Lássuk be, hogy akármennyire is lekicsinylően beszélünk az egoizmusról, a művészvilágban - különösen a zeneiparban, vagy a filmvilágban - elengedhetetlen. Mert példának okáért ott van Tom Cruise, akit százdolláros mosolyáért, vagy magánéleti vállalásaiért is sokan addig ütnék, amíg mozog, de azt be kell látni, hogy igyekszik kihozni adott mozijából és önmagából a legtöbbet, törekszik arra, hogy olyat adjon a nézőknek, ami megmarad bennük, legyen szó látványos akciókról (Mission: Impossible-széria), vagy önironikus megnyilvánulásokról (Trópusi vihar, Kéjjel-nappal), mindemellett pedig kiváló színész is, ha hajlandó maga mögött hagyni a sztárszerepkörét. És vele szemben ott vannak az olyan műmájer szteroid huszárok, mint Vin Diesel, akik olyan filmek felett bábáskodnak, mint a Halálos iramban-széria, vagy most a Bloodshot. (FIGYELEM! Rant következik! Én szóltam!)

Mert emberünk hiába fordult meg olyan mesterek kamerái előtt, mint Steven Spielberg (Ryan közlegény megmentése), vagy Sidney Lumet (Védd magad!), ezen mozimágusok kezei alatt még egy asztali lámpa is képes lenne egy csillag fényével ragyogni. Diesel - szemben a Rockkal, akivel sikeresen összerúgta azóta a port - szemmel láthatóan képtelen bármi értékelhetőt felmutatni a "Tschaládos iramban"-szérián túl (leszámítva azt, hogy "Én vagyok Groot.") és a most a Valiant képregények ismert figuráján alapuló Bloodshot is erre egy kiváló bizonyíték. De ha megnézzük az említett autós szériát, ott is tisztán kivehető a kényszerű sikerbe kapaszkodás, a felszínen maradási vágy és az ego előre törése, amivel nem lenne (akkora) probléma, ha ehhez tehetség, hozzáértés, minimális alázat is társulna. Az első rész, az xXx és az első Riddick egyértelműen feltette őt a térképre, de nem hiába csak a Gorilla bácsi című családi limonádét tudta érdemi anyagi sikerként elkönyvelni, ezért is tért vissza az eredeti szereplőkkel a gyors verdákhoz, ahol viszont pont ebből kifolyólag részről részre kellett emelni a téteket. Eleinte csak a régi arcok visszahozásával, majd akcióveteránok (Rock, Statham) szerződtetésével és ezzel egy időben a fizika és az épeszű dramaturgia látványos körberöhögésével érte el ezt, miközben - ahogy arra az utolsó epizód is a bizonyíték - a család középpontjában mégiscsak ő áll... és bejött. (Erre pedig rájátszott a barát és kolléga, Paul Walker elvesztése, akinek búcsújelenete emberünk szerint a FILMTÖRTÉNELEM legjobb zárójelenete.) De míg ott elnézzük ezt neki - és ezt is már egyre nehezebben -, addig a Bloodshotban már nem lehet, mint ahogy Az utolsó boszorkányvadászban sem igazán lehetett. (Emlékszik még egyáltalán bárki is arra a filmre Michael Caine és Elijah Wood pénztárcáján kívül?!)

Mert akármennyire is sztereotip, sablon figurákkal dolgozik a Halálos iramban-sorozat, volt idő megkedvelni ezeket a figurákat, epizódról epizódra vezették be őket. A Bloodshot első 5 perce alatt hősünk Afrikában akciózik, majd hazatérve várja a gyönyörű asszony, akivel... khmm... akciózik és akiről annyit tudunk meg ez idő alatt, hogy... nő. Majd valamilyen okból kifolyólag egy rosszarcú ember (Toby Kebbell még mindig nem cserélt ügynököt) mindkettőjükkel végez, hogy utána feltámadjon és apró nanobotokkal, nanitokkal kvázi elpusztíthatatlan szuperember legyen, aki a hőn szeretett asszonyt szeretné megbosszulni, akiről továbbra is csak annyit tudunk, hogy nő. Na, nem mintha Diesel a fent említett filmekben nem ezt az übermensch figurát játszotta volna, csak most erre adtak egy tudományos(nak szánt) magyarázatot. És még egyszer: ezt kvázi 5 perc alatt lezavarják! Nincs érzelmi bevonódás, szimpátia a karakterek iránt, vagy bármiféle felépítés, Diesel mindent most is a karizmá(já)ra tesz fel. És ilyen jelenetekkel most is tele van a film, amihez Eiza González (Alita, Baby Driver, Hobbs és Shaw) minden színészi tehetségét bevetve igyekszik jópofát vágni. Ami a nézőnek már kevésbé megy, amikor "UltrDiesel" az egyik pillanatban még boksz zsák helyett egy betonoszlopot püföl, rácsodálkozva minderre, 2 perccel később faarccal csatlakozik fel az elméjével a világhálóra és sajátítja el a repülőgép vezetés csínját-bínját.

Az ilyen és az ehhez hasonló slendriánságban pedig nem csak Vinnie barátunk szépérzéke (muhahahahah!), hanem a bérdirektor, David S.F. Wilson tapasztalatlansága is kiütközik. Wilson a tavalyi Netflixes sikerszéria, a Love, Death & Robots Sonnie's Edge című epizódját dirigálta, előtte pedig olyan filmek vizuális effektjein dolgozott, mint a Bosszúállók: Ultron kora, de jobbára olyan videojátékok effektjeiért felelt, mint a Mass Effect 2 vagy a Tom Clancy's The Division. Guy Pearce például szemmel láthatóan előbb érkezett meg a forgatásra, mint a rendező, de az operatőr valamiért rögzítette, ahogy próbálja megtalálni a figurát, a vágószobában pedig véletlenségből ez kerülhetett a kész filmbe. (Hozzátéve, hogy Pearce még így is a film kevés pozitívumai közé sorolandó, még ha kisujjból is oldja meg a sablon gonoszt.) De az akciójelenetekből sem látni jóformán semmit, annyira széjjel vannak vágva, ezzel is leplezve a film szűkös büdzséjét, amit viszont a szegényes CGI - különösen a fináléban - már leplezni sem tud, akárcsak Steve Jablonsky totál jellegtelen zenéje.

És ez a stílustalanság az amúgy korrekt mederben haladó filmet végig átjárja, de ezzel - és a már kóros nárcizmussal - együtt meg is gátolja, hogy kicsit is maradandó film váljék belőle, még ha fájdalmas nem is lesz és egy-két érdemibb csavarra is futja. (Hogy Budapest ismét asszisztált egy ilyen szennyhez, azt pedig most se tesszük ki az ablakba.) Nincsenek érdemi párbeszédek, nincsenek karakterek, csak skiccek, akik közül legfeljebb egy vicces, de inkább idegesítő figura marad meg az emlékezetünkben, valamint pár pofás kütyü és szó szerint arcletépő látványelem. Meg persze Vin barátunk, aki most is kemény, mint a kád széle, de az nem újdonság, ami még egy agykikapcsoló akciófilmhez (Igen! Ahhoz is!) önmagában kevés. Mint ahogy az sem hat újnak, hogy család nélkül az újabb egotripje ismét olyan szintű kéjes simogatása az egójának a nagyközönség előtt, hogy az már a nyilvános önkielégítés kategóriájába esik, amelyért hajíthatnák a börtönbe 23 évre, Harvey Weinstein mellé. Azzal járnának mind a nézők, mind a filmipar a legjobban. Különösen ilyen ínséges időkben.