Az USA vezető járványügyi szakértője szerint örökre el kell felejteni a kézfogást

2020.04.09. · tudomány

Amikor az amerikaiak politikai beszédek helyett valódi információkat, orvosi szakvéleményt szeretnének hallani az USA koronavírus-ellenes akciócsoportjának tagjaitól, akkor leginkább Anthony Fauci szavaira kíváncsiak – az elismert immunológus 1984 óta vezeti a nemzeti allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó intézetet, és nem fél nyíltan kritizálni Donald Trump elnök járványügyi intézkedéseit, megszólalásait.

Fauci most a Wall Street Journal podcastjában beszélt arról, hogyan látja a közeli és távoli jövőt a járvány tükrében. Az előbbit illetően elmondta, hogy reményei szerint április végére eljöhet az a pont, amikor már „látni a fényt az alagút végén”, de ha eljön az idő, hogy a társadalom visszatérhet a normális kerékvágásba, nem szabad fejest ugrani a megszokott életvitelbe.

„Ha azt kérdezi, hogy mik azok a dolgok, amiket tovább kell vinni ebből a korszakból, akkor az egyik ilyen dolog a totális kényszeres kézmosás. A másik az, hogy soha senkivel nem fogunk kezet.”

– fogalmazott. A szakértő szerint a kézfogás elhagyása nemcsak az új koronavírus későbbi átadásainak esélyeit csökkenti, de akár az influenzás megbetegedéseket is el lehetne kerülni általa. Fauci úgy gondolja, hogy a korlátozások visszavonása után számos intézkedést meg lehetne tartani, például azt, hogy éttermekben vagy egyes eseményeken csak korlátozott számú ember tartózkodhat.

Anthony Fauci az egyik amerikai koronainfón
photo_camera Anthony Fauci az egyik amerikai koronainfón Fotó: Sarah Silbiger/AFP

Amikor arról kérdezte az újságíró, hogy jöhet-e még olyan idő, amikor biztonságosan megölelheti a légúti betegségekre hajlamos 77 éves édesanyját, Fauci azt mondta, hogy a közeljövőben biztosan nem, azonban később az antitesttesztek segíthetnek megoldani ezt a dilemmát. Ezek a tesztek, amelyek Fauci szerint a következő hetekben széles körben elérhetővé válnak, megmutatják, hogy egy ember már átesett-e a koronavírus-fertőzésen. „El tudok képzelni olyan helyzetet, hogy elvégzett egy antitesttesztet, meggyőződött arról, hogy már gond nélkül átesett a fertőzésen, és akkor probléma nélkül ölelgetheti az édesanyját.”

A sokáig szabad húsvétozásról ábrándozó Donald Trump március végén jelentette be, hogy a társasági távolságtartásra vonatkozó szabályozásokat április 30-ig meghosszabbítják, míg Steven Mnuchin pénzügyminiszter kedden arról beszélt, hogy reméli, a lezárások nem tartanak tovább nyolc hétnél. Mint mondta, az elnökkel azt mérlegelik, hogyan lehetne a gazdaság egy részét minél előbb újraindítani.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás