekem. Természetesen felálltam és térdet hajtottam előtte.”

Ez a képgaléria Olivia de Havilland századik születésnapja alkalmából készült 2016-ban. Nézzétek meg!