Szép is, finom is: habkönnyű tésztájával pedig a húsvéti asztal királynője lesz ez a sütemény
promotion image
Vissza

2020. jan 22. 6:43

Teljesen összeomlott Győzike. Letöltendő börtön várhat rá

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Győzike azt mondja, nem hagyja magát, ha kell, évekig pereskedik az igazáért /Fotó: Pozsonyi Zita Győzike azt mondja, nem hagyja magát, ha kell, évekig pereskedik az igazáért /Fotó: Pozsonyi Zita

Nincs már kiút?

Költségvetési csalás miatt kért az ügyészség letöltendő börtönbüntetést Győzikére, aki értetlenül áll a vád előtt. amely szerint korábban nem fizetett be az adóhivatalnak 35,5 millió forintot. Most ügyvédjével harcolnak az igazáért.

– Ügyfelem korábban, amikor televíziós csatornákkal dolgozott, egy menedzsmentcégen keresztül szerződött, az állította ki a számlákat az olyan költségekről, mint például az utazás vagy a kellékek vásárlása. A menedzsment egy családi vállalkozás volt, amelynek Győző apósa az ügyvezetője – magyarázta lapunknak Gáspár Győző ügyvédje, dr. Erdei Zoltán.

Az ügyészség abban látja a problémát, hogy ezek a számlák nem az ügyfelem nevére szólnak, mert a családi cég számlázott. Ez nem törvénybe ütköző, mégis majdnem 36 millió forintot próbálnak rajta behajtani, ami véleményünk szerint szintén nem állja meg a helyét, mert amennyiben valóban van hiány, az nem lehet több 10-12 millió forintnál, amit ügyfelem be is fizetne a tárgyalás előtt. Ez nem volt elég, letöltendő börtönbüntetést is indítványozott az ügyész, ami elfogadhatatlan!

Győzike inkább megtéríteni a kiszabott összeget, de úgy tudni, hogy az ügyészség azt is kikötötte, hogy Győző legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhasson, valamint hogy a bíróság rendelje el a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is.

Ráadásul Győzőnek nem ez az egyetlen folyamatban lévő ügye: mint azt korábban megírtuk, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt is vádat emeltek ellene. Ott közel 20 millió forint hiányt állapított meg a hatóság. A vád szerint Győző nem fizetett adót a lízingelt luxusautók után. Bár a Romantic frontembere befizette a hiányt, mégis bíróság elé kell állnia, és pénzbírságra is számíthat.

– Ezt a két ügyet egyesítenie kell a bíróságnak és együtt tárgyalni. Az előkészítő ülés vélhetően tavasszal lesz, ám mivel ügyfelem nem akar alkut kötni, és nem ismeri el a bűnösségét, így tárgyalás lesz, amely a nyáron kezdődhet. Az ügynek jövőre lehet vége, annál előbb nem – gondolkodott el az ügyvéd.

Győző teljesen összetört a procedúrától.

2017 óta tart a kálváriánk, nem tudunk ettől szabadulni. Olyan ez az egész, mintha valakinek szúrnánk a szemét, ezért tönkre akarna minket tenni – mondta Győző, akiért a lányai is aggódnak.

– Apa sokszor rosszkedvű, látszik rajta, hogy sokat idegeskedik, aggódik és fél – mondta a showman fiatalabb lánya, Virág (18). – Attól féltjük, hogy felemészti őt az egész ügy, pedig bírnia kell még a harcot.

A sikkasztási ügye megszűnt

Két évig nyomoztak Gáspár Győző ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt, ám tavaly nyáron megszüntették az ügyet, ugyanis a hatóság nem tudta megállapítani a bűncselekmény elkövetését. Tavaly nyáron, amikor a határozat megszületett, Győző azt hitte, vége van a megpróbáltatásoknak, ám úgy tűnik, egyhamar nem tudja lezárni a múltat.

Blikk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk Címlapsztoriban A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb "A" kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Keresd a friss részt minden vasárnap délben a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján!

TERMÉKAJÁNLÓ

TOVÁBBI AJÁNLATOK

FRISS HÍREK

Magyar sztárok