Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elképesztő fizetéssel csábítja a Dortmund csillagát a Manchester United

A Manchester United hihetetlen ajánlatot tett a Borussia Dortmund fiatal angol támadójának, Jadon Sanchónak.

A The Independent szerint az MU heti 400 ezer fontos (162.7 millió forint) fizetéssel várja a 20 éves labdarúgót, aki a hatalmas bérezés mellett a 7-es mezszámot is megkapná. Ezzel a számmal a hátán játszott a “vörös ördögöknél” annak idején Éric Cantona, David Beckham és Cristiano Ronaldo is.

A 2019-2020-as idényben Sancho 35 mérkőzésen szerepelt a Borussia csapatában, 17 gólt szerzett és 19 gólpasszt adott. A Transfermarkt.com a piaci értékét 130 millió euróra taksálja, így klubrekordot jelentő összegért válthat csapatot a szélső.

Néhány nappal ezelőtt Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund vezérigazgatója azt mondta: nem akadályozzák meg Sancho nyári klubváltását, ha a játékos távozni szeretne, de a koronavírus-járvány okozta várható válság miatt sem fogják áron alul eladni.

Sancho, aki 11-szer már az angol felnőtt válogatottban is pályára lépett, – sőt két gólt is szerzett már a nemzeti csapatban – 2017-ben a Manchester City korosztályos csapatától igazolt a német klubhoz 8 millió euróért.