Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán újabb korlátozó intézkedéseket lengetett be, bár azt még nem tudja, milyeneket

Ez a cikk több mint 3 éves.

Megejtette szokásos péntek reggeli interjúját a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, a miniszterelnök ma főként a járványhelyzettel foglalkozott.

Szerinte Európában „szomorúak a számok”, ellenben Magyarországon rendben vannak, ezért úgy látja:

nálunk a veszélyt jelenleg a behurcolás jelenti.

A miniszterelnök szerint a probléma az lehet, hogy „jövünk-megyünk”, és hozzuk magunkkal a vírust is, a folyamatosan vizsgálódó Operatív Törzs (OT) adatai szerint ugyanis minden új fertőzésénél felfedezhető valamilyen „külföldi elem”.

Az OT épp ezért ma délig kapott határidőt, hogy javaslatot tegyen a behurcolás elleni védekezéshez, az erről szóló döntés pedig már ma, vagy holnap megszülethet.

Orbán jelezte: bizonyosan kell újabb korlátozó intézkedéseket hozni, ám azt még nem tudni, milyeneket.

Egy javaslattal azért maga a miniszterelnök is előállt már reggel:

több Balaton legyen, mint Adria.

Emlékezetes: Orbán már egy hete is a Balaton mellett érvelt, pedig meglátása szerint amúgy a magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát.

Hangjára talált a miniszterelnök a következő nagyobb témánál: az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szólva jelezte ugyanis, hogy az európai gazdaság „gondban van”, amin a közös hitelfelvétel segítene, ezért azonban kamatot kell majd fizetni, mert a hitelezők „azt szeretik” (ami megint csak egy kevéssé burkolt utalás Soros Györgyre). És bár a miniszerelnök saját bevallása szerint fázik ettől az egésztől, ugyanis „az adósság a magyar ember számára rémisztő”, mégis kifejtette, hogy nincs ellene a hitelfelvételnek, de azt is hozzátette, hogy ehhez egyhangú döntésnek kell születnie,

amit Magyarország meg tudna vétózni, ha akarna.

Mindenki értse, ahogy akarja.

Orbán beszélt a magyar gazdaságról is: szerinte éppen „áttörés van”, ugyanis bár a koronavírus előtt 4,5 millió ember dolgozott, a járvány okozta mélyponton pedig 130 ezerrel kevesebben, de ez a tendencia mostanra megfordult. A miniszterelnök azonban nem volt túl optimista, mivel szerinte a válság 5-6 hónap múlva érezteti majd hatását, ám erre a megpróbáltatásra Varga Mihály és a gazdaságvédelmi operatív törzs készül.

Kis kiegészítés ehhez, hogy az MTI épp ma közölt statisztikát a munkanélküliségi rátáról, amiből kiderül, hogy is állunk a számokkal:

A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2017. május-2020. május) Forrás: MTi

Először szólalt meg Orbán Viktor a Kaleta-ítélettel kapcsolatban. A miniszterelnök szerint az enyhe ítélet arra bizonyíték, hogy sem az ügyészség, sem a bíróság nem áll a kormány befolyása alatt, ha ugyanis így lenne,

ötször ekkora büntetés született volna.

Orbán Viktor emellett azt is megjegyezte: az őszi törvényalkotási időszak egyik legfontosabb témája a gyermekvédelmi törvény szigorítása lesz majd.

Címlapkép: MTI/Balazs Mohai