[Supernatural Movies]

Családi kapcsolatok és a filmek

2020. február 13. - kultúrfaló

Legújabb filmes listánkban igyekeztünk a családi viszonyok legszínesebb skáláját körbejárni örökzöld klasszikusokkal és modern alkotásokkal.

A mondás szerint a barátaidat megválaszthatod, a családtagjaidat nem. Ha szerencsénk van, szerető, védőhálóként működő családba születünk. Ha nem, akkor mi döntjük el, hogy mennyi energiát fektetünk bele, hogy jobbá tegyük, illetve egyáltalán hajlandóak vagyunk-e benne maradni. A családon belüli kapcsolatok a legjobb esetben sem működnek maguktól. Mindenkinek egyformán kell érte tennie, hogy jól funkcionáljon egy ilyen közösség.

A mostani lista igazán rendhagyóra sikerült, csak az elkészülése után tűnt fel, hogy a filmjátszás mostani ikonjai közül többek fiatalkori alakítása is felkerült. Véletlenül alakult így, de talán nem is baj, mert ebből is látszik, hogy milyen jó színészek, és nem alaptalanul rajonganak értük annyian világszerte. A válogatás most is szubjektív.

Gilbert Grape (What's Eating Gilbert Grape, 1993)
 Johnny Depp, Leonardo DiCaprio, Darlene Cates, Laura Harrington, and Mary Kate Schellhardt in What's Eating Gilbert Grape (1993)

Az édesapa halála óta az ötfős Grape családban Gilbert (Johnny Depp) a családfő. Nincs könnyű dolga: édesanyja két éve nem hagyta el a házat, és nagyon meghízott; a legfiatalabb testvér, Arnie (Leonardo DiCaprio) pedig értelmi fogyatékos. Két húga segítségével képesek csak családként működni. Gilbert a helyi élelmiszerboltban eladó, ezenkívül pedig folyamatosan figyel az öccsére, hiszen Arnie csak neki fogad szót, rá hallgat. Rendszeresen kimennek a főút mellé nézni a városka határában elszáguldozó lakókocsi-karavánokat. Gilbert ilyenkor egy jobb és színesebb életről álmodozik, Arnie pedig imádja ezt az elfoglaltságot. Amikor az egyik kocsi meghibásodik, két utasa (Juliette Lewis, Penelope Branning) néhány napra letáborozik a város határában, és összebarátkoznak a Grape fiúkkal, akik közül Gilbertre teszik a nagyobb hatást. Amikor a lány és a nagymamája újra útnak indul, megadatik a lehetőség a srác számára, hogy hátrahagyja addigi életét, és velük menjen. 

Lasse Hallström 1993-as filmje egy fiatal fiú szemszögéből mutatja be azt, hogy milyen megterhelő lehet, ha már tini kora óta kell valakinek a családjáról gondoskodni. Gilbert nehéz terhekkel indul neki az életnek, hiszen szinte egész nap ügyelni kell a testvérére, mellette pedig még normális életet is szeretne, esetleg egy barátnőt vagy pedig úgy elmenni valahova, hogy Arnie ne legyen mindig vele. 

Leo alakítása sok néző emlékezetében megmarad, hiszen félelmetesen élethűen kelti életre a fogyatékos kissrácot. Nem hiába jelölték érte Oscar-díjra. Johnny Depp ebben a filmben sok nézőnek furcsa lehet, hiszen semmilyen maszk, jelmez nincs rajta. 

Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall, 1994)

Az amerikai prérin, a második világháború előestéjén él Ludlow ezredes (Anthony Hopkins) három fiával. Alfred (Aidan Quinn) a legérettebb és a legtárgyilagosabb, az élet anyagi oldala érdekli. A középső fiú, Tristan (Brad Pitt) az indiánok között érzi jól magát, naphosszat vadászik, és akár napokra is eltűnik, természeti ember. A legfiatalabbat, Samuelt (Henry Thomas) a romantikus ideológiák, valamint a politika érdekli, figyelemmel kíséri az egyre radikálisabbá váló európai történéseket. Ebbe az elzárt kis világba kerül be Susannah (Julia Ormond), Samuel menyasszonyaként. Ludlow úr hiába igyekszik békés otthont és környezetet biztosítani a családjának, nem tudja mindentől megvédeni őket.

Egy több évtizedet felölelő családtörténetet kapunk, erősen és alaposan megírt karakterekkel. Az események sokszor tragikusak, melyekre a szereplők vérmérsékletük alapján elég különbözően reagálnak, ami számos mély konfliktus forrása lesz. A komoly történet ellenére nagyon jó példája a testvéri szeretetnek és annak, hogy a szeretteinkért mennyi mindenre hajlandóak lehetünk.

Rachel esküvője (Rachel getting married, 2008)

 Debra Winger, Anne Hathaway, and Rosemarie DeWitt in Rachel Getting Married (2008)

Kym (Anne Hathaway Oscar-díjra jelölt alakítása) mindig is problémás volt, végsőkig próbára téve családja szeretetét. Most éppen az elvonóról kap párnapos kimenőt testvére, Rachel (Rosemarie DeWitt) esküvője apropójából. Egy ilyen nagyszabású esemény alapból megviseli az emberi kapcsolatokat és a házasulandó pár idegeit, a haza látogató kishúg megjelenése pedig még tovább szítja az indulatokat. Kym pedig nem könnyen marad csöndben, mindenről és mindenkiről megvan a véleménye, amit sokszor elég csípős megjegyzések kíséretében hoz a többiek tudtára.

A család és az esküvő, illetve a lány megjelenése olyan feszültségeket és konfliktusokat hoz a felszínre, amely minden néző számára ismerős lehet. Fokozatosan derül fény a családtagok egymással kapcsolatos sérelmeire. A figurák nagyon emberiek, valóságosak és szerethetők. A legerősebb, a tragédia és a komédia vékony határán egyensúlyozó pillanatokat a jéghideg anya (Debra Winger), a háttérbe tolt nővér (DeWitt) és a porcelánbolt elefántjaként viselkedő kisebbik lány konfliktusai adják. Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak, Philadelphia) rendező legszebb napjait idézi, remek és sokrétű filmet készített.

Bronxi mese (A Bronx Tale, 1993)

 Robert De Niro, Chazz Palminteri, Francis Capra, and Clem Caserta in A Bronx Tale (1993)

Calogerót (Francis Capra, Lillo Brancato) édesapja, Lorenzo (Robert De Niro) vasszigorral neveli, és igyekszik megóvni az utcai élettől. Mikor a kilencéves fiú szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, a rendőrség kérését megtagadva nem hajlandó azonosítani a tettest. Ezzel felkelti Sonny (Chazz Palminteri), a környék keresztapájának figyelmét, aki maga mellé veszi. Ez egy cseppet sem tetszik az apának, azonban mire szembeszáll a maffiával, már túl késő, ugyanis a fia a maffiózót is az apjaként tiszteli.

Robert De Niro első rendezése Chazz Palminteri regényén alapszik, a forgatókönyvet is ő írta. A történet nehéz témát boncolgat: Calogero figuráján mutatja be, hogy milyen nehéz ellenállni a kísértésnek, távol tartani magunkat a törvénytelen és rossz dolgoktól. A kiskölyök szerető, mégis szigorú közegben nevelkedett, és amikor lehetősége adódik egy káprázatosabb, bár kevésbé legális közösség tagjává válni, könnyen elbizonytalanodik.

Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

 Képtalálat a következőre: „isten hozta őrnagy úr”

A Tót család fia a második világháború idején került a frontra. Szerettei, hogy a messzi távolból is a lehető legbiztonságosabb körülményeket biztosíthassák számára, vendégül látják az őrnagyát egy időre. Abban bíznak, hogy a szíves vendéglátásukért cserébe fiuk az őrnagy mellé kerül, és így kellő távolságra lesz a harcoktól. A terv jónak tűnik, azonban azzal nem számolnak, hogy a vendégük idegei romokban vannak, és roppant nehéz természetű. Feltétel nélkül elviselik minden nyavalyáját, furcsábbnál furcsább kéréseit. Megpróbáltatásaik sorozatára a dobozolás teszi fel a koronát, ugyanis az őrnagy függő lesz, Tóték pedig egyre fáradtabbak.

Örkény István regényét és a belőle készült filmet valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen klasszikus alkotásokról van szó, egy-egy mondata pedig bekerült a magyar idézetek közé. Sinkovics Imre, Fónay Márta, Latinovits Zoltán és Venczel Vera egytől egyig remek. A történet a családtagjaink iránti feltétlen szeretet ragyogó iskolapéldája, arról nem is beszélve, hogy milyen jól ábrázolja, mennyi mindenre hajlandó az ember, hogy egy szerettének a legjobbat nyújthassa.

Holtodiglan (Gone Girl, 2014)

 

Nick (Ben Affleck) és Amy Dunne (Rosamunde Pike) fiatal házasok. Nyugodtnak hitt életük fenekestül felfordul, amikor ötödik házassági évfordulójuk reggelén eltűnik a feleség. A nyomozásnak köszönhetően felbolydul a család és a csendes kisváros lakóinak élete, a média is hamar felkapja az esetet. A férj egyre inkább magára tereli a gyanút, egy idő után nagyon nehéz eldönteni, hogy mi lehet az igazság: vajon tényleg Nick gyilkolta meg a feleségét, vagy ártatlan, mint ahogyan állítja?

A Holtodiglan egyszerű szituációra, egy megromlott házasság titkaira épít. Azt a kérdést is boncolgatja, miszerint hiába vannak barátaink, családtagjaink, semelyikük sem tudhatja, mi zajlik valójában a zárt ajtók mögött. Az egy fedél alatt lakók sem kivételek ez alól, hiszen senki nem láthat bele a másik fejébe, gondolataiba.

A film Gillian Flynn Gone Girl című könyv bestsellerén alapszik. Az írónő forgatókönyvíróként részt vett a megfilmesítésben, azonban a regénytől eltérő befejezést írt; a rendező pedig David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja, Játsz/ma). A mozi érdekes, keretes szerkezetű, a kezdő és a záró mondat kapcsolatát és jelentőségét a köztes történések emelik ki. Műfaját tekintve a krimi és pszichothriller keveréke.

Utóélet (2014)

 

Mózes (Kristóf Márton) lelkész édesapja (Gálffi László) nagyon határozott véleménnyel rendelkezik mindenről, így például arról is, hogy mi a legjobb a családtagjainak. Ezt a szerettek eltérően próbálják feldolgozni, a fiúnak nem nagyon sikerül, ezért szorongással pszichiátrián kezelik. Nem sokkal azután, hogy hazaengedik megpróbálkozni a hétköznapi élettel, az édesapja meghal. A gyász még nagyobb terhet ró a hozzátartozókra, Mózes pedig azzal szembesül, hogy a temetés óta a lehető legváratlanabb helyzetekben és pillanatokban felbukkan az édesapja szelleme. Ez persze gyakran kínos, néha pedig vicces helyzetet eredményez. A spirituális életszemléletű helyi autószerelő (Anger Zsolt) szerint a fiú addig nem is tudja lerázni a kísértetet, amíg az be nem fejezi azt a feladatot, ami az árnyékvilágban tartja. Így Mózes a szellemmel karöltve megpróbál rájönni, hogy mi lehet az ok. Ennek felderítése közben pedig egyre jobban sikerül normális életet élnie.

Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje többszörösen nehéz témákat boncolgat: egy család tagjainak, de főként a legidősebb gyermek, egy fiú szemszögéből láthatjuk, hogyan próbálnak megbirkózni a gyásszal és végre családként funkcionálni. A hideg ősztől a karácsonyig játszódó eseményeknek szürkés, borongós színek adják meg a hangulatot, amitől igazán különlegesen fogjuk magunkat érezni a film nézése közben. A rendező nagyszerűen használja a (sokszor morbid) humort, de ez nagyon jól passzol Mózes felnőtté érésének elbeszéléséhez. Azt még fontos megemlíteni, hogy a főszereplőt alakító Kristóf Márton amatőr színész, ám ezt egyáltalán nem fogjuk észrevenni. Mellette még Csákányi Esztert kell kiemelni, megint remek munkát végzett, amikor életre keltette Mózes nagynénjét, aki elkeseredetten, minden női praktikát bevetve igyekszik elcsábítani a másik lelkészt.

Coraline és a titkos ajtó (Coraline, 2009)

 Teri Hatcher, Dakota Fanning, and John Hodgman in Coraline (2009)

Coraline (Dakota Fanning) szüleivel (Teri Hatcher, John Hodgman) új házba költözik, azonban a felnőttek állandóan dolgoznak, így a kislány egyedül van és feleslegesnek érzi magát. Az egyik unalmasnak ígérkező napon a ház felderítése közben ráakad egy titkos ajtóra, amin keresztül egy varázslatos világba kerül. Itt a "normális élet" jobb változata várja: minden kívánságát teljesítik, a szülei ráérnek vele foglalkozni, mindig a legfinomabb ételek kerülnek az asztalra és a szomszédok is izgalmasabbak. Azonban mindezek ellenére egyre biztosabbá válik, hogy ez a világ sem olyan tökéletes, mint ahogyan első ránézésre tűnik. Már csak az a kérdés, hogy Coraline jól dönt-e.

Henry Selic (a Karácsonyi lidércnyomás rendezője) egy fantáziadús, tanulságos mesét adaptált, melynek írója Neil Gaiman (Csillagpor). A Coraline és a titkos ajtó fantasy és horror elemeket tartalmazó 3D-s technikával felturbózott báb-animáció. A film stoptrükk animációval – a készítők képkockáról képkockára gondosan és aprólékosan mindent mozgatnak, a képkockákat külön-külön lefényképezik, majd sorba helyezik őket, így a karakterek és környezetük folyamatosan mozogni látszik – készült, sötét atmoszférájú, inkább felnőtteknek szóló horrorisztikus mese egy örök kérdésről.

+ Modern család (Modern Family, 2009-2020)

3000x1688 modern family background

Jay Pritchett (Ed O'Neill) egy nagy család feje, és szinte mindene megvan, amiről valaha is álmodott: gyönyörű feleség (Sofia Vergara), gyerekek és számos unoka, valamint a pénzt sem kell a fogához vernie. Idős korára mégsem ülhet nyugodtan odahaza, a családja mindig gondoskodik valami izgalomról: ügyvéd fia, Mitchell (Jesse Tyler Fergusson) élettársi kapcsolatban él Cameronnal (Eric Stonestreet) egy másik férfival;  a lánya (Julia Bowen) férje (Ty Burell) egy pojáca; az unokái (Ariel Winter, Sarah Hyland, Nolan Gould) nem is lehetnének különbözőek; ráadásul a felesége előző házasságából való különc fiúval (Rico Rodrigez) is egy fedél alatt kell élnie. Egy ilyen színes családban pedig mindig történik valami...

Az idén véget érő Modern Family új színként felüdíti a szinte egy kaptafára készülő családi komédia műfaját, hiszen roppant érzékeny és aktuális témákat boncolgat (pl: a bevándorlók megpróbáltatásai és letelepülésük nehézségei; az azonos neműek együttélése és elfogadása; idősebb férj – fiatalabb feleség; örökbefogadás), ráadásul a részek szerkezete is újdonság, ugyanis mind a három család életébe betekintést nyerhetünk, aminek köszönhetően minimum három kis történetet kapunk, ezek pedig mindig egy közös ponton (családi összejövetelek vagy egy-egy probléma) kapcsolódnak össze.

 

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3613963738

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mi0 2020.02.14. 08:33:04

Az "Utójáték" címe helyesen Utóélet, nagyon jó film és mindenkinek ajánlom!

Gevlekte Salamander 2020.02.14. 09:25:03

A Tóték pedig a második világháború idején, 1942-ben játszódik, nem az I. vh-ban.

Gevlekte Salamander 2020.02.14. 09:28:15

Dajka Margit pedig Fónay Márta volt... Ejnye. Pedig ez egy magyar klasszikus.
süti beállítások módosítása