Sírva röhögős dokusorozatban követhetjük le Amy Schumer terhességét

Borítókép: Sírva röhögős dokusorozatban követhetjük le Amy Schumer terhességét Forrás: Getty Images
Az amerikai humorista sosem visszafogottságáról volt híres és szerencsére a tőle megszokott stílust hozza az elmúlt hónapjait lekövető minisorozat is.

Schumer terhessége már az első pillanattól kezdve a média kereszttüzében zajlott, köszönhetően annak is, hogy párhuzamosan vártak babát Meghan Markle-lel, sőt végül ugyanazon a napon is szültek.

Míg Harry és Meghan szimpatikus hangzása miatt az Archie nevet adta kisfiúknak, Amy és séf férje, Chris, közel sem hozott ilyen jó döntést, mikor a Gene Attellre esett a választásuk. Kimondva ugyanis ezek a nevek egymás után kimondva kísértetiesen úgy hangzanak mint a 'genitália' szó, ezért pedig számtalan kritika érte a szülőket.Hát még maga a kisfiú mit kapott volna, ha eléri a gimnazista kort!

Az biztos, hogy a humorista körül mindig van valamilyen történés, ezt örökíti meg a háromrészes dokusorozat, az Expecting Amy is, ami július 9-én landol az HBO Max-on.

A sorozat leköveti a komplikációkkal tűzdelt terhességének 9 hónapját, párhuzamosan a (Netflixen elérhető) Growing című műsorának előkészítésével, folyamatos fellépéseivel és persze a házasélet mindennapjainak bemutatásával, legyenek azok meghitt pillanatok vagy épp komoly nehézségek.

Kicsit nehezen viselem, hogy a nőknek mennyire kib*szottul fel kell szívniuk magukat, hogy azt mutassák minden rendben. A nők annyira királyak. Kib*szott harcosok vagyunk.

- hangzik el a trailerben a mondat.

Amy az aranyköpések nagymestere, össze is gyűjtöttünk párat az alábbi galériában.