Hamilton szerint a kényszerszünetben “berozsdásodtak” az F1-es versenyzők

A hatszoros világbajnok és címvédő Lewis Hamilton szerint a Forma-1-es versenyzőknek úgy kellene rajthoz állniuk az idénynyitón, mintha nem is lett volna kényszerszünet a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor biztos abban, hogy mindannyian “berozsdásodtak” a több hónapos kihagyás során.

A Mercedes brit sztárja a német csapat által elkészített videóban azt mondta, nagy kihívás előtt állnak, és minden rendelkezésükre álló eszközt be kell vetniük ahhoz, hogy végigcsinálják, amit eredetileg elterveztek erre az esztendőre.

A 35 éves versenyző kijelentette, készen áll arra, hogy az általa egyáltalán nem kedvelt szimulátoros munkát is elvégezze, az elmúlt hónapokban rendelkezésére álló időben pedig állóképességén és fittségén igyekezett dolgozni. “Fizikailag és mentálisan is jó állapotban vagyok, de egy kis zsírt azért felszedtem, ezért mindenképpen futnom kell még” – jelentette ki Hamilton.

A legendás Michael Schumacher rekordjának beállítását jelentő hetedik vb-címére hajtó brit versenyzőnek nincs gondja a motivációval, ugyanakkor úgy véli, az első pénteki szabadedzésen az egész mezőny “berozsdásodva” ül majd a versenyautókban.

Az idei Forma-1-es idény a tervek szerint július elején Ausztriában kezdődhet, a sorozat irányítói két futamot terveznek a spielbergi Red Bull Ringen.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com