Belföld koronavírus

Arcon köhögték a gyógyszertár előtt várakozókat Szombathelyen

Kétszázezer forintos pénzbüntetésre ítélt a Szombathelyi Járásbíróság egy magyar és egy ukrán állampolgárt azért, mert szándékosan arcon köhögték a sorban álló vevőket egy helyi gyógyszertár előtt.

Az elkövetők március 18-án 10 óra körül odaléptek a patikába érkező és várakozó emberekhez, majd trágár kifejezések kíséretében szándékosan, hangosan arcon köhögték őket.

A magyar elkövető többek között azt kiabálta a várakozóknak, hogy „Jól megkoronázom a napotokat!” A kihívóan közösségellenes magatartás alkalmas volt arra, hogy az érintettekben megbotránkozást, és riadalmat keltsen.

Pláne, hogy a cselekmény elkövetésekor már hatályban volt az a kormányrendelet, amely Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány (Covid-19 vírus) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében.

Az elkövetők beismerték a tettüket az előkészítő eljárás során, ám érdemi vallomást nem tettek. A bírság nyomatékos súlyosító körülményként értékelte a köznyugalom súlyos megzavarását.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik