Közélet

Hagyó egykori emberének cége nyerte Áder alapítványának közbeszerzését

Kihirdették a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány pályázatának nyertesét, amely egy ellenzéki politikus érdekeltségében álló cég lett – írja az Mfor. Az alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre, és tavaly írt ki egy 250 millió forintos pályázatot rendezvényszervezési munkára.

A pályázat győztese az a Perfektum PR Kommunikációs és Rendezvényszervezési Kft. lett, amely Czeglédy Gergő érdekeltsége. Czeglédy korábban a hivatali visszaélés miatt elítélt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes titkárságvezetője volt, és régóta közeli viszonyt ápol az MSZP-s Molnár Zsolttal – idézi a Direkt36 egy korábbi cikkét az Mfor.

Összefogás: kormányközeli üzletemberekkel bizniszelve ível felfele egy MSZP-s politikus cége
Czeglédy Gergő cégcsoportja százmilliókat szakít, ráadásul közeli viszonyt ápol azzal a Molnár Zsolttal is, aki bár szintén szocialista politikus, de karrierje során jó kapcsolatokat ápol fideszesekkel.

Czeglédy Gergő most a MOMENTUM-DK-MSZP-PM-LMP színeiben az óbudai képviselő testület tagja, emellett a kerület társadalmi megbízatású alpolgármestere, akiről nemrég a 24.hu is megírta, hogy annak ellenére lett a kerületi önkormányzat Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilatkozat-kezelői Bizottság tagja, hogy ezt tiltja a törvény.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik