kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Ungár Péter: a szociális szektor dolgozóinak több mint háromnegyede nem keres többet a garantált bérminimumnál

Béremelést kér a szociális dolgozók számára az LMP.

Az LMP azt javasolja, hogy a szociális szektor dolgozói is kapjanak egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést, végzettségi alapon egyesítsék az egészségügyi és a szociális bértáblát, valamint az ágazatban is vezessék be a diplomás garantált bérminimumot. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormányzat által használt számok "elfedik a valóságot". Ungár Péter hangsúlyozta, hogy ezért is invitálta vitára az ügyben Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.

Az a valóság, hogy a szociális szektor dolgozóinak több mint háromnegyede nem keres többet a garantált bérminimumnál, az átlagbér havi 200-210 ezer forint, harmincezer álláshely betöltetlen és szféra bérei a legalacsonyabbak az állami bérek között - hangsúlyozta a politikus. Orbán Viktor miniszterelnök egy szerdai konferencián a munkaalapú társadalom kialakításáról beszélt, de a munkaalapú társadalomba elveibe nem fér bele, hogy az ilyen fontos feladatot végzők ne kapjanak megfelelő fizetést - szögezte le a képviselő. Ungár Péter emlékeztetett, hogy az LMP korábban online petíciót indított az ügyben, amit eddig körülbelül 27 ezren támogattak, de a következő napokban papíron is gyűjteni kezdik az aláírásokat.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély... Teljes cikk