A 21. század 100 legjobb sci-fije a hazai nézők szerint

Dűne, Eredet, Mátrix? Vajon melyek a 2000-es évek legjobb sci-fijei? Listánkban a magyarországi nézők segítségével erre kerestünk a választ, hogy megmutathassuk a top100-at.

Az alábbi felsorolásban olyan filmeket találtok, amelyek kivétel nélkül az elmúlt 22 évben készültek, vagyis igazi, modern, XXI. századi sci-fik. Bár e műfaj már az előző évezredben is ontotta magából az igazi klasszikusokat, most inkább a frissebb filmek kerültek előtérbe, ezek között is szép számmal találni igazán zseniális alkotásokat is. Fontos, a listát ezúttal a Mafab.hu szavazóinak értékelései alapján állítottuk össze. 

A rangsort természetesen mindig frissítjük a kiváló nézői értékeléseket kapott legújabb sci-fikkel, így egyrészt érdemes elmenteni a cikk linkjét, másrészt biztosak lehettek benne, hogy ezen a listán mindig megtaláljátok a legfrissebb filmeket.

A rangsor első helyezettje valószínűleg keveseknek fog meglepetést okozni, Christopher Nolan Eredet című filmje kiemelkedik a mezőnyből a maga 4206 szavazatával és 91 százalékos hazai nézői értékelésével, bár azért akadnak meglepetések a top10-ben. A 2001-es K-PAX - A belső bolygó a negyedik helyet csípte meg, és Bradley Cooper filmje, a Csúcshatás is befért a legjobb tíz közé. A tavalyi év sci-fi szenzációja, a Dűne a 22. lett 846 szavazattal, két hellyel megelőzve Tom Hanks sci-fijét, a Finchet.

A listán természetesen a helyezések és az értékelések mellett az alapvető információkat és az előzeteseket is mellékeltük, de azt is feltüntettük, ha valamelyik filmet megnézheted a tévében a közeljövőben, illetve, hogy hol streamelheted.

Íme a végeredmény!

 

#100

68 Időbűnök  (2007)

(7)

horror | misztikus | sci-fi | thriller

Héctor (Karra Elejalde) nem is sejti, mekkora veszedelmet hoz magára, amikor egy lány keresésére indul az erdőbe. Miután megtámadja egy rejtélyes alak, próbál menedéket keresni,... több»

#99

71 Expedíció  (2018)

(39) (9)

dráma | horror | kaland | misztikus | sci-fi | thriller

Netflix

Az izgalmas történet egy biológusnőről szól, aki csatlakozik egy csak nőkből álló expedícióhoz az X Térségbe - egy titokzatos vadonba Florida déli végén, melyet lezárt a... több»

#98

68 Amikor megállt a Föld  (2008)

(11) (3)

dráma | sci-fi | thriller

Disney+

Azt hittük, hogy a Föld a miénk. Hiba volt. A történelemben számos példa található a civilizációk összecsapására, amely után a kevésbé fejlettek eltűntek vagy... több»

#97

71 Végjáték  (2013)

(26) (7)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

70 év telt el a kegyetlen háború óta, mely során egy idegen faj megpróbálta leigázni a Földet. Az emberek félnek a háború megismétlődésétől, ezért ők maguk terveznek... több»

#96

72 Páncélba zárt szellem  (2017)

(33) (23)

akció | dráma | sci-fi | thriller

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb... több»

#95

70 Chappie  (2015)

(81) (6)

akció | dráma | krimi | sci-fi | thriller

Netflix | HBO Max

Miután Chappie-t születésekor két tolvaj elrabolja, örökbe fogadja őt egy furcsa család. Chappie természetfeletti képességekkel rendelkezik, egy csodálatos tehetség, ráadásul... több»

#94

71 Riddick  (2013)

(20) (6)

akció | kaland | sci-fi | thriller

Riddick (Vin Diesel) büntetését tölti egy látszólag elhagyatott bolygón. Hamarosan azonban kiderül, hogy egyáltalán nincs egyedül: vérszomjas idegen lények fenik rá a fogukat.... több»

#93

72 Lucy  (2014)

(114) (9)

akció | sci-fi | thriller

Lucy véletlenül egy sötét ügyletbe keveredik, melyből csak akkor keveredhet ki élve, ha betartja a játékszabályokat. Testébe egy új drogot rejtenek, hogy ilyen módon csempéssze... több»

#92

akció | fantasy | kaland | krimi | sci-fi | thriller

Cris különleges képességének köszönhetően meg tudja mondani, mi fog történni a következő két percben. Bár a férfi a tudását mostanáig főként saját hasznára kamatoztatta... több»

#91

71 Tenet  (2020)

(36) (16)

akció | sci-fi

HBO Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)

A Földet egy rendkívüli katasztrófa miatt a pusztulás fenyegeti. A harmadik világháború küszöbén az események különleges összjátékaként egy brit ügynökre (John David... több»

#90

71 Idegen arcok  (2011)

(8) (6)

akció | sci-fi | thriller | vígjáték

HBO Max | TV-ben (Viasat Nature, csütörtök 01:33)

London egyik szegény negyedét földönkívüli szörnyetegek támadják meg, akik ellen csak egy utcagyerekekből álló banda tudja felvenni a harcot. Miközben a vagány tinédzserek az... több»

#89

71 Idővonal  (2003)

(3) (1)

akció | háborús | kaland | sci-fi

A gyönyörű francia völgyben egy csapat régészhallgató professzoruk vezetésével egy XIV. századi kastély romjainak feltárásán munkálkodik. Csakhogy amíg Johnston professzor az... több»

#88

73 Hülyék paradicsoma  (2006)

(11) (6)

kaland | politikai | sci-fi | szatíra | thriller | vígjáték

Disney+

Joe Bauers, az ügyefogyott katona, és a szerencsétlen utcalány, Rita egy különös kormánykísérlet alanyai lesznek. A cél az, hogy egy évre lefagyasszák őket, majd utána... több»

#87

akció | fantasy | kaland | sci-fi

TV-ben (RTL+, csütörtök 01:33)

A 28. században Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) különleges ügynökök az emberi területek rendfenntartásával vannak megbízva. A védelmi miniszter a kis... több»

#86

77 Feltörő színek  (2013)

(3)

dráma | kísérleti film | sci-fi

Ebben a szürreális romantikus thrillerben, amely Stanley Kubrick képi és hangi világát idézi meg, egy Kris nevű nőt tolvajok rabolnak el, és egy parazitát helyeznek el a bőre... több»

#85

73 Holnapolisz  (2015)

(72)

akció | családi | fantasy | kaland | misztikus | sci-fi

Disney+

A kiábrándult egykori csodagyerek, Frank (George Clooney) és egy optimista  tinédzser Casey (Britt Robertson) veszélyes útra indulnak, hogy feltárják egy rejtélyes, a tér és az... több»

#84

73 Az Adam-projekt  (2022)

(36) (4)

akció | sci-fi

Netflix

Egy férfi visszautazik a múltba, ahol találkozik gyerekkori önmagával. A párosnak meg kell találnia édesapjukat, aki történetesen az időutazás lehetőségein kísérletezik. De... több»

#83

74 Élet  (2017)

(50) (13)

horror | sci-fi | thriller

TV-ben (Film+, csütörtök 01:33)

Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket: az idegen... több»

#82

74 Oxigén  (2021)

(16) (1)

sci-fi | thriller

Netflix

Egy nő egy krioálom kamrában találja magát, és fogalma sincs, hogy került oda. A levegő lassan elfogy, neki pedig mindenképpen kiutat kell találnia. több»

#81

74 Az emlékmás  (2012)

(46) (7)

akció | kaland | sci-fi | thriller

Netflix | HBO Max

Nincsenek többé be nem teljesül álmok, a jövőben az emberek egy egyszerű eljárás segítségével bármilyen emlékekre szert tehetnek. Douglas Quaid, az egyszerű gyári munkás nem... több»

#80

72 Vanília égbolt  (2001)

(26) (10)

fantasy | misztikus | romantikus | sci-fi | thriller

SkyShowtime

David Aamesnek bejött az élet, gazdag, fiatal, jóképű, és neki mindent szabad. Mikor elcsábítja legjobb barátjának kedvesét, egy autóbaleset véget vet addigi életének. Arca... több»

#79

73 Hipervándor  (2008)

(18) (6)

akció | kaland | sci-fi | thriller

David különleges képességgel rendelkezik, melynek segítségével egyetlen pillanat alatt képes bárhová eljutni a Földön. Vágyainak semmi sem szab gátat, képes a falon vagy... több»

#78

74 Serenity  (2005)

(30) (5)

akció | kaland | politikai | sci-fi | thriller

Malcolm Reynolds, a Serenity űrhajó kapitánya nem a tisztességes fuvarokról és üzletekről híres. Egy napon felvesz egy fiatal doktort, és természetfeletti képességekkel... több»

#77

75 Tűzgyűrű  (2013)

(55) (14)

akció | kaland | sci-fi

A Csendes-óceán mélyén időnként megnyílik egy kapu, melyen idegen világból származó óriási lények érkeznek a bolygóra. A velük vívott elkeseredett csata az utolsó... több»

#76

74 Prometheus  (2012)

(46) (26)

kaland | misztikus | sci-fi

Disney+

Egy tudósokból álló csoport az emberiség eredetének felkutatására indul az univerzum egyik távoli, veszélyes vidékére. Azonban megkérkezvén olyan lények várják őket,... több»

#75

dráma | sci-fi | szatíra | vígjáték

A Simone - Sztárcsináló 1.0 című romantikus drámában Viktor Taransky (Al Pacino) filmrendező végre megtalála az ideális színésznőt a gyönyörű és fiatal Simone... több»

#74

77 Az űrsepregetők  (2021)

(6) (1)

akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi

Netflix

A történet 2092-ben veszi fel a fonalat. A Föld pusztulásra van ítélve, a Győzelem névre keresztelt hajó legénysége pedig szorgalmasan gyűjti a szemetet az űrben abban a... több»

#73

76 Önkívület  (2015)

(44)

akció | misztikus | sci-fi | thriller

Netflix

Egy dúsgazdag korosodó férfinak már nincs sok ideje hátra, szervezete hamarosan feladja a küzdelmet a rák ellen. Egy radikális orvosi beavatkozásnak köszönhetően a tudatát... több»

#72

75 Gravitáció  (2013)

(104) (8)

dráma | sci-fi | thriller

HBO Max

Dr. Ryan Stone (Sandra Bullock) tapasztalatlan űrhajós, azonban mikor egy meteorraj megsemmisíti az űrbázist, ahol doglozik, elveszti társait. A földi irányítással minden... több»

#71

74 Űrdongó  (2018)

(32) (10)

akció | kaland | sci-fi

HBO Max | SkyShowtime

Miután Űrdongó menekülésre kényszerül otthonából, Cybertronból, a Földön talál menedéket egy kaliforniai roncstelepen. Egy véletlen folytán talál rá a 18 éves Charlie, aki... több»

#70

76 Az erő krónikája  (2012)

(32) (6)

dráma | sci-fi | thriller

Disney+ | Netflix

Andrew (Dane DeHaan) egy videokamerával baráti társaságának minden pillanatát megörökíti, és ezzel már a többiek agyára megy. Egyik este azonban olyasmit sikerül felvennie, ami... több»

#69

76 Napfény  (2007)

(21) (8)

kaland | sci-fi | thriller

Disney+

2057 - az emberiség jövője egy maroknyi űrhajós kezében van, akik a Nap felé tartanak. A naprendszer közepében álló csillag haldoklik, fokozatosan elveszíti energiáját, amely... több»

#68

76 Hasonmás  (2009)

(14) (7)

akció | krimi | sci-fi | thriller

Disney+

Az emberek 2054-ben saját robothasonmásaikon keresztül élik életüket, amelyet otthonról irányítanak. Greer FBI-ügynök (Bruce Willis), aki egy robot kiiktatásának ügyében... több»

#67

77 A holnap háborúja  (2021)

(34) (9)

akció | kaland | sci-fi | thriller

Amazon Prime Video | HBO Max | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)

A futurisztikus háború kimenetele azon áll vagy bukik, hogy egy férfi képes-e szembenézni múltjának kísérteteivel. Az emberiség vesztésre áll az idegenekkel vívott harcban,... több»

#66

76 Looper - A jövő gyilkosa  (2012)

(38) (13)

akció | dráma | krimi | sci-fi | thriller

Az időutazás nem fikció többé, azonban veszélyei miatt illegális cselekdetnek számít. A maffia körében azonba bevett módszer, hogy ha valakit el akarnak tenni láb alól,... több»

#65

akció | kaland | sci-fi | vígjáték

HBO Max

Egy időhuroknak köszönhetően K ügynök nyomtalanul eltűnik a Föld színéről. Hű társa, J ezért visszatér a múltba, hogy leleplezze az összeesküvést, és kiderítse az... több»

#64

75 Időhurok  (2014)

(65) (5)

akció | dráma | misztikus | sci-fi | thriller

HBO Max

Egy időutazó ügynök utolsó megbízatására indul, hogy egyszer és mindenkorra megfékezze a bűnözőt, aki valahogy mindig kicsúszott a kezei közül.  több»

#63

77 Sorsügynökség  (2011)

(23) (5)

politikai | romantikus | sci-fi | thriller

David Norrisnak esélye nyílik arra, hogy megpillantsa jövőjét, de rádöbben, valami egészen mást akar, mint amit a végzet tartogat számára. Ahhoz, hogy megváltoztassa sorsát,... több»

#62

78 Világok harca  (2005)

(33) (9)

kaland | katasztrófafilm | sci-fi | thriller

SkyShowtime | TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)

Ki gondolta volna, hogy nem vagyunk egyedül, sőt, léteznek tőlünk értelmesebb lények, akik úgy vizsgálnak minket, mint ahogy mi vizsgáljuk a baktériumokat. Amíg mi a hétköznapi... több»

#61

77 Elysium - Zárt világ  (2013)

(49) (11)

akció | dráma | sci-fi

HBO Max | TV-ben (Cinemax 2, csütörtök 01:33)

A Föld népessége két részre oszlott. A szegények a bolgyófelszínen élnek, legtöbbjük nyomorban, míg a kiváltságosok az Elysium luxus világában, egy mesterséges holdon, ami a... több»

#60

77 Túlélők viadala  (2013)

(47) (11)

akció | dráma | sci-fi | szatíra

Cinego

2031-ben a Föld felszíne fagyott és lakhatatlan. Az emberiség korszakának vége, csupán néhányan élték túl a katasztrófát, amit a globális felmelegedés elleni meggondolatlan... több»

#59

79 Mátrix - Forradalmak  (2003)

(22) (7)

akció | sci-fi

HBO Max

A történet elérkezett a végső összecsapáshoz. A Mátrix-trilógia befejező része az emberek és gépek elkeseredett háborújának záróakkordja. Zion katonái az önkéntes... több»

#58

78 Ex Machina  (2015)

(71) (15)

dráma | misztikus | sci-fi | thriller

HBO Max | SkyShowtime | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)

Egy fiatal programozót (Domhnall Gleeson) kiválasztanak, hogy vegyen részt a mesterséges intelligencia kutatás áttörő kísérletében. A kísérlet sikeres, talán túlságosan is... több»

#57

79 Star Trek: Mindenen túl  (2016)

(29) (15)

akció | kaland | sci-fi | thriller

HBO Max | SkyShowtime

A Gene Roddenberry átal kreált és J.J. Abrams által 2009-ben újraindított, világszerte népszerű Star Trek sorozat várva várt új része Justin Lin (Halálos iramban sorozat)... több»

#56

akció | kaland | misztikus | sci-fi | szatíra | vígjáték

HBO Max | TV-ben (AXN, csütörtök 01:33)

J különleges ügynök egy rutinfeladatnak tűnő eseten kezd el dolgozni. Egy földönkívüli megölt egy másikat, a szálak azonban egyre jobban kezdenek összekuszálódni, és a... több»

#55

76 Én vagyok anya  (2019)

(5) (1)

dráma | horror | misztikus | sci-fi | thriller

Netflix

Egy tinédzserlányt egy "Anya" nevű robot nevel. A gépet arra programozták, hogy az emberiség eltűnése esetén újranépesítse a Földet. A lány és a robot különleges... több»

#54

79 A hatodik napon  (2000)

(5) (6)

akció | misztikus | sci-fi | thriller

TV-ben (Sony Movie Channel, csütörtök 01:33)

A jövőben járunk, ahol a klónozás immár a mindennapok része. Az emberek elhunyt kisállataikat klónozhatják, akik így örökre a családdal maradhatnak. Az emberek klónozását... több»

#53

79 A galaxis őrzői  (2014)

(215) (79)

akció | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Peter Quill (Chris Pratt), a kalandor és rabló, aki közel sem olyan híres, mint szeretné, nagy bajba kerül, mikor elrabol egy titokzatos gömböt, amelyet a csillagközi terrorista,... több»

#52

79 Hibás Ron  (2021)

(11) (3)

animáció | családi | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+ | Telekom TVGO

Barney, a középsulis srác új barátra tesz szert Ron, a hibásan működő kis robot társaságában. Ron meghibásodása azonban hamarosan hatalmas kalandba keveri két... több»

#51

80 Feledés  (2013)

(53) (6)

akció | kaland | sci-fi

HBO Max (2024.04.19.) | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)

Jack Harper az utolsó robotrepülő szereplők egyike. A Föld kihalt, és egy hosszú háború következményeként a felismerhetetlenségig megváltozott. Jack küldetése a végéhez... több»

#50

80 Az időutazó felesége  (2009)

(38) (7)

dráma | fantasy | romantikus | sci-fi

Henry ritka genetikai adottsággal rendelkezik: bármikor megtörténhet vele, hogy hirtelen egy másik korban, egy másik idősíkban találja magát. Bármikor bárhová vetődhet.... több»

#49

akció | dráma | kaland | sci-fi

Disney+

Tíz évvel az után, hogy Caesar, az első kísérletileg létrehozott emberi intelligenciával rendelkező majom felszabadította fajtársait, és bevették magukat az erdőbe, a világ... több»

#48

81 A vasember  (2008)

(135) (108)

akció | kaland | sci-fi

Disney+

Tony Stark, a milliárdos feltaláló legújabb szuperfegyverének bemutatásakor fogsága esik Afganisztánban. Elrablói arra kényszerítik, hogy építsen meg egy pusztító rakétát,... több»

#47

80 28 nappal később  (2002)

(34) (10)

dráma | horror | sci-fi | thriller

Disney+

28 napi kóma után Jim (Cillian Murphy) egy üres kórházban ébred. A kongó folyosókról kiérve egy néptelen, kihalt városban találja magát. Az utcákon sehol senki. A rémült és... több»

#46

80 Az ember gyermeke  (2006)

(43) (10)

dráma | sci-fi | thriller

HBO Max

A történet egy futurisztikus társadalomban játszódik, ahol 19 év telt el az utolsó gyermek születése óta. Az anarchia pusztító fekélyként sújtja az embereket, egyedül... több»

#45

horror | sci-fi

SkyShowtime | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)

Egy űrhajó ötven emberrel a fedélzetén balesetet szendved, és egy ismeretlen bolygón kényszerleszállást hajt végre. A landolást kevesen élik túl, küztük van Riddick, az... több»

#44

81 Hold  (2009)

(41) (9)

dráma | misztikus | sci-fi

A Holdon egy ember dolgozik, az asztronauta Sam Bell (Sam Rockwell). Sam egyetlen társasága Gerty, a mesterséges intelligenciával ellátott különleges erőforrást előállító bázis... több»

#43

82 Donnie Darko  (2001)

(47) (35)

dráma | sci-fi | thriller

Donnie Darko (Jake Gyllenhaal) akár átlagos kamaszfiú is lehetne, azonban miután leáll a gyógyszereivel, üzeneteket kap az űrből. Egy hatalmas groteszk plüssnyúl kommunikál a... több»

#42

82 Hét nővér  (2017)

(44) (5)

akció | dráma | krimi | misztikus | sci-fi | thriller

A nem is olyan távoli jövőben a túlnépesedést megakadályozandó, a világ kormányai bevezetik a Csak-egy-gyerek törvényt, amelynek értelmében a családoknak mindössze egy... több»

#41

akció | animáció | családi | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Milo Thatch, az ifjú nyelvész csatlakozik egy szakértőkből és kalandorokból verbuvált rettenthetetlen felfedezőcsoporthoz, hogy megtalálják Atlantisz titokzatos elveszett... több»

#40

81 A platform  (2019)

(19) (3)

horror | sci-fi | thriller

Netflix

A jövő börtönében a rabokat igencsak különös módon helyezik el: függőlegesen, amely a legtöbbek számára a valóságossá vált pokolt jelenti. több»

#39

82 Utazók  (2016)

(66) (30)

dráma | romantikus | sci-fi | thriller

HBO Max

A Passengers története szerint egy utasszállító űrhajó egy távoli bolygó felé tart több ezer emberrel a fedélzetén. Az egyik hálókamra meghibásodása miatt egy férfi (Chris... több»

#38

81 A felejtés bére  (2003)

(14) (6)

akció | misztikus | sci-fi | thriller

TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)

Jennings (Ben Affleck) egy kiváló szakember, egy igazi zseni. A feladata, hogy más cégek termékeit szétszedve megfejtse a legújabb technológiákat. Az elmúlt három évben egy cég... több»

#37

82 District 9  (2009)

(60) (10)

akció | sci-fi | thriller

A földönkívüli lények végre kapcsolatba léptek az emberi civilizációval. A helyzet azonban nem egészen úgy alakul, ahogy vártuk. Az idegenek űrhajója működésképtelen, a... több»

#36

82 A forrás  (2006)

(29) (10)

dráma | sci-fi

HBO Max

Tommy minden idejét a kutatólaborban tölti, hogy megtalálja a felesége agyát megtámadó halálos kór ellenszerét. A nő már belenyugodott sorsába, és arra kéri férjét, fejezze... több»

#35

akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller

Disney+

A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok... több»

#34

82 Mátrix - Újratöltve  (2003)

(31) (15)

akció | sci-fi

HBO Max | TV-ben (Cinemax, csütörtök 01:33)

Neo úgy dönt, hogy utánajár, mi van akkor, ha a prófécia mégis igaz, és véget érhetne a harc… Elméjét kiszabadítja a Mátrix rabságából, és a második részben tovább... több»

#33

82 Érkezés  (2016)

(84) (14)

dráma | misztikus | sci-fi | thriller

HBO Max

A távoli jövőben játszódó történet középpontjában egy a Föld létezését veszélybe sodró esemény áll: földönkívüliek érkeznek bolygónkra. A hadsereg vezérkara egy... több»

#32

82 Forráskód  (2011)

(44) (4)

akció | dráma | sci-fi | thriller

Netflix

Egy féktelenül száguldó vonatszerelvényen tér magához Colter Stevens százados, de képtelen felidézni, hogyan került oda. Egy számára ismeretlen nő, Christina ül vele szemben,... több»

#31

animáció | dráma | krimi | misztikus | sci-fi | thriller

A társadalmat immár minden szinten átjárja a veszélyes kábítószer, a H anyag. A megfékezésére a hatóságok egyre újabb és újabb technológiákat vezetnek be, egyre mélyebben... több»

#30

akció | sci-fi | szatíra | thriller

Amazon Prime Video

A történet szerint egy férfi feleségét meggyilkolják egy rablás során, míg ő deréktól lefelé lebénul. Egy új, kísérleti technológiának köszönhetően mesterséges... több»

#29

81 Alita: A harc angyala  (2019)

(53) (13)

akció | kaland | sci-fi | thriller

Disney+

A távoli jövőben Ido, az orvos Iron City roncstelepén egy különleges kiborgra bukkan. Alitának semmilyen emléke sincs a múltjáról, minden új számára ebben a világban. Ido... több»

#28

dráma | kaland | sci-fi

HBO Max | SkyShowtime

A 21. század közepén az emberek életét mesterséges intelligenciával ellátott gépek teszik boldogabbá. A legújabb fejlesztés már érzelmekkel lát el bizonyos... több»

#27

akció | dráma | sci-fi | thriller

A harmadik világháború után az emberiség felismeri, hogy  minden rossz és szenvedés alapja az emberi érzelem. Az Atya vezette társadalom új papjai a Gramaton rendjéhez tartoznak,... több»

#26

90 Paprika  (2006)

(4) (2)

animáció | dráma | fantasy | misztikus | sci-fi | thriller

Netflix

A történet a távoli jövőben, Tokió városában játszódik. A középpontban pedig egy álomfejtő gép áll, mely jelenleg még csupán tesztelés alatt áll. Ha valaki ellopná, nem... több»

#25

83 Lopott idő  (2011)

(109) (9)

akció | krimi | sci-fi | thriller

A nem túl távoli jövőben alapjaiban rendeződött át az élet: az idő lett az új pénznem, s azé az élet, akié a fizetőeszköz. A gazdagok 25 évesek maradnak, a szegényeknek... több»

#24

83 Mad Max: A harag útja  (2015)

(132) (30)

akció | kaland | road movie | sci-fi | thriller

A posztapokaliptikus jövőben mindenkinek meg kell küzdenie a javakért és az életben maradásért. Az embertelen körülmények között két lázadó próbál igazságot szolgáltatni.... több»

#23

78 Finch  (2021)

(13) (5)

dráma | sci-fi

Apple TV+

A posztapokaliptikus Földön egy robot, aki azért épített haldokló teremtője, hogy gondoskodjon szeretett kutyájáról, megismerkedik az élet, a szerelem és a barátság... több»

#22

83 Én, a robot  (2004)

(44) (8)

akció | dráma | krimi | misztikus | sci-fi | thriller

Disney+

Egy olyan időben, amikor az emberformájú robotok már a mindennapjaink részei, Del Spooner, a chicagói rendőrség detektívje robotfóbiában szenved. Amikor a U.S. Robotics gyár egy... több»

#21

83 Dűne  (2021)

(70) (17)

akció | dráma | kaland | sci-fi

HBO Max | Telekom TVGO

Paul Atreides (Timothée Chalamet) egy zseniális és tehetséges fiatal férfi, aki hatalmas tettek véghez vitelére hivatott. Paulnak el kell utaznia az univerzum legveszélyesebb... több»

#20

83 Avatar  (2009)

(211) (46)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Egy lebénult katona a Pandora nevű bolygón kap új küldetést, ahol az emberekhez hasonlító, de nyelvükben és kultúrájukban eltérő Na'vik élnek. A gyönyörű és éritetlen... több»

#19

84 Felhőatlasz  (2012)

(76) (13)

akció | dráma | misztikus | sci-fi

HBO Max

A múlt, jelen és jövő emberei egy hatásláncolat szemei, melyben minden kihatással van mindenre. Egy álomszerű narratívában 6 fantasztikus történet kapcsolódik össze ötszáz... több»

#18

akció | dráma | sci-fi | thriller

Disney+

Az Alzheimer-kór gyógyítására szánt szer a csimpánzokon különleges és megmagyarázhatatlan tüneteket produkál: az állatok agya rohamos fejlődést mutat. A legokosabb... több»

#17

83 Sötétségben - Star Trek  (2013)

(42) (17)

akció | kaland | sci-fi

HBO Max | SkyShowtime

James T. Kirk kapitánynak (Chris Pine) és első tisztjének, Spocknak (Zachary Quinto) ezúttal egy belülről jövő támadással kell szembenéznie. Kirk és legénysége... több»

#16

85 Star Trek  (2009)

(50) (11)

akció | kaland | sci-fi

HBO Max | SkyShowtime

Az iowai farmerfiú, Kirk, és a félig ember, félig vulkáni Spock nem is különbözhetnének jobban. A feszültság csak egyre nő, amikor az egész Föderációt elpusztítani vágyó... több»

#15

84 Ready Player One  (2018)

(86) (94)

akció | kaland | sci-fi

2044-ben az egész világot behálózó, virtuális valóságon alapuló játék, az Oasis nyújt menedéket azoknak, akik a sivár hétköznapokból menekülni szeretnének. Az Oasisben a... több»

#14

85 Szárnyas fejvadász 2049  (2017)

(61) (25)

akció | dráma | misztikus | sci-fi | thriller

HBO Max

2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy... több»

#13

86 A holnap határa  (2014)

(149) (15)

akció | sci-fi

HBO Max

Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti a távoli világűrből. Az elkeseredett és könyörtelen háborúban a tapasztalatlan Bill Cage-et (Tom Cruise) is utoléri a sors, és... több»

#12

dráma | romantikus | sci-fi

HBO Max

Joel és Clementine szakításuk után úgy döntenek, hogy kitöröltetik egymást emlékezetükből. Az eljárást Dr. Howard és csapata végzi el, de a folyamat alatt Joel fokozatosan... több»

#11

85 A nő  (2013)

(56) (8)

dráma | romantikus | sci-fi

HBO Max

Theodore-t nagyon megviselte a válása, melyet követően teljesen magába zárkózott. Napközben mások nevében fogalmaz leveleket, estéi pedig magányosan telnek. Amikor azonban... több»

#10

85 Pillangó-hatás  (2004)

(65) (14)

dráma | sci-fi | thriller

A pillangó-hatás elméletének lényege, hogy világunkban térben és időben minden mindennel összefügg – legapróbb cselekedeteink alapjaiban változtat(hat)ják meg a jövőt.... több»

#9

86 Csúcshatás  (2011)

(58) (11)

misztikus | sci-fi | thriller

Egy sikertelen író életét egészében megváltoztatja egy szupertitkos „intelligens gyógyszer”, amely kihozza az emberből a legjobbat: a teljes agykapacitását használni kezdi,... több»

#8

86 Senki úr életei  (2009)

(31) (13)

dráma | fantasy | romantikus | sci-fi

Döntéseink még a távoli jövőben is kihathatnak életünkre. Nemo Nobody mindezt saját magán tapasztalja meg. Életét nyugodtan éli feleségével és három gyerekével, ám egy nap... több»

#7

88 WALL·E  (2008)

(103) (7)

animáció | családi | kaland | sci-fi | szatíra

Disney+

Már többszáz éve, hogy a lakhatatlan Földet elhagyták az emberek, az egész bolygón egy kis robot tevékenykedik csupán, akit valaki bekapcsolava felejtett. WALL-E (Waste Allocation... több»

#6

88 Különvélemény  (2002)

(48) (46)

akció | krimi | misztikus | sci-fi | thriller

A jövő Amerikája békésebb lesz egy különleges telepatikus lényeket alkalmazó rendőri egységnek köszönhetően. Az elkövetőket már a bűncselekmény elkövetése előtt... több»

#5

87 Mentőexpedíció  (2015)

(141) (14)

dráma | kaland | sci-fi

Disney+ | Netflix

Egy botanikus űrhajóst, Mark Watney-t halottnak hiszik társai, miután egy heves viharban nyomát vesztették. Watney túlélte a vihart, mely után egyedül találta magát egy idegen... több»

#4

86 A szem tükrében  (2014)

(40)

dráma | romantikus | sci-fi

Disney+

Dr. Ian Gray molekuláris biológusként az emberi szem fejlődésén keresztül igyekszik megfejteni létezésünk értelmét. Egy nap találkozik Sofival, aki egészen más véleményen... több»

#3

87 K-PAX - A belső bolygó  (2001)

(21) (7)

dráma | sci-fi

Prot (Kevin Spacey) egy ártalmatlan figura, akit valahogy elkapnak a rendőrök, ugyanis több rablótámadásnál is ott lábatlankodik. Prot a rendőrségen fura megjegyzéseket tesz,... több»

#2

90 Csillagok között  (2014)

(263) (35)

dráma | kaland | sci-fi

HBO Max | TV-ben (Sport1, csütörtök 01:33)

A Föld órája a végéhez közeledik, az emberiség lassan feléli minden tartalékát. A civilizációnak fel kell készülnie a pusztulásra. Azonban nem mindenki hajlandó belenyugodni... több»

#1

91 Eredet  (2010)

(325) (33)

akció | kaland | sci-fi | thriller

HBO Max

Cobb (Leonardo DiCaprio) a legnagyobb tolvajok egyike, aki arra specializálódott, hogy egy különleges álommegosztó technológia segítségével mások álmaiba lopódzon be, és olyan... több»