Belekevered az áfonyát és a túrót a masszába és már mehet is a sütőbe: mennyei kevert süti receptet tanultam a nagyimtól
promotion image
Vissza

2020. márc 14. 9:47

Meg kellett hoznia a döntést Rubint Rékának: Itt a búcsú ideje

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Rubint Réka Fotó: RTL Klub Rubint Réka Fotó: RTL Klub

Most ez fog történni.

Felelős döntést hozott Rubint Réka, aki úgy határozott, hogy szünetelteti nyilvános edzéseit. A fitneszlédi részéről komoly elhatározás ez, hiszen ő maga sem tudja, mennyi ideig nem mozgathatja meg most híveit, ráadásul több olyan előre meghirdetett alakformáló táborának is búcsút kell most intenie, amikre már jóval korábban lehetett jelentkezni - ezeken pedig rengeteg ember szokott részt venni. 160 fős gárdonyi táborát is szeptember 6-7-re halasztja, 130 fővel április 5–15. között Kubába tervezett táborát pedig eltolta augusztus legvégére.

– Közel vannak az időpontok, és egyre felfokozottabb a hangulat. Nagyon sokan félnek, és sajnos nem is igazán tudhatjuk, mitől. Egyébként is a megelőzésben hiszek, ennek pedig nagyon fontos eleme, hogy ne tegyük ki magunkat és a családunkat olyan kockázatnak, amelynek következményét soha senki nem bocsátaná meg magának, én pedig végképp nem – mondta a Borsnak Réka.

(Blikk)

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk Címlapsztoriban A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb "A" kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Keresd a friss részt minden vasárnap délben a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján!

TERMÉKAJÁNLÓ

TOVÁBBI AJÁNLATOK

FRISS HÍREK

Magyar sztárok