Blogunk egyik nagyon régi bútordarabja és szerzője (Pizka professzor) fura szerzet: velejéig és zsigerileg civil, ugyanakkor visszatérően és alaposan foglalkozik olyan témákkal, amelyek gyakran fel-felbukkannak a lemiles olvasótábor agytekervényeiben is. Mai posztja egy olyan örökzöld topikot érint, ami ugyan többször is felmerült már az elmúlt években itt, a Lemilblogon, de bizonyos értelemben olyan ez, mint a "tegyünk-e tojást a lecsóba?" vagy a "borotvált vagy szőrös?" vissza-visszatérő témaköre a többi bloggerkollégánál: soha nem lehet eleget beszélni róla és mindig címlapos lesz.

Szóval átadom a szót Pizka professzornak és várom a kommenteket. Kiemelten örülnénk a rendészeti múlttal és jelennel rendelkező hozzászólóknak, de természetesen tehenészek, agykutatók és virágárusok is elmondhatják a véleményüket. Akit érdekel, hogy a Facebookon milyen hozzászólások születtek a poszt kapcsán, az kattintson ide. A poszt illusztrációi között néhány európai főváros önkormányzati rendőrségének felvarróit is láthatjátok.

Mai témánk az önkormányzati rendőrség lesz. Egy múltkori poszt kommentjei között az jött elő, hogy az illegális hulladéklerakók után rohangáló főkefés rendészeket épp csökkenti az új városvezetés, és ez nem biztos, hogy jó ötlet, mert csak ők rohangálnak illegális hulladéklerakók után. Erre én azt reagáltam, hogy jó lenne végre megoldani az önkormányzati rendőrséget Magyarországon, erre érkezett komment pozitív külföldi (román) példával és olyan is, amelyiknek lényege az volt, hogy a mostani, pestiesen gyakran köztetveknek hívott közteresekből nem kéne több. A téma megér egy kicsit bővebb kifejtést.

Mit csinál a rendőrség?

A rendőrségnek több és komplex definíciója van, a legegyszerűbb az, hogy az állam erőszakmonopóliumát gyakorló szerv. Az állam erőszakmonopóliuma azt jelenti, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve meg fognak engem büntetni, ha sérelmeimet magam próbálom megtorolni. Ha azt akarom, hogy megtorolják, köteles vagyok elmenni a rendőrségre és megkérni őket, hogy torolják meg helyettem. Ha ez nem lenne, az “én vagyok a törvény” típusú önkéntes igazságosztás harapózna el, akár a nyilvános lincselésekig eljutva.

A rendőrség ezt az erőszakmonopóliumot alapvetően három fő tevékenységi körrel gyakorolja. Ezek a következők:

1.) rendészeti-közrendvédelmi

2.) bűnügyi-nyomozói

3.) adminisztratív

területek.

1.) A rendészeti-közrendvédelmi ágazat (ezen belülinek tekinthető a közlekedési is) az utcai rendőr, aki jelen van az életünkben, látjuk gyalogosan vagy autóval járőrözni. Fő feladata a közrend fenntartása. Ők az immunrendszernek az a része, amelyik kering a vérben, és ahol betolakodót lát, odamegy és intézkedik. Ebből adódóan a rendészeti ágazat akkor jó, ha sok van belőle (van rendőri jelenlét) és jól képzett a stresszhelyzetek kezelésére. Le tudja nyugtatni a gangon balhézó szomszédokat, fülön tudja csípni és ki tudja emelni a tömegből a zsebtolvajt. A jó rendőrjárőrnek helyismerete is van, ha nem látja Kovács nénit már három napja a bolt felé csoszogni a banyatankjával, hogy csak két zsemlét vegyen a sarki boltban a szemrevaló boltos lánytól (akihez a rendőr is rendszeresen beugrik egy kávéra) akkor rákérdez, adott esetben fel is csenget. Ha tudja, hogy valami barom rendszeresen elállja a busz útját egy sarkon, ahol egyébként parkolni tilos, csúcsforgalom idején arra járőröz, és így tudják, hogy ha odaparkol valaki, jön a rendőr és elzavarja. A jó rendőrjárőr emellett kellően bunkó és erőszakos is tud lenni, mindezt azonban szabályszerűen teszi. Nem kell neki a világ legokosabb emberének lennie, és önállóskodnia. Ha szabályosan dolgozik, az pontosan elegendő.

2.) A bűnügyi-nyomozói ágazat munkája ott van, amikor megtörtént a baj. A járőr kolléga vérbe fagyva találja Kovács nénit, kábítószer terjed az iskolások között, tolvajbanda fosztogat a környéken. A jó nyomozónak szimata van, amelyet nemritkán a rendészeti ágazatban szerzett meg, de ezt részben tankönyvből is meg lehet tanulni. A bűnözésnek pszichológiája és szociológiája van, egy bizonyos fajta bűncselekménynek bizonyos fajta elkövetői vannak, akik bizonyos fajta dolgokat szoktak csinálni. A jó nyomozó szimata azt jelenti, hogy felismeri ezeket a mintázatokat ott is, ahol az amatőr elől ezeket lényegtelen körülmények takarják el.

3.) Az adminisztratív ágazat olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek valójában egy hivatal feladatát képeznék, de praktikus, ha a rendőrök csinálják. Például ők kezelik a fegyverengedélyeket, mert a rendőrségen van egyébként is fegyvermester, aki ért ahhoz, hogy melyik fegyver mit tud, és egyébként is jó az, ha ők tudják, hogy kinél van fegyver. Vagy például náluk kell bejelenteni a tüntetést, ha már úgyis ők fogják ott a rendet fenntartani.

Vannak emellett speciális ágazatok. A gazdasági-adóügyi bűncselekményeket sok országban (nálunk is) külön szervezet nyomozza, mivel speciális tudás kell hozzájuk. A rendészetből nő ki a beavatkozó egység, amelyik azokra az esetekre specializálódik, amikor már nem kérdés, hogy kell-e erőszakot alkalmazni, hanem már az a lényeg, hogy az erőszakot gyorsan és szakszerűen alkalmazzák, mégpedig olyan emberekkel szemben, akik maguk sem riadnak vissza akár a fegyveres erőszaktól. A bűnügyi ágazat specialistái az operatív (fedett, titkosrendőri) munkát végzők, akik a szervezett, nyilvános rendőri eszközökkel nem felderíthető bűnt üldözik. Vannak emellett technikai specialisták, helyszínelők, technikusok, labor, pszichológusok, kutyások...

Ez a felosztás megjelenik a rendőrség szervezetében is

A nyolcvanas évek német rendőrös krimisorozataiban, amikor azt mondja a főhős, hogy “bűnügyi rendőrség”, akkor a Kriminalamt-ra gondol, amely az ottani bűnügyi-vizsgálati ágazat, amely szervezetileg is elkülönül a Polizei-tól, amely a rendészeti és adminisztratív tevékenységgel foglalkozik. Amikor megérkeznek az öltönyös szövetségiek az amerikai gyilkosság tetthelyére, akkor tudható, hogy az alapvetően rendészeti városi rendőrség (Police Department, NYPD, LAPD és társai) vagy a választott tisztségviselő seriff hivatala már kevés lesz (akkor is, ha nem úgy gondolják a helyiek) és megjelenik a nevében is nyomozó (Federal Bureau of Investigation, Szövetségi Nyomozóiroda) efbíáj.

Nálunk is, egy rendőrkapitányságon van rendészeti és bűnügyi osztály. A csúcsszerveket viszont rendesen megkavarták. A kiemelt nyomozásokkal foglalkozó szervezeteket (nem vállalkozok itt most az összes rövidítés felsorolására) mindig áthatotta a politika, addig-meddig, míg a speciális nyomozások országos szervezetét, a Nemzeti Nyomozóirodát be nem sorolták a kiemelt közrendvédelmi feladatokat ellátó Készenléti Rendőrség alá, ami nem egy nagyon egészséges felállás, mivel ez a két terület valójában egyenrangú és nem jó az ha az egyik szervezetileg is parancsolhat a másiknak. Az, hogy emellett az erőszakszervezeti és speciális nyomozási feladatokat is ellátó TEK milyen öszvér, azt jobb, ha hagyjuk is...

A rendőri munka nagyon nagy része alapvetően rendészeti

A bűncselekmény jobb esetben a társadalom kivételes állapota, vagyis a normális működés az, hogy az emberek nagyon nagy része nem bűnöző, a rendőrségre a közrend, a köznyugalom fenntartására, kisebb, hétköznapi balhék, piti, az utcán lerendezhető bűncselekmények kezelése miatt van szükség. Emellett a rendészeti ágazat a többi ágazat “izomzata” is. Ha egy ifjúságvédelmi területre specializálódott nyomozó (ne toborozzanak kurvákat az intézetis lányok között a stricik) ki akar menni egy helyszínre, és ő történetesen egy vasággyal ötven kilós ember, és felmerül, hogy a helyszínen őt nem látják szívesen, mit csinál? Kér a közrendvédelmi osztályról három tagbaszakadt srácot, az oldalukon tonfával és stukerrel, hogy a helyszínen senkinek se jusson eszébe némi ordibálásnál nagyobb balhét csapni.

Ezért aztán a szervezet nagy része alapvetően rendészeti területen dolgozó közrendőr, belőlük kell sok, jól kiképzett állomány. Nyilván az emberi erőforrás fontos az összes többi területen is, de a rendőrségnek ez a tömeges része. Ha a rendészet jól működik, jól fog működni a többi is, ha rosszul működik, magával rántja a többit.

És itt jön képbe az önkormányzati rendőrség

A magyar rendőrség minden hagyománya egy nagy, központi államrendőri szervezetet támogat. A Habsburgok is ilyennek a kiépítésére törekedtek és a szocialista berendezkedés is a katonai alapokon szervezett, központosított szervezetet akart és csinált. Sajnos ez a szemlélet kitartóan megvan a mai napig, Pintér Sándor belügyminiszter e téren (is) híresen konzervatív.

A gond a magyar rendőrséggel egy kicsit olyan, mint a német hadsereggel a II. VH vége felé. A békeidős ún. állománytáblákon megvan, hogy egy adott egységet akkor lehet ezrednek nevezni, ha X db. harckocsi, Y darab teherautó, Z darab egyéb kisebb autó, ennyi lövész, annyi géppuskás stb. van benne. Megvan, hogy hány ilyen ezred alkot egy hadosztályt és ebből hány kell egy hadtesthez vagy hadsereghez. Amikor a Führer a bunkerében tologatta a különböző, ezrednek és hadosztálynak nevezett egységeket, addigra ezek már jobb esetben századok és zászlóaljak voltak, amelyeket a fronton kétségbeesetten intézkedő tisztek próbáltak együtt tartani.

A magyar rendőrség alulfinanszírozottsága természetesen hivatalosan nem látszik meg. Minden osztálya és alosztálya megvan, abban van személyi állomány, nincs itt semmi látnivaló. Valójában kevesen vannak, és iszonyatos túlórák mellett dolgoznak, ráadásul egy csomó egyszerű ügyet bonyolultan végezve. Tipikus példa az ittas vezetés, amelyet egyszerűsített eljárás esetén is két kihallgatásból és egy tárgyalásból tudunk le.

A rendőrség nemcsak erőszakszervezet, hanem hivatal is egyben, tehát tudható, hogy a működés látszatát a működés rovására is fenn fogja tartani. Csúnyábban fogalmazva: ha jelentést kell írni, akkor inkább nem mennek ki helyszínre, de a jelentés meg lesz írva. A helyszínre nem menésből ugyanis legfeljebb állampolgári hőbörgés lesz, az elmaradt papírmunkából viszont fenyítés, ami közvetlenebb veszély, mivel egy rendes hivatal az ügyféllel szemben megvédi magát.

Mit reagálnak erre a cégek és az önkormányzatok?

Ha van pénzük, akkor a rendőri munkának a speciális jogosítványok nélkül végezhető részét megpróbálják maguk megszervezni. Vesznek néhány kocsit, és elkezdik bejárni az illegális szemétlerakókat, ahonnan egy látványosan felmatricázott és villogó autó elriasztja a szemetelőket. Felöltöztetik a közterületfelügyelőket majdnem rendőrnek, mert egy pokróc-mogorva egyenruhás ember intézkedési jogosultság nélkül is bír valamennyi elrettentő erővel. Leszerződtetnek valakit (jellemzően volt rendőrt) aki ért hozzá, hogy kell figyelni a bevásárlóközpont kameráit és rávezetni az álláskeresőből sebtében rendésznek kiképzett kollégákat a tolvajra.

Ez gazdagabb városokban, mint amilyen Budapest és az agglomeráció települései, működő és elterjedt dolog. Tarlós István is próbálkozott azzal, hogy a fővárosi rendészeti feladatokat központosítsa, arcot adjon az ezeket végző szervezetnek. Nem járja ugyanis, hogy a létszám- és anyagi gondokkal küszködő BRFK küzd, mint malac a jégen, mikor a vonzó turistacélpont Budapestnek a belvárosban, és a gazdag, napközben üresen álló alvóvárosokban is erős rendőri jelenlétre volna szüksége.

A mindenféle rendészetek (közterület, Főkefe, BKV, a különböző cégek által felfogadott biztonsági őr cégek, amelyek közül ugyebár többet a fent említett híresen konzervatív miniszterhez szokás kötni) az erőforrások szétforgácsolását jelentik. De van velük más gond is. A rendőrség ugyanis, mint az erőszakmonopólium gyakorlója, szigorú jogi keretek között működik. Nem lehet akárkiből rendőr és a rendőri munkát nem lehet akárhogy végezni. Ezek a garanciák mifelénk sajnos elég lazák, azonban a különböző rendészeteknél egyszerűen nincsenek.

Budapesten és a gazdagabb városokban tehát igény volna rá, és célszerű is lenne, ha azokat az erőforrásokat, amelyeket most különböző magán- és közületi rendészetekre forgácsolnak szét, becsatornáznák egy közös szervezetbe, és ez lenne az önkormányzati rendőrség. Ez a szervezet kizárólag rendészeti feladatokat látna el, ott járőrözne és intézkedne, ahol most a szétforgácsolt rendészetek próbálkoznak ezzel. Csak profi módon, kiképezve, minőséget biztosítva.

Ami miatt nagyon nehéz (szinte lehetetlen) hogy Magyarországon ilyen legyen, az az, hogy a szervezet feletti kontrollt részben át kell adni a helyi önkormányzatnak.

Erre a világon több megoldás is létezik, van ahol a polgármester látja ezt el, van ahol külön választanak rendőrfőnököt vagy seriffet. A magyar politikai kultúrában sajnos alappal lehet tartani attól, hogy a helyi zsarukat (ahogy a központiakat is) politikai motívumoktól vezérelten vetnék, illetve nem vetnék be.

Normál esetben az önkormányzati kontroll az ésszerűbb működéshez vezet. Például ha nem muszáj, nem adnak a rendőrnek lőfegyvert. A lőfegyverhez ugyanis drága infrastruktúra kell (fegyverszoba, fegyverszekrény, fegyvermester) és rendszeresen fenntartott lövészeti jártasság kell (drágán dolgozó profi kiképzővel). Ráadásul a magyar rendőrnek kis túlzással hamarabb van joga a bűncselekmény helyszínén lassú zenére sztriptízelni, mint a fegyverét elővenni. A magyar közrendőr övén lógó ócska FÉG-pisztoly tehát egy drága és nagyrészt felesleges elrettentő eszköz. Adott esetben miért ne dönthetne úgy egy önkormányzati rendőrség, hogy a lőkiképzés és a fegyvertartás költségei helyett sokkolókat vesz, és inkább konfliktuskezelési technikát és lőfegyver nélküli önvédelmet oktat az állomány nagy részének.

Amit az előző bekezdésben olvastak, az ma egy rendőrtiszt fejében szentségtörés. Miként szentségtörés az is, hogy a budapesti dugóban, márciustól októberig ne egy 150 lóerős autóban poshadjon két rendőr, hanem vegyenek nekik két erős (mondjuk 250-300 köbcentis) robogót és azzal járkáljanak fel és alá, megsokszorozva vele a rendőri jelenlétet. Vagy éppen az, hogy az alvóvárosban járőrözéshez tökéletesen elegendő egy alap Skoda Fabia, nem kell oda az Octavia, inkább vegyenek erre a célra négy Octavia helyett hat Fabiát, annál több helyen vannak ott, a menekülő autó rendszámát látják, és majd kikapja a forgalomból az az egység, amelyiknek ez a dolga.

Van a dolognak a rendészeten túlmutató akadálya is

Ez pedig az, hogy a magyar politika régen sem kedvelte a decentralizációt, az orbáni Magyarország pedig egyenesen gyűlöli. Az önkormányzati rendőrség ugyanis egy létező szervezési feladat, amelyhez az államnak erőforrásokról kell lemondania. Érdekes párhuzamot vonni az oktatással. Ott éppen a központosításnak volt sok helyen értelme. Van, hogy egy megyében elég egy iskola, ahol esztergályosokat és egy másik, ahol hegedűsöket képeznek, és tanárnak-diáknak jobb lenne, ha ezt valamilyen központból koordinálnák. De a KLIK és a szakképzési központok valójában nem ezért jöttek létre, hanem azért, mert a kormányzat, tanulva abból, hogyan döntötte meg az MSZP-t, nem akar teret hagyni az önállóságnak, két okból.

Az egyik ilyen ok, hogy az egyes emberek lojalitása nem feltétlen a kormányhoz, hanem a helyi önkormányzathoz kapcsolódik. Ha a helyi polgármester nevezi ki az iskolaigazgatót és a rendőrség (egy részének) vezetőjét, akkor ezek az emberek neki akarnak megfelelni és végiggondolják, hogy kinek, milyen utasítását hajtják végre azonnal és kiét szabotálják el.

A másik, kapcsolódó ok pedig az önállóság, irányító és irányított oldalán egyaránt. Ha van egy jó iskolaigazgató, annak a leváltását a helyi önkormányzati választáson a szavazók meg fogják torolni, még az is lehet, hogy az iskolaigazgatóból csinálnak polgármestert. Ez helyi hatalmi egyensúlyhoz, az egyensúly kiszámíthatósághoz vezet. A kiszámíthatóság szilárdítja a helyi társadalmat és ellenállóvá teszi a kormány túlkapásaival szemben.

Ráadásul az a polgármester, aki jól kezeli a hatalmat, tud jó dealeket csinálni. Például ha a város határában van egy üzem, amely sok iparűzési adót fizet, akkor azzal lehet tárgyalni. Például arról, hogy mivel ez a cég amúgy is tucatszám lízingel-tartósbérel autókat a területi képviselőinek, az iparűzési adó egy részét tudják le úgy, hogy lízingelnek egy tucat kocsit öt évre a helyi zsaruknak is. Mindenki jól jár, a cég nagyobb flottakedvezményt kap, a rendőrség meg új és rendszeresen karbantartott kocsikat. A polgármester pedig pózolhat tucatnyi új rendőrautó mellett. Aki ebbe belejön és jól csinálja, az pedig veszélyes ember, mert egyszer azt találja mondani, hogy aki egy megyei jogú várost tud úgy menedzselni, hogy az virágzik, attól függetlenül is, hogy mennyi pénzt önt vagy nem önt oda a kormány, az egy madárfüttyös hajnalon ébredhet úgy is, hogy eh, jobb miniszterelnök lenne belőlem, mint a mostani. Ismert is vagyok, szeretnek is, szervezni is tudok, nosza, vágjunk bele.

Na ez, még annál is sokkal nagyobb szentségtörés, mint az önkormányzati rendőrség ötlete. Sőt, lehet a következő választásokra már hazaárulás is lesz.