Jutányos áron, házhoz szállítással kaphatnak ebédet a Széchenyi István Egyetemtől a 65 év feletti, volt és jelenlegi, Győrben és Mosonmagyaróváron élő kollégák a veszélyhelyzet idején március 30-tól. Az eddigi tapasztalatok szerint sokan élnek a lehetőséggel. Az intézmény célja a támogatással az, hogy a koronavírus szempontjából különösen veszélyeztetettnek számító korosztály tagjai minél kevesebbszer hagyják el otthonukat, s így megőrizzék egészségüket – írja a Kisalföld.

A szakszervezet támogatásával

A Széchenyi István Egyetem vezetése, dr. Földesi Péter rektor és dr. Filep Bálint kancellár, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete támogatásával úgy döntött, megszervezi, hogy az intézmény 65 év feletti aktív és nyugdíjas, Győr és Mosonmagyaróvár közigazgatási területén élő munkatársai és párjaik a rendkívüli veszélyhelyzet idején naponta meleg főételhez jussanak.

500 forint/adag

A kedvezményes, 500 forint/adag áron kérhető ebédet házhoz szállítással kapják meg azok, akik igénylik. A feladatra öttagú munkacsoport jött létre dr. Galli Csaba vezetésével, aki kérdésünkre elmondta: az egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy segítse jelenlegi és egykori idős munkavállalóit.

A mostani járvány idején különösen lényeges, hogy a hatvanöt év feletti, veszélyeztettnek számító korosztály tagjainak minél kevesebbszer kelljen elhagyniuk otthonukat, hogy csökkentsék megbetegedésük kockázatát

– hangsúlyozta a szakszervezet helyi alapszervezetének volt vezetője. Hozzátette: ezért született meg a mostani döntés, ráadásul az egyetem munkatársai vállalták, hogy nemcsak a hétköznapokon, hanem a hétvégéken is házhoz szállítják az ebédet.

Sikeres átállás

A lehetőséggel elméletileg csaknem 350 család élhet. Közülük azokat, akiknek rendelkezésre állt a telefonszámuk, felhívták, tájékoztatva őket a programról, emellett a helyi és megyei nyomtatott és online sajtóban is közzétették a részleteket. Nagyon sokan örömmel fogadták az egyetem ajánlatát. A heti menü és további információk az uni.sze.hu/nyugdijasok oldalon tekinthetők meg.

Dr. Szauter Ferenc, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete egyetemi alapszervezetének vezetője ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetben nagyon fontos az idős, aktív és már nyugdíjas oktatók, munkatársak segítése, akik sokat jelentenek az intézmény számára.

„Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam: az egyetem március 23-val kitűnően állt át a távoktatásra, amiért valamennyi kolléga dicséretet érdemel – fogalmazott dr. Szauter Ferenc. – Az intézmény a jelenlegi nehéz helyzetben is figyelmes, toleráns, stabil, jó munkahely, erős célokkal. Ennek is köszönhető, hogy az új oktatási módszerre való váltás ilyen jól sikerült.”

Forrás: kisalfold.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!