Szórakozás

Lilu elmondta, hogy ki a valaha volt kedvenc Való Világ szereplője

Vissza kell ugornunk az időben 9 évet.

Lilu épp Eke Angélával beszélgetett sminkelős műsorában, aki azt mondta, azért nem szereti, ha egy nő túlzottan sminkeli magát, mert azzal eltűnteti a személyiségét. Lilu szerint azonban teljesen mindegy, hogy ki mennyi sminket használ, mert az embert úgyis csak akkor lehet megismerni, ha beszélünk vele. Ezután felhozott egy elég szemléletes példát.

Nekem minden idők kedvenc Való Világ szereplője, akit kifejezetten kedveltem, a Szandi egy ekkorára fújt cicijű, ilyen szájú, ekkora műszempilla, ilyen műhaj… és mégis egy óra után lehetett látni mögötte azt a nagyon jószívű, kedves, anyáskodó lányt.

Ha valakinek nem rémlene, hogy ki is volt VV Szandika. 2010. decemberéig kell visszamenni, amikor elindult a Való Világ 4 szereplőinek beköltözése. Ezt a széria termelte ki többek között Alekoszt és Baukó Évát is.

A kigyúrt VV Szandika lealázta a 24.hu riporterét
Egy valóság-show emlékezetes bemutatkozó filmjében tűnt fel Szandika, évekkel ezelőtt. Az akkori riportból többek között kiderült, hogy a vastag szájú lány képtelen egyedül enni. Ma már ez közel sincs így. Kigyúrta magát és letette a vodkát. Ez ám az evolúció.

Kiemelt kép: YouTube/Liluland

Ajánlott videó

Olvasói sztorik