Megremegett Európa legsötétebb diktatúrája

külföld
2020 július 01., 04:05

Az egész világban fordulatos 2020 Fehéroroszországba olyan izgalmakat hozott, amilyenekre a több mint 25 éve ugyanabban a nyomasztó diktatúrában tespedő országban emberemlékezet óta nem volt példa. Amióta 1994-ben megszerezte a hatalmat az azóta a rendre az „Európa utolsó diktátora” jelzővel illetett Aljakszandr Lukasenka, Belaruszban az elnökválasztások csak formalitások voltak, az idén augusztus 9-re tervezett választásnak viszont hirtelen tétje lett, Lukasenka pedig egyre kétségbeesettebben küzd hatalma megtartásáért.

Középen: Alekszander Lukasenka fiával, Nyikolaj Lukasenkával
photo_camera Lukasenka és fia június 24-én, a moszkvai Vörös téren. Fotó: ALEXEY NIKOLSKY/AFP

Lukasenka választási kampánya eddig leginkább alig burkolt fenyegetőzésből, kihívói és azok támogatóinak letartóztatásából állt, a belarusz diktátor gondjai azonban nem a semmiből jöttek. Az ambiciózus fiatal TSZ-elnökből államelnökké avanzsáló Lukasenka hazájában gyakorlatilag életben tudta tartani a Szovjetuniót. Az olcsón kapott orosz kőolajat finomítás után drágán továbbadó belarusz államnak elég pénze volt ahhoz, hogy necsak elkerülje a sok posztszovjet tagállamot padlóra küldő gazdasági összeomlást, hanem anyagi és szociális biztonságot, egész jól működő közszolgáltatásokat is nyújthasson a lakosságnak. Akiknek a jó része szívesen teljesítette az egyetlen dolgot, amit Lukasenka kért cserébe: ne kérdőjelezzék meg az ő hatalmát, és eszükbe ne jusson ellene szervezkedni. Akinek mégis eszébe jutott, akár hosszú börtönbüntetésekre is számíthatott.

Ez a társadalmi szerződés nagyjából 2010-ig működött, utána a szovjet típusú tervgazdaság elkezdett köhögni. Ma a belarusz reálbérek a 10 évvel ezelőttieknek csak 70 százalékát érik el, a politikai kilátástalanság mellé így megérkezett a gazdasági reménytelenség is, amelynek hatására sokan emigráltak – például a szomszédos Lengyelországba –, az otthon maradók pedig csak egyre elégedetlenebbek lettek.

Az sem segített Lukasenka diktatúrájának, hogy a lengyelek EU-tagként gyors fejlődésnek indulnak, és szomszédok gazdagodásának hírét nem lehetett elzárni az emberek elől. A lengyel, az orosz, az ukrán és a fehérorosz gazdaság egy főre jutó összeterméke, vásárlóerőparitáson (GDP per capita, PPP), dollárban így alakult a kilencvenes évek óta:

Ebbe a hangulatba csapott bele 2020 elején a Belaruszba is elérkező koronavírus. Lukasenka pedig, aki számtalan hibája mellett eddig elég ravasz és jól számító politikusnak tűnt, legfeljebb a brazil Bolsonaróhoz mérhetően rosszul kezelte a helyzetet. A belarusz elnök először azt hangoztatta, hogy országában egyetlen ember sem fog meghalni a koronavírustól, és a járvány ellenszeréül egyebek között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást is ajánlotta. Pszichózisnak minősítette a világszerte bevezetett óvintézkedéseket, és arról beszélt, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig a Covid-19. Bár még Vlagyimir Putyin is lefújta a sajátját, Minszkben május elején megrendezték a győzelem napi katonai parádét, Lukasenka húsvétkor templomba is ment, és Európában egyedül itt nem állították le a labdarúgó bajnokságot.

Június 29-ig a 9,5 millió lakosú országban 61 790-en fertőződtek meg koronavírussal, egy főre jutó megbetegedések tekintetében a fehéroroszok ott vannak a nemzetközi élmezőnyben. Bár hivatalosan csak 383-an haltak meg a járványban, a mostani egészségügyi katasztrófa sok belarusz embert az ország II. világháború utáni történelmének legszomorúbb időszakára, a csernobili katasztrófára emlékeztet, amely ugyan a mai Ukrajna területén történt a Szovjetunióban, de a legsúlyosabban Fehéroroszországot érintette. Ahogy ez a helyzetet összefoglaló kiváló írás fogalmaz, a járvány végleg széttépte azt a társadalmi szerződést, amelynek keretében a belaruszok elfogadták, hogy Lukasenka ugyan korlátozza szabadságukat, de legalább cserébe garantálja a létbiztonságukat.

Lukasenka balszerencséjére népe éppen akkor csalódott benne a legnagyobbat, amikor már csak néhány hónap volt hátra az aktuális, ötévenkénti elnökválasztásig. Ezek évtizedeken át meglehetősen unalmasak voltak, az elnökön kívül csak az ő bábjai és mutatóba néhány szoft-ellenzéki figura indult rajtuk, aminek eredményeként a 2015-ös választáson Lukasenka már a szavazatok 84 százalékát söpörte be.

2020-ban azonban Lukasenka mindjárt három igazi ellenfelet is kapott. Bejelentette indulási szándékát egykori washingtoni nagykövete, Valerij Capkala, aki 2016-ban összeveszett Lukasenkával és azóta az országhoz képest egész dinamikus IT-szekorban aktív. Színre lépett a korábban inkább vloggerként ismert Szjarhej Cihanuszki, akit legegyszerűbben egyfajta belarusz Puzsér Róbertként kell elképzelni. És végül bejelentkezett Viktar Babarika bankár, Fehéroroszország egyik leggazdagabb embere is.

Ellenzéki tüntetők május 31-én Minszkben
photo_camera Ellenzéki tüntetők május 31-én Minszkben. Fotó: SERGEI GAPON/AFP

Lukasenka a komoly vetélytársak felbukkanására azonnal kemény válaszcsapásokkal reagált. Cihanuszkit már májusban letartóztatták, aminek eredményeként korábban soha nem látott méretű tiltakozó megmozdulások voltak nemcsak Minszkben, de más Belarusz városokban is. A rezsim azonban nem hátrált meg, hanem nekiment a három komoly ellenzéki jelölt közül is kiemelkedő Babarikának.

Babarika kampánya első lépéseként több mint 430 000 támogató aláírást gyűjtött össze, ami még egy demokratikus országban is szép teljesítmény lenne. A bankár és fia, a kampányfőnöki feladatokat is ellátó Eduard január 18-án szerették volna leadni az aláírásokat a minszki Központi Választási Bizottságnál, de itt mindkettejüket letartóztatták, akárcsak ugyanekkor Babarika bankja, a Belgazprombank felső vezetését. Babarika ellen a vád többek közt pénzmosás és 430 millió dollár elsikkasztása volt – ez utóbbi különösen azért meglepő, mert ez magasabb összeg, mint a Belgazprombank alaptőkéje.

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy ha Lukasenka azt szeretné, az augusztusi választást ő nyeri meg. Még ha indulhat is komoly ellenzéki kihívó, a szavazatokat közszolgák számolják, a választási bizottságokba jelentkező 2033 magánember közül mindössze 8-at fogadtak el a hatóságok. Az viszont már most látszik, hogy a kemény kezű fellépés nemhogy megnyugtatta volna a kedélyeket, hanem csak még jobban feltüzelte a több évtizedes diktatúrába belefáradt belaruszokat. Az utóbbi hetekben az országban, az utcákon és az interneten egyaránt összecsapott a karhatalom és az elégedetlen állampolgárok. Hiába tartóztatták már le több száz embert és tucatnál is több újságírót, sokat közülük egészen brutális módszerekkel, szó szerint a családi otthonból kirángatva, az elégedetlenség nem csitul.

Azt nem tudni, hogy a belaruszok közül valójában hányan támogatják Lukasenkát, mivel az elnök 2016-ban, miután nem tetszettek neki a számok, betiltott minden független politikai közvéleménykutatást. Ezért is lett hatalmas botrány abból, hogy nemrég egy online, reprezentatívnak semmiképpen sem nevezhető kutatás 3 százalékra mérte Lukasenka népszerűségét. Ennek hatására végképp elszabadultak az indulatok, és a szovjet típusú, döcögő diktatúra minden abszurditása.

A Lukasenka népszerűségi mutatója és az elnök járványügyi intézkedésekről alkotott véleményének összevonásából született Psycho 3% mém kvázi a tiltakozások szimbóluma lett. Érezheti ezt a hatalom is, amely gyakorlatilag bezáratta azt a népszerű minszki boltot, ahol ilyen feliratú trikókat árultak. De ez csak adta a lovat az ellenzék alá, sőt, odáig jutott, hogy a tiltakozás egyik legnépszerűbb formája mára ennek a feliratnak a mutogatása lett az interneten, többek közt mindenféle arckitakart egyenruhás szervek, köztük még Lukasenka személyes testőrei által is.

Mémektől persze még nem dől össze a rendszer, és bár az utcákon voltak csúnya jelenetek, Lukasenka karhatalmistáinak még nem kellett igazán erőszakosnak lenniük. Lehet, hogy erre is készen állnak, de az elnök hatalma és az ország jövője nem ezen, és még csak nem is az augusztus 9-i választáson múlik, hanem azon, hogy sikerül-e Lukasenkának továbbra is olyan ügyesen lavíroznia Kelet és Nyugat, Európa és Oroszország, Washington és Moszkva között, ahogy az utóbbi évtizedekben tette.

Tüntető megfékezése egy június 19-i minszki ellenzéki megmozduláson
photo_camera Tüntető megfékezése egy június 19-i minszki ellenzéki megmozduláson Fotó: SERGEI GAPON/AFP

Bár Fehérororszország már csak földrajzi helyzetéből és kulturális közelségéből kifolyólag is (az országban többen beszélnek oroszul, mint fehéroroszul) egyértelműen Moszkva érdekszférájába tartozik, Lukasenka soha nem hagyta, hogy teljesen a Kremlből irányítsák. Hiába a függőség, hogy a belarusz export túlnyomó többsége Oroszországba megy, Minszk pénze pedig az orosz olajtól függ, Lukasenka gyakran került konfliktusba Putyinnal is, de olyannyira, hogy amikor például 2010-ben a felidegesített oroszok megvonták az anyagi támogatást, a belarusz gazdaság gyakorlatilag összeomlott.

Lukasenka pontosan tudja, hogy az oroszoknak is szüksége van Fehéroroszországra, ezért is mer évtizedek óta időnként a nyugati hatalmakhoz is törleszkedni – de persze soha nem enged ezeknek komoly beleszólást saját diktatúrájának módszereibe. 2020 februárjában az USA és Belarusz újra felvette a diplomáciai kapcsolatokat, a jeles esemény alkalmából maga Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is Minszkbe látogatott. Júniusban pedig már az ország fennállásának első amerikai olajszállítámányát üdvözölhették Fehéroroszországban.

Lukasenka azt is pontosan tudja, hogy Oroszországgal szomszédos országa Amerika számára is nagyon fontos lehet, így Washingtonnak és Moszkvának is suttoghatja ugyanazt az üzenetet: „segíts hatalmon maradni, és én cserébe segítek neked”. Így hiába mondják jószándékú jogvédők, hogy a demokratikus nyugatnak most kellene határozottan kiállni a mozgolódó belarusz ellenzékiek mellett, erre nincs sok esély. Lukasenkát saját népén kívül más nem fogja elzavarni. (Források: DW, Guardian, New Statesman, RFE/RL, Waidelotte)