Sztárok

Solti Berni és Solti Ádám új lombikmódszerrel próbálkozik

Az első, sikertelen lombikbeültetés után a járány miatt nem próbálkozik egy darabig a házaspár. Amíg várnak a jobb időkre, lelkileg és testieg is készülnek, és ebben Solti Berninek van egy segítsége is.

Solti Berni és Solti Ádám elfogadták, hogy elsőre nem fogant meg a kisbabájuk a lombikprogramban. Persze ezt könnyebb mondani, mint megélni, kellett is hozzá a sok beszélgetés és egy olyan barát, mint Pataki Zita, aki kilencszer élte át ugyanezt.

„Tudom, hogy Zita elengedte a múltat, és most segít azoknak a pároknak, akiknek csak így lehet gyerekük, végigjárja és feltérképezi azokat a lehetőségeket, amelyekető nem próbált ki” – mondja Berni, a Story magazinnak mesélve a részletekről.

„Az egyik első volt, akinek elmondtam, hogy pozitív lett a terhességi tesztem, aztán azt, hogy sajnos elvesztettem a
magzatot. »Babám, csak így hív, minden rendben lesz« – mondta akkor, és azóta is biztat. Lelki társak lettünk, nincs benne irigység, csak segíteni akarás. Év elején ő javasolta, amit korábban sohasem hallottam, hogy egy speciális vérvétellel derítsük ki, hogy a szervezetem kilöki-e a beültetett, megtermékenyített petesejtet, mint idegen anyagot. Csak egy vérvétel. Szerencsére e téren minden rendben van.”

Szintén Zita volt az, aki javasolta Ádámnak és feleségének, hogy menjenek el egy speciális akupunktúrás kezelésre is, valamint mesélt nekik a különböző módszerekről, és most egy új orvost keresett fel. Berniék a következő lombik során három dolgot is máshogy fognak csinálni, mint korábban: a vérhígítókat például elhagyják, a hormonokon változtatnak, és a beültetés is másképpen zajlik majd ezúttal. A pontos folyamatokról, tervekről és kezelésekről a magazinnak mesélt Berni. 

A Story

A Story

A lombikprogramról más sztárok is őszintén meséltek korábban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top