Bánatos emoji ikonokkal megtűzdelt Messengerből tudtam meg, hogy vége. Az egyik barátnőm küldte az üzenetet kora reggel. Tömegkarambol volt éjjel az M0-son, több kocsi ripityára tört, a szürke Ford sofőrje azonnal meghalt. Ő volt az. Lehanyatlottam a szőnyegre, és sírtam órákon át. A férjem szerencsére nem volt otthon, épp külföldön dolgozott, és amikor pár nappal később hazajött, már összeszedtem magam annyira, hogy higgadtan meséljem el neki a történteket, mintha nem is érintett volna meg.
Nimród, a férjem jól ismerte a múltamat, de azt hitte, már rég túl vagyok rajta, és ami azt illeti, én is. A fekete betűs napig alig gondoltam arra a férfira, akit már 8 éve nem láttam. De a baleset másnapján felszakadt minden.

Túl fiatalok voltunk mind a ketten, a férjemről hamar kiderült, hogy egyelőre nem sikerült felnőnie. Csapodár volt, éretlen, anyagilag és lelkileg is függött a szüleitől, a jegygyűrű nem jelentett számára semmit. Én pedig a csalódástól meghasadt szívvel belemenekültem egy viszonyba. Balázs idősebb volt nálam hét évvel, feleség és két gyerek várta odahaza. Egymásba szerettünk, és titkos viszonyba kezdtünk az összes klisével együtt: romantikus vacsorák eldugott, külvárosi éttermekben, séták a Naplás-tónál, üzleti ebédekből lett gyertyafényes vacsorák, hotelszobák, röpke külföldi utazások. Én egy évvel később elváltam, ő benne maradt a házasságában. Négy évig voltunk együtt, az idegeim cafatokban lógtak, a szeretőlét megalázottsága depresszióba sodort.

Akkor ismertem meg Nimródot, és rájöttem, hogy a szerelem másmilyen is lehet: béke, biztonság, nyugalom. Szinte gondolkodás nélkül, a bosszú édes érzésével szakítottam Balázzsal. Megviselte a dolog. Heteken át hívogatott, sírt, könyörgött, ígérgette, hogy elhagyja a családját. Én azonban már nem akartam tőle semmit. A bosszúvágy sajnálattá enyhült, egy idő után nem vettem fel a telefont, nem válaszoltam a leveleire. Végül elhallgatott.
8 év alatt felépítettem magamnak egy körbepárnázott életet. Nimródnak mindent elmeséltem, nem volt titkunk egymás előtt. Két gyerekünk született, két csodálatos kislány. Nimród főnyereménynek bizonyult: boldog voltam és büszke, hogy labilis, sodrodó múltamat magam mögött hagyva erős, öntudatos feleség és anya lettem mellette.
És akkor beütött a mennykő.

Annak ellenére, hogy 8 éve nem hallottam felőle, minden úgy tért vissza az emlékezetembe, mintha tegnap történt volna. A mosolya, a hangja, az érintése, a nevetése ott kísértett minden pillanatomban, és belopózott az álmaimba is. Bűntudat gyötört, amiért olyan hirtelen szakítottam vele, és bármennyire irracionális gondolat volt, egyre azon töprengtem, vajon meg tudtam volna-e akadályozni a halálát. Azt se tudtam eldönteni, el kéne-e mondani a férjemnek, hogy ennyire megvisel a volt szeretőm halála, vagy csak felesleges kínoknak tenném ki. Mit csinál ilyenkor egy jó feleség? Hiszen nem csalom meg őt: vagy mégis? Az, hogy visszaköszönnek a szenvedélyes érzelmek a múltból, ráadásul egy halott iránt, hűtlenné és bűnössé tesznek? Kit szeretek valójában? Mindig is Balázsba voltam szerelmes, csak bebeszéltem magamnak, hogy Nimród az igazi, mert annyira kapóra jött a kedvessége, és kielégített, hogy mellette magabiztos nőnek érezhetem magam? A házasságomat vajon megoldatlan érzelmek zűrzavaros kavalkádjára építettem?
Magányos és rejtett gyászom, megválaszolatlan kérdéseim teljesen kimerítettek. Hónapok teltek el, mire elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy beszéljek a férjemmel. Azt hiszem, még mindig küzdök Balázs halálával, vallottam be neki egy este. És nem tudom, mit tegyek.

Nimród sokáig hallgatott, aztán annyit mondott: neked mindig csak a melodráma kell. Váratlan nyersessége még nagyobb kétségbeesésbe taszított. Hisz most lenne rá igazán szükségem, miért intézi el ennyivel? Miért ráz le? Nem akart beszélni velem erről. A távirányító után nyúlt, és odavetette, hogy oldjam meg a lelki problémáimat egyedül.
Hirtelen rájöttem, hogy a látszat ellenére mégsem változtam olyan nagyot. Nimród csak addig volt kedves és megértő, amíg egyetértésben, hullámvölgyek nélkül éltünk. Erős nőt akart, a lelkizés nem érdekelte, a kétségbeesett, bizonytalan Szintia nem kellett neki. Rémisztő volt a felismerés. Arra gondoltam, hogy 23 éves korom óta minden kapcsolatommal újra és újra becsaptam magamat, az első férjemmel, Balázzsal, és Nimróddal is légvárra építettem. Az első a családi otthonból akart megszökni, a második szexuálisan kihasznált, a harmadik pedig egy tökéletes, praktikus, mindig mosolygó feleséget akart az oldalára. Engem kifelejtettek a céljaikból.
Egyelőre a gyerekeimben keresek vigaszt. Nimród továbbra is fenntartja a látszatot, és eljátssza a kedves és megértő férjet, de most már tisztában vagyok vele, hogy ez a kapcsolat életem legnagyobb hazugsága.
Be fogom fejezni.