Tíz évre titkosítaná a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról szóló szerződéseket

POLITIKA
2020 április 01., 15:06

Tíz évre titkosítja a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával kapcsolatos szerződéseket - írja az Index. 

A lap szerint azzal párhuzamosan, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtott egy sokszorosan vitatott (és azóta részben vissza is vont) salátatörvény-tervezetet, a kormány keddről szerdára virradó éjjel beadott egy másik javaslatot is, amely a magyar és szerb főváros közötti vasúti összeköttetés fejlesztésének részleteire vonatkozik.

A Magyarország történetének legnagyobb vasúti beruházásaként is hivatkozott gigantikus fejlesztés összértéke megközelíti az 590 milliárd forintot, amelyet 15 százalékban a magyar állam, nagyobb részt pedig a kínai Eximbank fedez majd, és természetesen Mészáros Lőrinc cégcsoportja veszi ki a legnagyobb részt a munkálatokból.  

„A Beruházás megvalósítása kiemelkedően fontos közérdek, a Beruházás megvalósítása érdekében kötendő szerződések halasztást nem tűrő, kiemelkedően fontos közérdek célját szolgáló szerződésnek tekintendők, teljesítésükhöz kiemelkedően fontos közérdek fűződik” - indokolja a törvény a szerződés előkészítésével, megkötésével kapcsolatos iratok tízéves titkosítását. 

A javaslat szerint ezen iratok „megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését veszélyezteti”.  (Index)