Nagyvilág

Egy finn erdőben találták meg a 47 éve Amerikában elhagyott gyűrűt

Csodával határos módon több ezer kilométerrel odébb, egy másik kontinensen, a föld alól került el az a gyűrű, amit egy nő hagyott el még középiskolás korában 1973-ban Maine amerikai államban, írja a Guardian.

A most 63 éves Debra McKenna Portlandban veszítette el a gyűrűt még a Morse gimnázium diákjaként. Már rég el is felejtette, de most, 47 évvel később egy férfi 20 centiméterrel a föld alatt rátalált a fémdetektorával egy erdősített finnországi parkban.

A gyűrűt közel fél évszázaddal ezelőtt kapta McKenna későbbi férjétől, akivel negyven évig voltak házasok a férfi 2017-es haláláig.

Ez még azelőtt történt, hogy egyetemre mentek volna, McKenna viszont elveszítette a gyűrűt egy plázában.

A nő elmondása szerint sírva fakadt, amikor múlt héten kézhez kapta az ékszert otthonában.

Nagyon megérintett, hogy a mai világban is léteznek ilyen tisztességes emberek. Élnek még köztünk jók, és még többre van belőlük szükségünk

– fogalmazott.

A gyűrűt egy Marko Saarinen nevű férfi találta meg még januárban az ország dél-nyugati részén fekvő Kaarina kisvárosában. A gyűrűn az volt olvasható, hogy „Morse középiskola”, ezért felvette a kapcsolatot az intézménnyel. Végül úgy sikerült beazonosítani, hogy a gyűrűn rajta volt az 1973-as érettségi dátum és a férfi monogramja.

Arról természetesen senkinek nincs fogalma, hogy került Amerikából Finnországba a gyűrű.

Kiemelt kép: Independent Picture Service/Universal Images Group via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik