Berki Krisztián: Gyógytornában már profi vagyok

Különös módon ünnepelte 35. születésnapját az olimpiai és világbajnok tornász. Berki Krisztián szűk családi körben, felesége, Marcsi és kislánya, Lia társaságában vágta fel a tortát és koccintott egy pohárka pezsgővel, miközben a szeme sarkából figyelte a számítógép monitorját, hiszen számolatlanul ér­keztek a bajnoknak a jókívánságok. De a nagyszülők is csak így köszöntötték föl, mert a legfontosabb, hogy most otthon maradjanak.

Krisztián sem tréningezhet az edzőteremben, pedig, elmondása szerint, éppen ezen a héten kezdhette volna meg a speciális erősítést, amely a többször is operált vállát „tesztelte” volna.

– Mi­vel minden verseny el­ma­rad, így nincs miért aggódnom, nem kell siettetnem semmit – mondta az olimpiai bajnok. – Ké­rem, ne is kér­dezzen a folytatásról, hi­szen a szövetséggel is megegyeztem, a jö­vőről nem beszélünk. Legyen elég annyi, hogy ügyelek a kondíciómra, naponta gyógytornázom, már olyan profi vagyok benne, hogy egyedül, felügyelet nélkül is megy. Elmondta, a kényszerszünetben – mert minden rosszban akad valamiféle jó is – legalább a nap huszonnégy órájában együtt lehet szeretteivel, ami az elmúlt években csak nagyon ritkán fordulhatott elő.

– Lia, a kislányom élvezi a legjobban, hogy itthon vagyok, mindent együtt csinálunk. Most a jó időben közösen kertészkedünk, gyomlálunk és ültetünk. Rácsodálkozunk minden kibújó új hajtásra, már alig várjuk, hogy virágba boruljon a kertecskénk. A feleségemmel a lakást is szépítgetjük, amit otthon rendbe kell rakni, azt most van időm megcsinálni. Harmincöt évesen férfiembernek még fiatalnak számít, sportolónak, főleg tornásznak kevésbé... 

– Nyugodtan mondja ki, lassan nyugdíjkorba lépek, mint tornász. De addig akad még dolgom a sportban és az életben egyaránt. Például, meg kell írnom a diplomámhoz elengedhetetlen szakdolgozatomat, mert ha egyszer majd befejezem a tornát, akkor sem akarok elszakadni a sporttól, akár mint sportmenedzser, segíteni szeretném a jövő nemzedékét.