Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Tegnap megnyitotta kapuit az év talán legfontosabb autószalonja. Genfre kivétel nélkül az összes gyártó készült egy-két, de inkább még több újdonsággal, mi pedig a helyszínen igyekeztünk minél több tapasztalatot összegyűjteni az autóipar legfrissebb csillagairól. A premierdömping nem engedett egyetlen percnyi szabadidőt sem a kint lévő kollégáknak, akik ezekben a percekben már épp búcsúköreiket róják a kiállításon, este pedig pakolás, ugyanis holnap 1300 kilométernyi autózás vár rájuk.

Rengeteg újdonságról rántották le a leplet az idei Genfi Autószalonon

Akadtak azért józan modellek is - galériaIdén olyan sok premiernek örvendhettünk, amihez foghatóval eddig talán még nem találkoztunk, pedig hosszú-hosszú évek óta járunk a legnívósabb európai autókiállításokra. Egy-egy újdonságnál könnyen el lehetett volna akár órákig is időzni, amit sokan meg is tettek, mi pedig nem hibáztatjuk őket: az izgalmasabbnál izgalmasabb autóknál is jobban már csak a szebbnél szebb hostess hölgyek vonzzák a szemet, akikről holnap külön galériával készülünk. Most azonban a legfontosabb négykerekű újdonságokat hozzuk el Önöknek kézzelfogható közelségbe.

Idén szuperautó-dömping volt: csak úgy repkedtek az 1000 lóerők...

Érdemes átlapozni helyszíni galériánkat: egészen biztosan mindenki talál majd jó pár kedvére való autócsodát. A genfi újdonságokat ide kattintva tudják átfutni, az Autó Pulton pedig a hírek még néhány napig szintén a svájci eseményekről fognak szólni - az Autó Pult genfi hírfolyamát ide kattintva olvashatják.