Aktuális

Jeffrey Epstein volt barátnőjét is letartóztatták, mert köze lehetett a pedofil szexhálózathoz

A vádirat szerint Ghislaine Maxwell, Epstein volt élettársa aktívan közreműködött a szexuális visszaélésekben.

Az FBI letartóztatta a brit Ghislaine Maxwellt, aki a kiskorú lányokból álló pedofil szexkereskedelmi hálózatot felépítő Jeffrey Epstein barátnője volt. Epstein tavaly augusztusban halt meg a börtönben, hivatalosan öngyilkos lett.

A vádirat szerint Maxwell nemcsak mindent tudott a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekről, hanem aktívan részt vett a lányok beszervezésén, irányította őket, és Epsteinnel együtt mindketten tisztában voltak azzal, hogy az áldozatok 18 éven aluliak. Emellett a hamis tanúzás vádja is felmerült.

Ghislaine Maxwell

Ghislaine Maxwell 2013-ban(Fotó: Laura Cavanaugh / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP)

Epstein egyik vádlója, Virginia Roberts Giuffre korábban azt állította, hogy 17 éves korában, 2001-ben II. Erzsébet brit uralkodó második fiával, András yorki herceggel is le kellett feküdnie, amit Maxwell szervezett meg. Elmondása szerint 15 éves volt, amikor Maxwell arra készítette fel, hogy Epstein masszőze legyen.

(BBC)

Még több cikk az Epstein-ügyről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top