Szabadidő

Harmadszorra is visszatér Doktor Szöszi

A szőkékkel kapcsolatos sztereotípiákat leromboló vígjáték első két része óriási siker volt, sőt, még musical is készült belőle.

Amikor 2001-ben bemutatták a Reese Witherspoon főszereplésével forgatott Doktor Szöszi című vígjátékot, sokan csak legyintettek. A kritikusok butácska komédiának bélyegezték, mások pedig épp a színésznő karrierje miatt aggódtak, hiszen a premier előtti két évben még olyan alkotásokban láthatták a nézők, mint a Kegyetlen játékok, a Pleasantville vagy az Amerikai psycho.

A károgóknak azonban nem lett igaza, a Doktor Szöszi ugyanis hatalmasat robbant a mozik pénztárainál: a 18 millió dollárból forgatott film 141 milliót hozott az MGM stúdió konyhájára, így nem volt kérdés, hogy két évvel később a folytatás is elkészülhet. Ezzel további 126 millió dollárral sikerült gyarapítani a stúdió bankszámláját, sőt, a történetből 2007-ben még egy Broadway-musicalt is kerekítettek, amelyet nem kevesebb, mint hét Tony-díjra jelöltek.

Mégis elkészülhet a Doktor Szöszi harmadik része

Reese Witherspoon 17 év után bújhat újra Doktor Szöszi bőrébe (Fotó: Getty Images)

Ilyen előzmények után szinte csoda, hogy szűk húsz évet kellett várni a Doktor Szöszi harmadik epizódjára. A Deadline értesülései szerint azonban ez is megvalósult, pontosabban, az MGM épp tegnap jelentette be, hogy a forgatókönyv megírásával a komikus Mindy Kalinget és azt a kétszeres Emmy-díjas Dan Goort bízták meg, aki többek között olyan sikerszériákért felel, mint a Városfejlesztési osztály vagy a Nemszázas körzet.

A főszerepet természetesen ismét Reese Witherspoon alakítja, aki ezúttal már Hello Sunshine nevű saját stúdiójával producerként is részt vesz a projektben. A filmet egyébként már 2018-ban el akarták készíteni, a korábbi forgatókönyv-írók azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így Kaling és Goor teljesen új történetet írhat a harmadik részhez.

Bár a filmipar még csak most kezd éledezni a koronavírus-járványt követően, az MGM Film Group már több új projektet is bejelnetett, többek között egy, a Matt Damon főszereplésével forgatott Marsi írójának, Andy Weirnek az új könyvéből készülp filmet, illetve egy Ridley Scott által rendezett alkotást, amelyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Lady Gaga Gucci-projekt munkacímen fut és várhatóan 2021. november 26-án kerülhet a mozikba.

További cikkeink a mozi és a film világából:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top