Schiffer szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavaznia Orbán teljhatalom-törvényét

Orbán Viktor korábbi ügyvédje ismét parádésat alakított.

A Pesti Srácok nevű fideszes heccportál elismerően veregeti meg Schiffer András volt LMP-elnök vállát, aki – ki tudja, miért – az ATV péntek esti műsorának vendége volt.

Schiffer az Egyenes Beszédben kifejtette: az ellenzéknek hétfőn meg kellett volna szavaznia a kormánypártokkal egyetértésben azt a négyötödös javaslatot, amely szerint az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhatta volna az Orbán Viktornak korlátlan időre korlátlan tartalmú felhatalmazást biztosító törvényt.

A Fidesz 2018-as kétharmadába tevőlegesen besegítő LMP egykori elnöke tragédiának nevezte, hogy nem sikerült a pártpolitikai érdekektől elszakadva „négyötödös, sőt ötötödös” támogatást biztosítani a rendkívüli intézkedések mögött.

Véleménye szerint a kormánynak egy ilyen helyzetben igenis megnövekedett mozgástérre van szüksége.

„Schiffer András látványosan utasította el az Orbán-kormány diktatórikus önkényéről szóló ellenzéki megnyilatkozásokat”

– írja leplezetlen elismeréssel a Pesti Srácok az állítólagos visszavonulása óta még többet szereplő politikusról.

 

Valódi Hírek