Képes bizonyítékok érkeztek arra, hogy a The Batman ebből a két kultikus képregényből meríthet

Matt Reeves nem akárhogy kívánt boldog szülinapot Bruce Wayne-nek

Képes bizonyítékok érkeztek arra, hogy a The Batman ebből a két kultikus képregényből meríthet - Batman (2022)

A korábbi híresztelések szerint Matt Reeves 2021-ben érkező Batman-filmje, habár nem eredettörténet lesz, de a címszereplő korai jelmezes éveit fogja feldolgozni: felmerült többek közt Frank Miller örökérvényűje, a Batman: Az első év is, és mintha a rendező is arra szeretne utalni legutóbbi tweetjében, hogy többek közt az 1987-ben kiadott képregény szolgált számára komoly ihlettel.

Reeves ugyanis Az első év egyik képregénykockájával kívánt boldog szülinapot Bruce Wayne-nek (ami a történetekben elvileg február 19-re esik), és habár hivatalosan semmit sem erősít meg a kép, nem érdemes félvállról a rendező megnyilvánulásait, hiszen ki tudja, akár nyomként is szolgálhat a The Batman várható történetéhez.

De akad itt más érdekesség is: felbukkant néhány fotó a forgatásról, melynek hitelességéről sajnos nincs semmilyen megerősített infónk, de akkor is érdemes vetni rájuk egy pillantást. A képek, melyek állítólag januárban készültek a londoni forgatáson, töklámpásokat ábrázolnak, ami talán azt a pletykát erősítheti meg, hogy az alkotók a Batman: Hosszú Halloween című, Jeph Loeb és Tim Sale által jegyzett képregényből is inspirálódtak.

Egy korábbi cikkünkben már körbejártuk, hogy a múlt heti tesztfelvételen látott Robert Pattinson-jelmez vajon mely képregényekből vagy más Batman-alkotásokból meríthetett ötleteket a 2021. június 25-én bemutatásra kerülő filmhez.

 

További cikkek a témában
Kommentek