Gazdaság

Minden negyedik forint tiszta nyereség a kormánypropagandás leányvállalatban

Ismét jelentősen nőttek a kormányzati propagandát gyártó és terítő reklámcégek bevételei. Rogán Antal szárnyai alatt 2016 óta Balásy Gyula lett a kormányreklámok legfőbb gyártója és kiadója, cégei folyamatosan nyerésben vannak a vonatkozó közbeszerzéseken. A központi cég, a 2018-ban 52 milliárd forint bevételű New Land Media Kft. még nem adta le a tavalyi mérlegét, a Lounge Design Kft. azonban igen.

A mérleg szerint a Lounge 2019-ben minden korábbinál jobb évet zárhatott, 9 milliárd 139 millió forintos forgalma volt, ami 1,3 milliárddal haladta meg a tavalyelőtti, és kerek 6 milliárddal a 2017-es bevételt. Az 1,1 milliárd forint adózott eredmény ugyan elmaradt a 2018-as évben hozott 2 milliárd forintos nyereségtől, de Balásy Gyula a május 28-án tartott egyszemélyes közgyűlésen így is 1,5 milliárd forint osztalékot szavazott meg magának.

A New Land Media mellett, a kisebb vidéki televíziók, önkormányzati újságok elérésére hozták létre a Village Media Kft.-t. A céget a New Land médiaigazgatója, Hídvégi Krisztina vezeti, és lényegében a New Land reklámjait értékesíti tovább meglehetősen nyereséges formában. A Village Media 2 milliárd 264 millió forgalmat bonyolított, amelynek durván minden negyedik forintja nyereségként jelent meg, Hídvégi Krisztina pedig 510 millió forint osztalékot vehetett ki.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik