Pontatlan, de nem alaptalan kritika lenne a Ragadozó madarakat a Deadpoolhoz hasonlítani. Mindkettő “fullba nyomja a kretént”, avagy végig erőlteti a poénjait, akár illik az adott jelenethez, akár nem és ettől bizony sokaknak elmehet a kedve az egésztől. Ráadásul akárcsak a Marvel szószátyár mutánsa, a Harley Quinn vezette dalospacsirták sem mutatnak fel túl sok mindent azon kívül, hogy mém-kompatibilisnek szánt egysorosok közepette gyepálják az ellent. Az ilyen alkotásokra szokás rásütni a popcorn-mozi jelzőt, mintegy felmentve szellemi korlátaitól, de mivel az elmúlt évtizedben ezt már olyannyiszor és oly sok filmre ellőtték, hogy a felmentő célzatát már rég felváltotta a pejoratív tartalma. Szóval ez egy popcorn-mozi, annak minden bájával és nyűgével, s mint ilyet érdemes a helyén kezelni, úgy valahol a rossz és a “Scorsese már nem nézné meg” skála jobbik felén.
Fincherista: Az előzetesekről lerítt, hogy hiába a negatív fogadtatás (és a közelgő “reboot”), az Öngyilkos osztag szellemiségét nem kukázták a Warnernál, más kérdés, hogy ezúttal sokkal jobban működött a koncepció. Ennek kulcsa mindössze annyi volt, hogy nagyjából feleannyi szereplővel dolgozott a forgatókönyv, aminek következtében a karakterek közötti interakciók sokkal hitelesebbek voltak, ezáltal az események a nézők számára is könnyebben befogadhatóbbá váltak. Azért a Birdman-poénnak szánt cím többes száma ne tévesszen meg senkit, mert ugyan valamennyi jómadár megkapja a saját eredettörténetét vagy a minimális szimpátiához szükséget alapot, az igazi sztár egyértelműen a Margot Robbie által alakított Harley Quinn. A játékidő legnagyobb szelete az övé, az események középpontjában szinte végig ő áll, emellett a kaotikus narrátor szerepét is magára vállalta és persze szinte bármelyik sajtóanyag alapját az ő karaktere adja.
A karakter népszerűségét látva ez érthető is, azonban van egy kis bökkenő, miszerint ha már a jóból is megárt a sok, akkor a maníros poénkodásból a kevés is bőven elég lehetett volna. Sajnos a filmet készítők már nem így láttak, ezáltal annak humora gyorsan fárasztóvá válik, a vetítés közben közel másfél-két tucatnyi ember el is hagyta a termet, mert bármilyen magával ragadó elánnal vetette is bele magát Harley szerepébe Robbie, a karakter kvintesszenciájának hátrányait nem sikerült az előnyére fordítania. Nevezhetnek sovinisztának, de ebben a női enumerációban rajta kívül két férfi alakítását emelném ki pozitívan: a főgonoszt megformáló Ewan McGregor Fekete Maszkja a színész szokatlanul ripacs megközelítése ellenére működött, de személyes kedvencem Chris Messina volt, aki olyannyira jól hozta a szadista Victor Zasz szerepét, hogy néhol már úgy éreztem, sokkal jobb lett volna, ha inkább róla készült volna egy film.
A sztori hiányosságait palástoló látványelemek és akciók ugyan a színskála szinte valamennyi árnyalatát felhasználják, a gyakorlatban azonban mégsem bizonyultak kellően emlékezetesnek. A kis költségvetésű indie filmek világából Hollywoodba keveredő Cathy Yan hiába végzett korrekt munkát a rendezés terén, a megoldásai között alig láttam olyan elemet, amihez hasonlóval ne dolgozott volna már Ayer is az Öngyilkos osztagban. A két film közötti különbséget leginkább a forgatókönyv minősége adja, ami ezúttal sikeresen megugrotta a tömeges helikopter-zuhanások és videojátékba illő lövöldözések által felállított igen alacsony lécet. A képregényfilmekkel szembeni aggályokat viszont közel sem sikerült levedlenie, pont annyira bugyuta az egész, hogy a jött-ment Fellini-fanok könnyedén cincálhassák darabokra. Szóval ha másra nem is nagyon, arra azért már ez is elég lehet, hogy a nézőnek megfelelő ürügyet adjon egy túlárazott popcorn+kóla kombó elfogyasztására. 6/10
Creativ3Form: A 2016-os Öngyilkos osztagnak nem sok erénye volt, ám a nem sokból a legjobban a Margot Robbie által eljátszott, Harley Quinn karaktere sült el. Szinte tökéletesen sikerült visszaadni a karakter minden jellemvonását, legyen az örület, kedvesség, szerelem szóval…megszületett az élőszereplős Harley Quinn. Mivel kis túlzással élve, de ellopta a show-t mindenki mástól, tudni lehetett, hogy előbb vagy utóbb, önálló filmet kap. Természetesen a film anyagi és kritikai bukása akár keresztül is húzhatta volna a vágyainkat, de a készítők, és főleg Margot Robbie, bízott a karakterben, és megadta neki a második esélyt egy önálló szereplés formájában. Ez lett a Ragadozó Madarak, mely a jövőben érkező DC filmek egyik új, alapköve is lehet, és olvasva a kritikai valamint a közönség fogadtatását, ezúttal a bukás szelétől se kell tartani.
A történet bár az Öngyilkos Osztag után játszódik, mégse nevezhető klasszikus folytatásnak, mert nemcsak, hogy egyik karakter se tűnik fel, de még egy negyedmondatnyi említést se tesznek az ott történtekről. Majd talán a James Gunn rendezte második rész választ ad a kérdéseinkre, már ha van egyáltalán kérdésünk azt leszámítva, hogy miééééééééért? De, az élet megy tovább, csak Harley Quinn számára nem pont úgy, ahogy azt elképzelte. Az ő drágalátos Jokere bár kiszabadította, de elég hamar ráunt a kisasszonyra, ugyan is szakított vele. Harley ezt pedig elég nehezen viseli, csak csapong, teng-leng mindenféle cél nélkül. Természetesen nem veri nagydobra, hogy már nem ő Gotham hercegnője, mert ha ez kiderül, nos…a környék összes rossz és jófiúja egyszerre indul vadászatra a fejét illetően. Ám ahogy sejteni lehet, kiborul a bili és bizony Gotham volt hercegnője célponttá válik, amit bár próbál a maga sajátos stílusában elviselni, de szépen-lassan rádöbben, ha túl akarja élni, többre lesz szüksége saját magától.
Ez a több pedig néha elég, néha viszont elég üres, elég semmilyen képet fest nekünk a filmről. Kétségtelen, hogy Margot Robbie fantasztikus választás volt Harley Quinn szerepére, mert eggyé vált a karakterrel, minden rezdülését, mechanikáját, őrületét és szerethetőségét tökéletesen elsajátította és adta vissza nekünk, nézőknek. Éppen ezért amikor ő van vásznon és éppen ő akciózik, minden szép és jó. Működik a humor, működik az őrület, és működnek az akciók, ahol a készítők ötvözték a John Wick filmek akcióit a Deadpool filmek humorával. Ez pedig remek döntésnek bizonyult, mert a verekedések nagyon néznek ki. Van egy rendőrségen játszódó szakasz, amit én kb. végig tátott szájjal néztem, annyira jól működött minden elemében. És összességében ez mondható el az egész filmre, hogy amikor működik, akkor nagyon működik. Viszont amikor visszább vesz a tempóból és próbál kicsit jobban a történetre és a többi karakterre koncentrálni, akkor már nem teljesít mindig túl jól. A ragadozó madarak többi tagja közül ugyan is nincs egy olyan se, aki akár csak megközelítené Harley Quinn karakterét, hiába szántak mindenkire kb. ugyanannyi időt és próbálták bemutatni nekünk, miért is lettek a csapat részei. Sajnos túl üresre, túl felszínesre sikerült az ő életútjuk, és egyszerűen nem működik köztük úgy a kémia, ahogy kellene. Ha Harley is jelen van, ők is jók, de nélküle csak úgy vannak a vásznon, nem sok sikert zavarva. Akik viszont remekül működnek, azok a rosszfiúk, Victor Zsasz és Roman Sionis alias Black Mask. Chriss Messina remekül adta vissza Zsasz karakterének brutalitását, tölthetett volna többet (sokkal többet) a vásznon, mert remek volt nézni, amit csinál. De ugyanez igaz a McGregor által megformált Fekete Maszkra is, aki bár fullban nyomta a ripacskodást, de nagyon jól állt neki. Persze beleköthetnék abba, hogy amit megmutatott nekünk a karakterből annak kb. semmi köze nincs a képregénybeli karakterhez, de szemet tudtam hunyni efelett, olyan szintű jutalomjátékot láttunk McGregortól végig. Éppen ezért picit mérges is vagyok a készítőkre, amiért pöppet elpazarolták ezt a két karaktert, mert ha nem is ebben a filmben, de a későbbiekben sokkal többet, sokkal nagyobb dolgokat lehetett volna művelni velük, mint amit itt láttunk.
A film számomra tehát elég vegyes összképet eredményezett, mert amikor működik, akkor nagyon jól szórakoztam és csak faltam a látottakat, de sajnos a fantasztikus jelenetek mellé jutottak legalább ugyanolyan mértékben üres, helyenként elég semmilyen eseménysorozatok is, amik miatt veszített az erejéből, és emiatt a végeredmény se lett annyira csodasztikus, mint amennyire lehetett volna és mint amennyire egy-egy jelenete mutatta. Persze nem katasztrofális a helyzet (sőt), mert egy elég jól összerakott moziról van szó, csak éppenséggel nem sikerült megtalálni a megfelelő egyensúlyt és kémiát a csodasztikus és a kevésbé csodasztikus, inkább történetmesélős jelenetek között, amik főleg abban ütköznek ki, hogy a ragadozó madarak többi tagja csak úgy ott vannak Quinn mellett, nem sok vizet zavarva, és hiába vagányok és rúgnak szét benne seggeket, nem tudnak még csak negyed annyira se jók, szórakoztatóak és érdekfeszítőek lenni, mint Harley Quinn maga. Ha ezt a hibát orvosolják a későbbiekben, akkor egy nagyon szép jövő elé nézhet ez a széria, mert bár felvezetésnek nem volt rossz a Ragadozó Madarak de, hogy kitartson a lendület, a folytatásra ennél picit több kell. 7/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
