Celeb

Miranda Kerr két évig, Mariah Carey csak két hónapig bírta a szexmentes életet

Bors

Létrehozva: 2020.03.22.

Nemrégiben Orlando Bloom tett meglepő kijelentést, miszerint fél éven át nem feküdt le senkivel, mielőtt randizni kezdett volna Katy Perryvel. A The Sun összeszedte azokat a világsztárokat, akik A Gyűrűk Ura színészéhez hasonlóan önmegtartóztatásba vonultak – több vagy kevesebb sikerrel.

Miranda Kerr 2 év (2015–2017)

Akárcsak Orlando Bloom, volt felesége, Miranda Kerr is lemondott a szexről – bár nem teljesen önszántából. A szupermodell a 2013-as válása után két évvel kezdett randizni a Snapchat-alapító Evan Spiegellel – csakhogy a milliárdos leszögezte, hogy az esküvő előtt nem szeretne ágyba bújni. Kerr tiszteletben tartotta kedvese kérését, így kivárta a nászéjszakát.

Mariah Carey2 hónap (2008)

Mariah Carey és második férje, Nick Cannon 2008 februárjában ismerkedtek meg közelebbről, de az énekesnő arra kérte a férfit, a szexszel várjanak az esküvőig. Carey ugyanis úgy gondolta, a nagy nap különlegesebb lenne, ha utána intim pillanatokkal koronázhatják meg azt. Talán épp ezért nem is vártak sokat, és már két hónappal később összekötötték életüket a Bahamákon.

Lenny Kravitz kb. 3 év (2005–2008)

Lenny Kravitz az ezredforduló környékén nagy nőcsábásznak számított, Nicole KIdmannel is járt, de Madonnával is összemelegedtek. A zenész azonban egy 2008-as interjújában elárulta, hogy már három éve nem bújt ágyba senkivel, mert az igazira vár.

– Megfogadtam magamnak, hogy várok az esküvőig. Az életemben most nem a testiség a fontos, egy nőnek sokkal inkább a lelke és a gondolkodásmódja tud megfogni. Ez néha elijeszti őket, de elhatároztam magam – mondta, de egy későbbi, 2011-es interjújában elárulta, hogy végül nem bírta betartani a saját magának tett ígéretét.

Lady Gagakb. 1 év (2010)

Lady Gaga egy 2010-es interjújában árulta el, hogy önmegtartóztatást fogadott, és olyan jól érezte magát így, hogy rajongóinak is jó szívvel ajánlotta az életmódot.

– El sem hiszem, hogy ezt mondom, de ne szexeljetek! Jelenleg szingli vagyok, én döntöttem így, mert nincs időm egy párkapcsolatra. Nincs azzal baj, ha nem szexeltek – mondta rajongóinak az énekesnő, de fogadalmát ő sem tudta tartani sokáig, hiszen 2011-ben Taylor Kinney amerikai színésznek sikerült elcsábítania őt.

Jessica Simpson 22 éves koráig várt az elsővel

Az amerikai énekesnő-színésznő, Jessica Simpson apjától szigorú keresztény neveltetést kapott, és abban ő is egyetértett, hogy az esküvőig tartogatni akarja szüzességet. Simpson 2002-ben ment hozzá Nick Lachey énekeshez, a nászéjszakájukról később lelkesen mesélt egy interjúban.

– Életem legjobb pillanata volt. Olyan szerencsés vagyok, hogy nem egy kocsi hátsó ülésén vesztettem el a szüzességem, hanem egy gyönyörű esküvőt koronáztunk meg vele – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt