Belföld

Tömeges elbocsátásra készül az önkormányzati kivéreztetés miatt az egyik fővárosi kerület

Tegnap a 2021-es költségvetési javaslatból derült ki, hogy két átmenetinek nevezett, önkormányzatokat sújtó elvonás is tartós lesz.

Április elején a kormány bejelentette, hogy a járvány elleni védekezés részeként extraadót vet ki a kiskereskedelmi szektorra, a bankokra, valamint a gépjárműadó eddig önkormányzatokat megillető részét (az adó 40 százalékát tarthatták meg a települések) magához vonja, az volt a mondás, hogy erre az évre, a járvány miatt van erre szükség. A most benyújtott 2021-es költségvetési törvényjavaslatból kiderül, hogy nem így lesz. A gépjárműadóról egy az egyben lemondhatnak a települések. Jövőre is az államé lesz a teljes összeg, 87 milliárd forint. Ezzel pedig elsősorban a nagyobb városoknak – amelyek egy része ellenzéki vezetésű lett tavaly ősszel – csap oda a kormányzat. A fővárosi kerületek kapcsán erről már írtunk. Ezentúl egy másik súlyos elvonás is érinti az önkormányzatokat: a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett tételt a négyszeresére növeli a kormány.

Ezzel kapcsolatban az ATV Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi polgármestert szólaltatta meg, aki meglehetősen borús képet festett a jövőről.

Egyelőre csak számolgatjuk, hogy mekkora kár fogja érni a 18. kerületet. Ha igazak azok a sajtóhírek, hogy a szolidaritási hozzájárulást meg fogják négyszerezni, akkor az a mi esetünkben több mint három milliárd forintot fog jelenteni. Ha a gépjárműadót is központosítják, akkor a XVIII. kerületnek majdnem négymilliárdos forráskieséssel kell számolnia. Nincs egyetlen polgármester sem, aki egy ilyen helyzetet kezelni tud. Ez az összes kétszer több, mint a teljes XVIII. kerület éves fejlesztési keret.

Kérdésre reagálva a DK-s politikus hozzátette:

Nem nagyon van más megoldás, mint tömeges elbocsátás, hiszen csak munkabérekből lehet ezt az összeget kigazdálkodni. Körülbelül 1700 dolgozónk van, ha ez a rendszer belép, nem fogjuk tudni megtartani őket.

A kerületi intézmények vagy bezárnak, vagy össze kell őket vonni. És csökkentett színvonalon fogják az önkormányzati feladatokat ellátni – hangsúlyozta Szaniszló.

Publicus: a fideszesek 42 százalékának sem tetszik az önkormányzatok kivéreztetése
A pártoktól való átcsoportosítás viszont népszerű lépésnek tűnik.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik