Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A hazai filmgyártás Madarász Isti második nagyjátékfilmjével, a nagyon látványos és romantikus vígjátéknak ígért Átjáróházzal indult újra a járvány után. Ellátogattunk az egyszer már félbeszakított forgatás helyszínére, ahol megtudtuk, mekkora összeget bukott a produkció a kialakult karanténhelyzet miatt, mit rejtett el a látványtervező a filmben, és még egy koronavírusteszten is át kellett esnünk.

A 2021-ben érkező mozifilm, az Átjáróház egy nyitott befejezésű dráma forgatókönyvéből átkalibrált romantikus vígjáték lesz: Madarász Isti (Hurok, A legyőzhetetlenek, A fekete múmia átka, Előbb-utóbb) és Veres Attila fogták magukat, és elmentek a vezető producer, Muhi András visegrádi hétvégi házába, ahol négy nap alatt kihúztak Veres eredeti könyvéből minden elemet, ami túl sötét vagy borzongató volt. Így alkottak meg egy humorosabb fantasy sztorit, amelyben a főszereplő Krisztián (őt a Bátrak Földje tévésorozatból ismert Bárnai Péter alakítja) egy halottasház éjjeli őreként dolgozik, és beleszeret Ágiba (Rujder Vivien), aki viszont megismerkedésük másnapján meghal.

Innentől kezdve a történet fél lábbal az életben, fél lábbal pedig a másvilágban játszódik, ahol bolyongó lelkek formájában többek között Árpa Attila, Kulka János, Mészáros Máté és Galla Miklós bonyolítják főhőseink életét. Viszontláthatjuk majd a vásznon Kútvölgyi Erzsébetet, sőt, egy ponton még Dobó Kata is fel fog tűnni, bár úgy tudjuk, ő nem hullazsákból bújik majd elő.  

A kritika és a nézők által is jól fogadott, időutazós Hurok után ez lesz Madarász Isti második nagyjátékfilmje. Egy rendező karrierében ezt általában vízválasztónak tartják, hiszen egyetlen jó filmet „még könnyű” csinálni, a második produkciót megugrani az igazán nagy kihívás. De Muhi András, alapvetően szerzői filmes producer számára is nagy a tét: saját bevallása szerint szeretne végre egy valóban nagy közönségsikerrel előrukkolni. Szerinte erre a filmnek minden esélye megvan, mert „Magyarországon talán ilyen látványos film nem készült”. Úgy gondolja, az Átjárhóházzal jó lenne elérni a 150 ezres nézőszámot. Ez nem is irreális elvárás: ennek több mint a duplájával teljesítettek a jegypénztáraknál az utóbbi évek legnépszerűbb magyar játékfilmjei, A Viszkis vagy a Kincsem.

Túry Gergely

„A magyar közönség a komédiákat szereti, és az jó, ha van benne valami szexus, de lesz a filmnek egy nagyon komoly mélysége is. Az élet és halál kérdését járjuk körül, a film egy Orfeusz-történetté válik, amennyiben az a kérdés, hogy a szerelmespár vissza tud-e majd jönni a másvilágról az élők világába” – árulja el a producer.

Véres fogadtatás

Mikor megérkezünk a Budapesti Műszaki Egyetem campusán kialakított forgatási helyszínre, szokatlan körülményekkel találkozunk. Azonnal kezet kell fertőtlenítenünk, aláírnunk egy dokumentumot, amely szerint saját felelősségünkre vállaljuk a részvételt a forgatáson, tisztában vagyunk a koronavírus miatt kialakult járványhelyzet kockázataival, és nyilatkozunk arról, hogy nem tapasztaltunk fertőzésre utaló tüneteket.

Ezt követően az ujjbegy megszúrásával és egy mentős jelenlétében Covid-gyorstesztet csináltatnak velünk, a szerológiai változatot, amelyből elvileg kiderül, hogy van-e a vérünkben a vírus leküzdésére termelődött ellenanyag: egy csík még rendben van, de ha két csíkot látunk, baj van. 15 perc alatt meg is van a végeredmény, mindenki megkönnyebbülésére második csík nélkül.

S ha már tesztelés: nagyon úgy tűnik, hogy a sors szívesen vizsgáztatja az Átjáróház stábjának lelki teherbírását és kitartását, eddig ugyanis kétszer is olyan akadályt gördített eléjük, amely megállásra késztette a csapatot. A film gyártását tavaly tavasszal még a Filmalap szavazta meg, ám Andy Vajna halála miatt megakadt a pályázási folyamat, és nem tudtak ősszel forgatni. Aztán a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet egyik első döntése volt, hogy zöld lámpát adjon a produkciónak, amelynek a jeleneteit így idén februárban el is kezdték felvenni. A forgatás felénél tartottak, amikor március közepén egy SARS-CoV-2 nevű parányi ellenség tett keresztbe a filmeseknek, és három hónapos kényszerszünetre küldte őket.

Túry Gergely

„Az első két hétben még azt vártam, hogy majd mindjárt újra indulunk, de aztán kiderült, ez nem két hétig fog tartani.

Attól tartottunk, hogy mi lesz akkor, ha a nyárra odakerül az ország, hogy tényleg mindent lélegeztetőgépben mérnek, és akkor senkit nem fog érdekelni, hogy egy magyar filmet egyáltalán befejeznek-e

– hozza elő Madarász Isti a karantén alatt jelentkező félelmeit. Az is reális aggodalom volt, hogy mi van, ha a leállás alatt a színészek külseje megváltozik, és az olyan ártalmatlannak tűnő változások miatt, mint egy meggondolatlan pillanatban elkövetett hajvágás vagy az észrevétlenül felcsúszott három kiló felesleg, nem tudják ott folytatni a filmet, ahol abbahagyták. „Kétszer is álmodtam azt, hogy találkozok a Bárnai Petivel, aki kopasz, és 30 kilóval nehezebb lett a karanténban” – jegyzi meg viccesen a rendező.

Szerencsére nem fajultak el ennyire a dolgok, és viszonylag zökkenőmentesen startolhatott el másodjára is a forgatás június közepén. A stábtagokat azóta hetente tesztelik koronavírusra, minden reggel hőmérőznek, és csak az dolgozhat, aki megkapja a negatív tesztjét igazoló karszalagját. A sminkesek még most is időnként műanyag pajzsban és mindig maszkban állnak munkába, miközben a helyszínen egyszerre tartózkodható stábtagok számát csökkenteni kellett.

Túry Gergely

Mivel pont az előadó-művészeti szektor az, amely az egyik legnagyobb kárvallottja a járványnak, a filmes csapat és a színészek nagy örömmel jöttek vissza dolgozni, ám a helyszíneket nem volt mindig könnyű újra leszervezni. „Forgattunk egy bezárt kórházban, a tárnoki bányában, a Farkasréti temetőben is, ahol egy héttel a forgatás előtt derült ki, hogy egyáltalán beengednek-e minket. Egy lakótelepi lakásban is vettünk volna fel jeleneteket, de úgy döntöttünk, hogy mivel az nagyon zárt tér, inkább egy tágasabb műteremben építjük fel a díszletet. Nem mertük sem a lakóközösséggel megtenni, sem a stábbal, hogy bezárjuk magunkat egy 60 négyzetméteres lakásba” – részletezi Szántó Gábor gyártásvezető..

A járvány miatti védekezés megdobja a költségeket, a leállás pedig anyagi veszteségekkel járt, így, a producer elmondása szerint 30-36 millió forintot bukott a film a koronavíruson. Szerencsére, ezt vissza tudják pótolni a Filmintézetnek kifejezetten a karantén idején bajba jutott filmesek számára létrehozott gyorssegélyéből.

„Akkorát esik a filmben, mint az állat”

„Én azt tűztem ki magamnak, hogy minden filmemnél lépnem kell egy szintet. És ez a film sokkal kidolgozottabb lesz, sokkal több részletben el tudtunk merülni” – mondja a rendező, aki szerint költségvetésében, a helyszínek és a színészek számát illetően is nagy ugrás az Átjáróház a Hurokhoz képest. „Annyiban viszont hasonló a két film, hogy a Hurok is nagyobbnak akart látszani annál, mint amire lehetőség volt, és ebbe majdnem belehaltunk, és ez is nagyobbnak akar látszani annál, mint amire lehetőség van, és majdnem belehalunk.

Majdnem kétszer akkor a költségvetése, de ötször annyira ambiciózus.

A Filmintézet 480 millió forintot ítélt meg gyártásra az alkotóknak.

Ottjártunkkor éppen a film első képkockáihoz veszik fel a jeleneteket, és egy komplett kaszkadőrcsapat a helyszínre kivezényelt három daruval, kötelekkel, matracokkal és papírdobozokkal dolgozik azon, hogy megszülethessen egy olyan biciklis ütközés, amelyből aztán kibontakozik a szerelem. Lényegében arról van szó, hogy a két főszereplő fiatal egymásba rohan a kerékpárjával, ám mivel élesben nem egy dublőr, hanem Bárnai Péter fog a bicikliről lezuhanni, az esését drótkötélpályával és emelőszerkezetekkel kell biztonságossá tenni.

Túry Gergely

„A főszereplők közül a Vivi volt meg előbb – mesél Madarász Isti a castingról. Egy olyan lányt kerestünk, aki aranyos, szép, akivel mindenki tud menni, a fiúk és a lányok is drukkolnak neki, viszont van benne egy kis cserfesség meg vadság, és elég jól kontrollálja a testét, mert nagyon durva fizikai kihívásai vannak a Vivinek ebben a filmben, amiket nem csinál meg kaszkadőr helyette”.

Rujder Vivienhez a tökéletes párt a rendező akkor találta meg Bárnai Péter személyében, amikor beült a Trojka társulat három, egymást követő előadására. Eredetileg csak azt akarta megnézni, hogy az egyik fontos szerepre kinézett Kulka János megfelel majd-e az elképzeléseinek. „De egy idő után már nem is a Kulkát néztem, hanem a Petit” – idézi fel Madarász. „Azon gondolkodtam, hogy ki ez a csávó, soha életemben nem hallottam róla, és miért nem volt még nálunk castingon? Jó alapot adott neki a Trojka, ami félig mozgásszínház, mert a Peti akkorát esik ebben a filmben, mint az állat, üti-vágja magát benne.”

Túry Gergely

Rajk László emlékére

Az ügyességet a tavaszi forgatási etap is megkívánta a színészektől, ekkor teljes mértékben műteremben dolgozott a csapat, és a többi között egy hatalmas forgó szerkezetben kellett mozognia a főszereplőknek. Az Átjáróház pikantériája ugyanis, hogy a látványtervezők szó szerint a feje tetejére állítják benne a világot. „A halottasház egyik folyosója fordul meg, ahol a főhős éppen menekül, majd bezuhan egy mosdóba, ami szintén forog” – ezt már Horgas Péter látványtervező árulja el nekünk (korábbi interjúnkat itt találja vele). „Gondolj el egy szobát, amit beépítünk egy kerékbe, és az megfordul. Ebből azt következik, hogy a tárgyakat is úgy kellett kitalálnunk, hogy azok ne essenek le, vagy ha leesnek, akkor jókor essenek le, és lehetőleg ne találják el a színészeket.”

A látványért eredetileg Rajk László felelt volna, ám ő már nem érhette meg a film indulását. Így bízták a díszletet Horgas Péterre, aki pedig volt kollégája iránti tiszteletből megtervezte Rajk László fiktív emlékkiállításainak plakátjait. Ezeket éppen akkor ragasztotta fel a film egyik helyszínére, amikor ott jártunk.

Túry Gergely

Aki szemfüles, az talán ki fogja majd szúrni ezt a gesztusértékű megemlékezést a vásznon is. „Ez egy nagyon megrendítő történet” – folytatja Horgas. – Egyfelől nagyon komoly szakmai tisztelet van a részemről Lacival szemben, de mi a tervezés mellett közéleti, civil, mozgalmi szinten is eléggé egyetértettünk. Volt több olyan megmozdulás is, amelyben együtt vettünk részt. Ezekkel a plakátokkal valahogy megidézzük az ő szellemét, emberségét,

kicsit még velünk lesz ebben a filmben is. 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: