Celeb

Fordulat: költségvetési csalás miatt letöltendőt kért az ügyészség Győzikére

Bors

Létrehozva: 2020.01.22.

Teljesen összeomlott a showman.

35,5 millió forintot nem fizetett be az adóhivatalnak Győzike a vád szerint. Ő, és az ügyvédje is harcba száll az igazáért.

– Ügyfelem korábban, amikor televíziós csatornákkal dolgozott, egy menedzsmentcégen keresztül szerződött, az állította ki a számlákat az olyan költségekről, mint például az utazás vagy a kellékek vásárlása.

A menedzsment egy családi vállalkozás volt, amelynek Győző apósa az ügyvezetője – magyarázta a Blikknek Gáspár Győző ügyvédje, dr. Erdei Zoltán.

– Az ügyészség abban látja a problémát, hogy ezek a számlák nem az ügyfelem nevére szólnak, mert a családi cég számlázott. Ez nem törvénybe ütköző, mégis majdnem 36 millió forintot próbálnak rajta behajtani, ami véleményünk szerint szintén nem állja meg a helyét, mert amennyiben valóban van hiány, az nem lehet több 10-12 millió forintnál, amit ügyfelem be is fizetne a tárgyalás előtt.

Ez nem volt elég, letöltendő börtönbüntetést is indítványozott az ügyész, ami elfogadhatatlan!

Megerősítette a Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádat. Költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy nógrád megyei férfi és társai ellen, mert körülbelül 35 millió forint adóhiányt okoztak. 

A nógrád megyei vádlottal szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A Blikk szerint a győző a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat csak. Kérvényezi a már korábban, 2013-ban kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is. Ezt akkor 3 évre felfüggesztették.

– 2017 óta tart a kálváriánk, nem tudunk ettől szabadulni. Olyan ez az egész, mintha valakinek szúrnánk a szemét, ezért tönkre akarna minket tenni – mondta Győző, akiért a gyermekei is aggódnak.

– Apa sokszor rosszkedvű, látszik rajta, hogy sokat idegeskedik, aggódik és fél – mesélte Győző lánya, Virág. – Attól féltjük, hogy felemészti őt az egész ügy, pedig bírnia kell még a harcot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...