80 éves az örökéletű kapitány: A Patrick Stewart-portré

A sorozatok színészeit gyakran azonosítjuk a szerepeikkel. Érthető, hiszen hétről hétre hozzák a karakterüket, és az a feladatuk, hogy ezt a leghitelesebb átéléssel tegyék. Nehéz is mondjuk a ballonkabátos nyomozó szerepében mást elképzelni, mint Peter Falkot vagy a pimasz mosolyú mentalista helyében mást látni, mint Simon Bakert. Ugyan számukra ez csak egy munka, azonban ha jól csinálják, a nézők szemében a szerepükkel örökre összeforrnak. Ez a skatulya nem feltétlenül örömteli, akadnak, akik idővel szabadulnának tőle, de a rajongók szeretete – no meg a biztos kereset – erős ellenérv. Így van ezzel Patrick Stewart is. Még akkor is, ha az utcán vagy egy közönségtalálkozón állandóan „lepicardozzák”. Az angol aktor személye és a USS Enterprise-D csillaghajó kapitánya elválaszthatatlan, esete a tökéletes szereplőválasztás kategóriájába tartozik.

„Egy brit Shakespeare-színész”

Stewart messziről és mélyről indult. Az angliai Yorkshire megye Mirfield nevű városkájában született 1940. július 13-án, két bátyja, Geoffrey és Trevor mellé harmadik fiúgyermekként. Édesanyja szövőnőként dolgozott, édesapja a brit hadsereg őrnagyaként szolgált. Mély humánuma, emberi jogi elkötelezettsége és erőszakellenes szervezetekben és programokban való tevékeny szerepvállalása innen táplálkozik: agresszióra hajlamos, feszültségeit alkohollal oldó apja gyakran bántalmazta anyját. „Nagyon szegény és nagyon erőszakos famíliában nőttem fel. Gyermekkorom nagy részében féltem” – emlékezik vissza. Furcsa elégtétel lehet a számára, hogy őrnagy apja és katonai szolgálatot végzett bátyjai helyett őt szólítják meg úgy az emberek az utcán: „Hé, kapitány, hogy vagy?”

A családi zűrökből menedéket a színház jelentett, amellyel igen korán, 11 évesen eljegyezte magát. Hamar világossá vált, hogy a tehetséges kamasznak az előadó-művészet ad igazi otthont és jövőt, 15 éves korában emiatt abba is hagyta a sulit. A csekély színészfizetség mellett újságíróként szorgoskodott. A Mirfield & District Reporter nevű újságnál gyászjelentéseket kellett szövegeznie, amit nem túl nagy lelkesedéssel végzett. Inkább a szereptanuláson járt az esze, semmint az elhunytak méltatásán. A főszerkesztője ezt szóvá is tette, aminek szakítás lett a vége. Egyéves bútorügynöki gályázás után a megtakarított keresetéből beiratkozott a bristoli Old Vic Theatre Schoolba, majd a kétéves képzést követően a Manchester Library Theatre tagja lett. 1966-ban pedig feltette fejére a brit színházi koronát: ekkor csatlakozott a Royal Shakespeare Companyhoz, ahol többek között Ben Kingsley-vel játszott együtt, akivel "hajatlanságuk" miatt gyakorta össze is keverik. Az idők során megszámlálhatatlan teátrumi elismeréssel gazdagodott, a londoni West End vagy a Broadway mellett temérdek városban állt a deszkákra – … Erős színházi kötődése az amerikai filmes pályafutására abban a tekintetben is rányomta a bélyegét, hogy az odaát az első forgatásán a neve helyett azt a táblát tették a lakókocsijára, hogy „Brit Shakespeare-színész”…

Fantasztikus kapitány

A színház a szerelmet, a tévé – és a film – a (világ-)sikert adta. És hát mi másra is alkalmazzanak egy brit Shakespeare-színészt, ha nem Shakespeare- és egyéb klasszikusok (brit) tévés adaptációjára, amiket kezdetben BBC-sorozatok epizódszerepei, nem túl jelentős tévéfilmek és a John Boorman-féle Excalibur előztek meg. Stewart életébe már 1984-ben beköszöntött a sci-fi, David Lynch Dűnéjében az ifjú Atreides herceget kiképző testőrparancsnokot, Gurney Hallecket alakította (amelyben emlékei szerint élete legkényelmetlenebb jelmezét kellett viselnie).

Idővel négy mozifilm is készült erről a korszakról: a Star Trek: Nemzedékek, a Star Trek: Kapcsolatfelvétel, a Star Trek: Űrlázadás és a Star Trek: Nemezis. Ennek köszönhetően nem nagyon tudunk olyan értelmes életformáról, amely ne lenne tisztában Picard kapitány kilétével, a föderáció mibenlétével és irányelveivel. A kapitány megformálója szerint: „Az összes esztendő, amelyet a Royal Shakespeare Companynál töltöttem királyokat, császárokat, hercegeket és tragikus hősöket megformálva, csupán felkészülés volt arra, hogy az Enterprise kapitányi székében ülhessek”.

„Engage!” – Indulás

Pedig a TNG és Stewart kapcsolata is döcögősen indult. Pláne, hogy elsőre Edward James Olmos – a majdani Battlestar Galactica admirálisa – volt esélyes a szerepre… Roddenberry egyébiránt sem kopasznak képzelte el kapitányát, csak később és produceri közbenjárásra barátkozott meg a színész tar kobakjával. Stewart pedig csak azért szerződött a többéves produkcióhoz, mert biztos volt benne, a széria gyorsan elhasal, ő meg a megkeresett pénzzel mehet vissza a szeretett színpadára. Az amerikai forgatás első hat hetében még ki sem csomagolt, úgy vélte, egy hét alatt nyilvánvalóan mindenki belátja, a produkció totális kudarcra ítéltetett.

Tévedett. A szériának egyre csak növekvő, masszív nézettsége és rajongótábora lett. Stewart számára óriási ismertséget, kultikus státuszt eredményezett, nemkülönben a pénztárcáját is jelentősen megduzzasztotta, a honoráriuma impulzussebességgel indult növekedésnek. Míg az 1985-ös a Vadlibák 2.: Rudolf Hess elrablása című filmjéért kétezer fontot kapott – amit csupán az aktuális vízvezeték-szerelői munkák finanszírozása miatt vállalt el –, a TNG-epizódokért százezer dollárt tehetett zsebre, ami az idővel tovább nőtt, a sorozathoz kapcsolódó Star Trek: Nemesis filmért pedig 14 millió volt a jussa. Ebből azért bőven futja csapcserére.

„…és mit adtak mindezért cserébe?”

Míg Kirk kapitány (William Shatner) egy vérbeli kalandor és űrcowboy, Picard kapitány Roddenberry idealisztikus jövőképét testesíti meg. Jean-Luc Picard a Csillagflotta humanista tisztje, aki egy olyan – utópikus – világ megteremtésén fáradozik, ahol nincs szükség pénzre, és mindenki a – galaktikus – társadalom üdvéért küzd. Erre ugyan rámegy a magánélete, ám neki köszönhetően a galaxis jobb hellyé válik. Stewart nem a végtelen univerzumban gondolkodik, a Földdel is beéri: „Szerintem előbb ezt a bolygót kéne rendbe rakni, mielőtt egy másikat mérhetetlenül arrogánsan letarolnánk, annak ellenére, hogy az esetleg teljesen lakatlan”.

Picard rutinos taktikus, kiváló diplomata és valamennyi faj érdekeiért és értékiért kiáll, még a romulánokéért is. És persze ideális és megértő főnök. Szigorúan kapitányi rangban. Mert bár a sorozatban többször is szót ejtenek arról, hogy admirálissá léptetik elő, erre a „valóságban” sosem került sor, mindig elhárította a magasabb pozíciót. A széria története kezdetén (2364-ben) éppen úgy kapitányi rangban szolgált, mint a végén (2379-ben). Stewartot ez nem zavarta, a tudományos vagy annak tűnő szövegek sokkal inkább. A TNG forgatásán eleinte rettentően tartott a nagy adag technikai „szakkifejezéstől”, az évek során aztán olyannyira megbarátkozott azokkal, hogy ma már a mindennapokban is szívesen használja kedvencét, a „téridő-kontinuumot”. Minderről egyszer azt mondta: „Miután több tudományos, intellektuális figurát alakítottam, ragadt rám némi ismeret. De azért nehéz ügy ez. Sok éven át a Star Trekben űrhajózva és az X-Men Cerebrójában ülve az emberek azt hitték rólam, hogy tudom, miről beszélek. Dehogy tudom! Még a kocsim légkondicionálóját sem bírom rendesen bekapcsolni”.

Stewart, aki az évek során több TNG-epizódot is rendezett, és vendégszerepelt a Deep Space Nine-ban is, az igazi űrig a való életben addig jutott, hogy egyszer találkozott John Glenn asztronautával, aki meghívta egy rakétastartra. „Úgy izgultam, mint egy kisgyerek, aki egy első ligás focimeccsen kezdőlövést rúghat”. A sorozathoz fűződő legkedvesebb emléke azonban nem ez. Hanem egy Las Vegas-i rendőrőrmester levele. „Arról írt” – mondja –, „hogy hiába szereti a munkáját, az átéltek miatt sokszor elkeseredik és kétségbe esik. Ilyenkor megnéz egy TNG-epizódot, ami visszaállítja a hitét, hogy a világ jobb lesz”.

A sorozatban Picard folyton Earl Grey teát kortyol. Jó angol módjára Stewart is szereti a forró italt, ám ő a valódi favoritját, a Lapsang Souchong fajtát javasolta. A producerek szerint viszont senki sem tudja, mi fán (pontosabban bokorban) terem az. Így maradtak az ismertebb fajtánál, amivel aztán a környezete túlzott kedvességből úgy elhalmozta a színészt, hogy mint mondja: „…akár nyithatnék egy teaboltot”.

Brandek, ha összepajtiznak

Patrick Stewart a TNG-nek köszönheti többek között Whoopi Goldberg és William Shatner barátságát, ám legnagyobb kebelbéli cimborája Sir Ian McKellen, akivel az X-Men–filmek forgatásán kötött örök szövetséget, annak ellenére, hogy már az 1970-es évek óta ismerik egymást. Picard és Gandalf találkozott, hogy Charles Xavierként és Magnetóként küzdjenek a vásznon, aztán a felvételek után jót röhögjenek az egészen.

Stewart korábban nem olvasott képregényeket, ezért amikor megkeresték X professzor szerepével, úgy kellett megmutatni neki egy füzetborítón, hogy ki is az. A kopasz szuperhőst megpillantva elcsodálkozott a tar színész: „Mit keresek én egy képregény címlapján?”. A hiányosságát később kiigazította. Mint ahogy egyéb olyan elmaradásait is az X-Men–forgatásokon pótolta, mint a sakkozás vagy a pizza (amit 73 évesen evett először).

Sir Patrick a 2000-es X-Men – A kívülállók kezdetétől a 17 évvel későbbi Logan – Farkas lezárásig összesen hétszer bújt a kerekesszékes mutánssuli-igazgató bőrébe. Igaz, kétszer (az X-Men kezdetek: Farkasban és a Farkasban) csak egy villanásnyira. Stewart, a Rozsomákot/Farkast megformáló Hugh Jackmannel együtt, a 2017-es Logan-filmmel hagyta maga mögött az X-Men sagát, amely egyszerre tudott torokszorító dráma és akciódús modern western lenni. Jackman és Stewart bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is, hiszen az indulástól ellátott 16 évnyi és 228 napnyi „szuperhős-szolgálatukkal” kiérdemelték a „minden idők leghosszabb élőszereplős szuperhős-karrierje” címet, amely jócskán túlszárnyalja a Bosszúálló-csapat teljesítményét.

Csillagokon és mutánsokon túl

Hosszú pálya, sok mozgóképes szerep, több mint 150 produkcióban áll mögötte. A nagy számok törvénye miatt ebbe belecsúszott néhány nem túl épületes darab is, amiket egy szülinapos esetén feddjen jótékony homály, a túlnyomó többségüket azonban bizonyosan és joggal őrzi meg a celluloidemlékezet. Így a filmes pályafutását alapvetően meghatározó csillagflottai, illetve mutánsiskolai-igazgatói szerepkör közben és mellett többek között olyan filmekben láthattuk, mint az Összeesküvés-elmélet, amelyben Julia Roberts és Mel Gibson partnereként a főgonoszt alakította, vagy legutóbb az újrahasznosított Charlie angyalai, amiben John Bosley szerepét kapta. Említhetjük a Moby Dick című tévéfilmjét is, amelyben az öntörvényű Ahab kapitányt játszotta, méghozzá Golden Globe-jelölést érően, illetve olyan kosztümös BBC-produkciókat, mint a Karácsonyi ének és Az oroszlán télen, amiben Glenn Close-zal nyújtott emlékezetes alakítást.

Kellemes bariton orgánumát szívesen kölcsönzi rajzfilmekhez. A Family Guy, az Amerikai fater és A Simpson család sorozatokhoz is a hangját adta, és olyan mozis animációkban szintén hallhattuk, mint a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens, a Gnómeó és Júlia, a TMNT – Tini nindzsa teknőcök, a Csodacsibe, a Gőzfiú, a Jimmy Neutron, a csodagyerek, az Állatfarm, vagy az Egyiptom hercege, de ő volt például a Ted-filmek narrátora is.

Egy csillagflottás magánélete

Az – egyébként barna – sörényét 18 éves korában a foltos hajhullás betegsége nullázta le. Azt mondja, azért is menekült a színjátszásba, mert attól tartott, esélytelen csajozni, a hölgyek pőre kobakja miatt kerülni fogják. Közel sem így történt, háromszor házasodott.

Első feleségével, a tévészínész Sheila Falconerrel kötött 24 éves házasságából két gyermek született. Fia, Daniel szintén televíziós szerepekben látható, apjával játszott együtt a TNG-ben is, a lánya, Sophie Alexandra ellenben elkerülte a rivaldafényt. Wendy Neuss Star Trek-producerrel 2000-2003 között osztozkodtak a közös ágyon, 2013-ban nősült harmadjára, amikor az ismert New York-i dzsesszénekesnő-dalszerzőt, Sunny Ozellt vette nőül, akivel már 2009 óta együtt éltek. A ceremóniát a jó barát Sir Ian McKellen celebrálta a nevadai sivatagban. …amit aztán 2020-ban meg kellett ismételni, hogy valóban és minden államban legális legyen, ugyanis McKellen házasító jogosultsága – mert van neki ilyen – nem volt érvényes Nevadában. A második lagzin, amelyen természetesen jelen volt a „vétkes” is, a hivatalos egybekelés után egy Los Angeles-i mexikói étteremben csaptak egy intergalaktikus bulit.

Nyugdíjas évek

A TNG-hez kapcsolható, felemásan fogadott Star Trek: Picard sorozatot követően újabban egy – az ígérete szerint – „szívmelengető és bennfentes titkokat eláruló” memoáron dolgozik, különösen a Star Trek kapcsán fog intimpistáskodni. Azt mondja a tíz éve lovaggá ütött, rezidenciájára visszavonult sir: „Van egy gyönyörű dolgozószobám a napfényes és nyugalmas Los Angeles-i házunkban. Ülök a kényelmes székemben, és azt csinálom, amit szenvedélyesen szeretek: elmélkedek és írok”. Maximum a többi fontos hóbortjának és időtöltésének hódol: Forma 1-et, Monty Pythont vagy Beavis és Butt-Headet néz, Tetrisszel játszik, teát kortyol és komolyzenei klasszikusokat hallgat, cowboynótákat énekel, és sokat olvas.

Egy transporteres-tricoderes másik univerzumban a születésnapján talán bennünket is.