Pető Péter: Létezik-e ennél nagyobb cinizmus?

Ők magánemberek, akik hazavihetik a közösség pénzét, de nem tartoznak egyetlen válasszal sem a közösségnek.

Mészáros Lőrinc és Tiborcz István: két ember, aki úgy gondolja, nem közszereplő.

Sőt, Mészáros legutóbb megismert értelmezése szerint még olyankor sem az, amikor nyilvános eseményen az állammal kapcsolatos üzleteiről kérdezik. Ám nem csak ez a közös a két úgynevezett vállalkozóban.

Hanem az is, hogy a magyar állam, azaz a magyar emberek irtózatosan sok pénzt fizettek már azért, hogy ők a leggazdagabb magyarok közé emelkedjenek.

A Tiborcz fémjelezte Elios-ügyben az unió csalás elleni hivatala egyenesen úgy vélte, meg kellene vizsgálni, a szervezett bűnözés feltételeinek nem felel-e meg a kiépített csalási szisztéma.

Magyar költségvetési pénzből kellett milliárdokat fizetni, miután a balhé miatt a számlákat sem lehetett leadni az EU-nak. A magyar emberek pénzéből lehetett a legkönnyebben elkenni a botrányt.

Mészáros Lőrinc dollármilliárdos úgy, hogy semmit nem talált ki, nem kockáztatott, a nemzet szégyenére lett az ország leggazdagabbja. De legalább sokat vett el a magyar emberektől: csak a Mátrai Erőmű biznisze milliárdokba kerül.

A konstrukció lényege az volt, hogy Mészárosék kivehettek a cégből egy vagyont, amikor pedig ezen túl vannak, akkor az állam megveszi a céget, hogy milliárdokat költsön rá a magyar emberek pénzéből, nehogy kockázatot kelljen viselni a felcsúti hősnek, esetleg vesztesége legyen, inkább a magyarok közössége bukjon.

És úgy gondolja, nem kell újságírói kérdésre válaszolnia ebben az ügyben, mert nem közszereplő. Amolyan magánember, aki hazaviheti a közösség pénzét, ám nem tartozik egyetlen válasszal sem a közösségnek.

Annyi közös van még a két emberben, hogy mindketten Orbán Viktornak köszönhetik a felfoghatatlan vagyonukat, egyikük a veje, másikuk nagyon jó barátja a miniszterelnöknek.

Annak a miniszterelnöknek, akinek vagyonnyilatkozata alapján egyetlen forint megtakarítása sincs.

Nem tudom, lehet-e ennél cinikusabban eljárni: egyetlen forint, tényleg egyetlen forint tartaléka sincs a miniszterelnöknek, a barát és a vej nem tartja magát közszereplőnek, miközben az állam a miniszterelnök döntéseinek köszönhetően a magyar emberek pénzéből építi a vagyont.

Persze van azért minek örülni a történetben, hiszen Orbán még egyszer sem mondta újságírói kérdésre, hogy nem közszereplő.

Még.

Mészáros Lőrinc és Tiborcz István: két ember, aki úgy gondolja, nem közszereplő. Sőt Mészáros legutóbb megismert…

Közzétette: Pető Péter – 2020. február 16., vasárnap

.

Kapcsolódó cikkünk:

FRISS: Jelentős vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek a Mátrai Erőmű adásvétele ügyében

.

Valódi Hírek