Sport

Magyarok, akiknek kifejezetten jól jött az olimpia elhalasztása

Szinte nincs olyan területe az életnek, amelyre ne hatna károsan a világjárvány. A NOB például kényszerből úgy döntött, hogy az eredeti program szerint július 24-én kezdődő tokiói olimpiát 2021 nyarára halasztja. A sportolók jelentős része – bár nem boldog – megérti a helyzetet. A magyar sportban mégis akadnak olyanok, akik ha nem is örülnek a koronavírus terjedésének, de „minden rosszban van valami jó" alapon gondolkodhatnak. Lássuk, kik ők?

Pars Krisztián – atléta

Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel

London olimpia bajnokára az elmúlt években rájárt a rúd. Az immár 39. életévét taposó kalapácsvetőt 2018 áprilisában előbb másfél évre eltiltották tiltott szer használata miatt, majd a tavaly őszi katari világbajnokság után, ahol nem jutott fináléba, szinte azonnal megműtötték a térdét; a bal lábában beszakadt a belső ínszalag, és a leszakadt a porca. Nem csoda, hogy pár napja azt nyilatkozta Pars Krisztián:

Én annyira nem bánkódnék, ha a NOB a járványveszélyre meg az elmaradó versenyekre hivatkozva úgy döntene, hogy két vagy három hónappal elhalasztja olimpiát. Az idő ugyanis nekem dolgozna.

Nos, az olimpiai bajnok örülhet, már csak azt kell megtudja, pontosan mikor rendezik jövőre az olimpiát, és mikor, hol kell előtte szintet dobnia.

Póta Georgina – asztaliteniszező

Fotó: MTI/EPA/Cyril Zingaro

A női asztalitenisz válogatott története során először vívta ki januárban csapatban az olimpiai részvételt. Póta Georgina, a vitán felül legjobb magyar játékos azért nem vehette ki a részét a portugáliai sikerből, mert első gyermeke születését június 5-re várja (a 44 éves, a válogatottól 12 éve visszavonult Fazekas Mária ugrott be helyette), ezért Tokióba sem tudott volna elutazni. Az olimpia elhalasztásának köszönhetően azonban a kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszezőnek szülés után bő egy év áll rendelkezésére, hogy újra formába lendüljön, és kivívja a részvétel jogát. Ha Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány beválogatja az utazók közé, erőssége lehet a magyar csapatnak.

„Ne szaladjunk előre annyira, hogy így egy év felkészülés áll a rendelkezésemre. Először is anya leszek, és nem tudom még, mi vár rám pontosan. Másodsorban Bátorfi Zoltánnak el kell döntenie, ki legyen az a három fő, aki bent lakhat az olimpiai faluban, részt vehet a 16 csapatos tornán, és ki az, aki tartalékként a falun kívülről követi az eseményeket.

Ami tény, a lányok, Pergel Szandi, Madarász Dóri és Fazekas Marcsi harcolták ki Magyarországnak az olimpiai részvételt. Az is tény, hogy az idén januári egyéni világranglistás helyezésem alapján – és ha egy pillanatra szemet hunyunk afelett, hogy várandós vagyok – egyesben mehettem volna az olimpiára. Az álmom természetesen az, hogy visszatérek és megfelelő formába kerülök. És bár nem tudjuk még, hogy a halasztás miatt a nemzetközi szövetség hogyan reagál, miként írja felül a kvalifikációs rendszert – milyen pontokat törölnek, mit nem, mikor, hol és hány darab új kvalifikációs verseny lesz, stb. –, de remélem adódik 4–5 esélyem, ahol egyesben is vissza tudom szerezni az induláshoz szükséges világranglistás pozíciót és akkor nincs döntéskényszer, mind a négyen indulhatunk

– fogalmazott kérdésünkre a 35 éves asztaliteniszező.

Csodára készül Fazekas Mária, a hídmester lánya
Fazekas Máriát 15 év szünet után reaktiválták. 44 évesen arra készül, hogy január 22–26 között, a portugáliai Gondomarban olimpiai induláshoz segítse a női asztalitenisz-válogatottat. Mesél a versenyző, aki tizenöt év után tér vissza a válogatottba.

Tomori Zsuzsa – kézilabdázó

Fotó: Krizsán Csaba /MTI

A Siófok KC és a magyar női kézilabda-válogatott átlövőjénél egy március elején elvégzett tüzetes orvosi vizsgálat krónikus belszervi problémát mutatott ki, ezért a napokban megműtötték. Tomori Zsuzsa egészen biztosan nem játszhatott volna az olimpiai pótselejtezőn – eredetileg márciusban, Győrben a kazah-szerb-orosz hármassal meccseltünk volna Tokióért –, de az operációval az olimpiai részvétele is kérdésessé vált. A 32 éves kézilabdázónő az egyik legrutinosabb játékosa a válogatottnak, így szinte biztosan állítható, ő sem bánkódik a halasztás miatt, és ha egészsége engedi, a csapat pedig a várakozásoknak megfelelően sikerrel veszi a selejtezőt, akkor jövő nyáron tagja lehet a Tokióba utazó magyar csapatnak.

Baji Balázs – atléta

Fotó: Czeglédi Zsolt /MTI

A Budapesti Honvéd atlétája 2019 februárjában, a fedettpályás szezon egyik edzésén szenvedett súlyos térdsérülést. A világbajnoki bronzérmes gátfutó egy év kihagyásra kényszerült, amelyből februárban, a szövetség fedettpályás versenyén tért vissza.

Nehéz megfogalmazni, a sportban ki a nyertese, ki a vesztese a koronavírus miatt kialakult világhelyzetnek. Ha a NOB a törlés mellett döntött volna, úgy mindenki veszít, így az olimpia egy évvel történő elhalasztásával kvázi minden sportoló nyertes egyfelől. Másfelől, ha személyekre bontjuk, és csak engem nézünk, úgy valóban nyertesnek tekinthetem magam. Lehetőséget kaptam, hogy hosszabb idő alatt és alaposabb felkészüléssel nyerjem vissza a régi formámat. Ebben a helyzetben azonban egy biztos, fontosabb dolgok is vannak most, mint a sport

– nyilatkozta honlapunknak a saját és sportolótársai helyzetéről a 30 éves atléta.

Baji Balázs: Magyarországon később lettem ismert, mint külföldön
A vb-bronzérmes gátfutó februárban súlyosan megsérült, majd átesett egy térdműtéten, bő két hónappal később még mindig mankóval jár. Lelki és fizikai gödörbe került, ahol volt ideje átgondolni múltat, jelent, jövőt.

Szilágyi Liliána – úszó

Fotó: Illyés Tibor /Illyés Tibor

A Ferencváros úszónője tavaly október óta Shane Tusup edző irányításával készül arra, hogy kiharcolja az olimpiai indulást legerősebb számában, a 200 pillangón. A honlapunknak adott interjúban némi keserűséggel úgy fogalmazott, elképesztően kemény fél éven van túl, és bombaformában várta az eredetileg március 24–28. között tervezett magyar bajnokságot, amelyet bizonytalan időre elhalasztott a szövetség. Ez a verseny lett volna a válogatási elvek szerint az egyetlen és utolsó esélye, hogy olyan időt ússzon, amellyel a ranglistán előtte álló három vetélytárs – Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna – közül legalább kettőt megelőz.

Szilágyi az olimpia elhalasztásával duplán nyer.

Egyrészt Shane Tusupnak újabb hónapok állnak majd rendelkezésére, hogy csiszoljon az úszónő technikáján, erő-állóképességén. Másrészt a Magyar Úszó Szövetség várhatóan új kvalifikációs versenyeket jelöl ki, amelyeken Szilágyinak lehetősége adódik ezt bebizonyítani azzal, hogy 2014 után újra képes lesz egyéni csúcsot úszni. Ha 2:06,59-nél jobb idővel csap célba, az elégnek tűnhet arra, hogy a legjobb két magyar 200 pillangós egyikeként ott legyen Tokióban kedvenc versenyszámában.

Berki Krisztián – tornász

Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

London olimpiai bajnoka tavaly szeptemberben, edzés közben szenvedett vállsérülést, ami azt jelentette, bukja a 2019-es világbajnoki szereplést is. A 35 éves tornászt novemberben meg is műtötték. Berki Krisztián számára úgy látszott, ezzel ekkor még nem úszott el a tokiói kvalifikáció lehetősége, hisz arra a tavaszi világkupa-versenyeken és a májusi, bakui Európa-bajnokságon is lett volna lehetősége – ezeknek a tornáknak azonban keresztbe tett a koronavírus-járvány.

Ugyanakkor az olimpia elhalasztásával a nemzetközi szövetség kénytelen lesz pótolni a kimaradt kvalifikációs versenyeket, így lólengésben továbbra is megmaradt az esélye Berkinek arra, hogy kijusson Tokióba, és esetleg egy újabb éremmel fejezze be pályafutását. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke korábban úgy nyilatkozott:

Neki az a vágya, hogy éremmel búcsúzzon, mi mindent meg fogunk tenni, hogy ehhez hozzásegítsük. Nem tud olyat kérni, amit ne tennénk meg érte.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jiji Press

Ajánlott videó

Olvasói sztorik