Valamit tényleg javítottak a nézőszámokon az új stadionok

Szerző: Fekő Ádám
2020.01.19. 09:21

Bár az új stadionok kihasználtsága sokszor tragikus, nagyon úgy tűnik, tényleg nem tettek rosszat az érdeklődésnek.

Valamit tényleg javítottak a nézőszámokon az új stadionok

Megjelent a Sportstatisztika blog 2019/2020-as szezonra szóló évvégi jelentése, amiben az összes magyar látványsport nézőszámait összegzik: az egy dolog, hogy a számok évről évre számolnak le azokkal, akik szerint sokkal több vízilabdacsarnokot kéne építeni, ha már ekkora sikersportról van szó Magyarországon, de ezúttal másra is felfigyelhetük.

Ez volt ugyanis az első olyan év, amikor már tulajdonképpen minden első osztályú magyar futballcsapatnak, de még a másodosztály nagyobb neveinek is minimum felújított, de inkább vadiúj stadionja van (szegény Újpest a kakukktojás, ők a sokadik pályafelújítás miatt továbbra is az Új Illovszky Rudolf stadionban játsszák hazai meccseiket, de az legalább városon belül van, és a Kaposvár, ahol szó sincs nagy változásokról), úgyhogy érdemes ezt is nézni.

Először is jöjjenek a száraz tények:

+ Klubszinten egyetlen magyar pólócsapat sem került be a legnézettebb harminc közé, tehát még a legnépszerűbb vízilabdameccs is kevesebb, mint 1367 nézőt vonz meccsenként.

+ A futball mindent visz: az első tíz helyezettből összesen három másik sportág van: Győrben kézimeccsre szeretnek járni átlagosan 3247-en, a fehérvári hokisok 3058 nézőt vonzanak az osztrák ligában, Szombathelyen pedig a kosárlabda hoz 3070 embert.

+ Mióta megy a Fradi focicsapatának, mindent visznek: idén átlagosan 9431-en nézték meg őket hetente, és ebben nincsenek benne a nemzetközi mérkőzések, amik mind megtöltötték a 20 ezres Groupama Arénát.

+ Ha a futball minősége nem is számít sokat, az osztály már igen: a Haladás tavaly még az ország második legnézettebb klubja volt, mióta a másodosztályban is csak szenvednek, a tizenkilencedikre csúsztak vissza, ez 1829 heti nézőt jelent. Ezzel szemben a ZTE friss feljutóként az ötödik lett 4080 heti nézővel, pedig a mostani állás szerint az NB I utolsó előtti helyén állnak.

FORRÁS: SPORTSTATISZTIKA.BLOG.HU

A nézőszámokat érdemes összehasonlítani a korábbiakkal: például azzal, mi volt a helyzet 2016-ban ugyanekkor, amikor még csak a Fradinak és a Debrecennek volt új stadionja: ezek alapján egész jelentős növekedés történt, és főleg fociban. Akkor is a Fradi vezette a listát, de még csak 6445 nézővel, a második meglepő módon a régi Illovszkyban játszó Vasas lett 3621 nézővel, ez most csak a hatodik helyre lenne elég. Az akkor is és most is gyengén szereplő DVTK majdnem 1500 nézőt javított átlagban az elmúlt években. 

Ami érdekes, az a Debrecen szereplése: ők például idén gyengébben teljesítenek, mint 2016-ban, a stadionjuk már akkor is új volt, viszont valamiért akkor ez csak 2829 nézőt vitt ki átlagban a Nagyerdei stadionba, idén 4298-at.

Jól láthatóan van igény futballra Szegeden: mióta lett hova kijárniuk a nézőknek, 2419-en vannak átlagban a Szent Gellért Fórumban, pedig másodosztályról beszélünk egy olyan városban, aminek tulajdonképpen semmiféle első osztályú futballhagyománya nincs.

Azt nem szabad elhallgatni, hogy ezek a számok a legendásan agyonkozmetikázott hivatalos nézőszámok, tehát bőven elképzelhető a felkerekítés, de így is egyértelmű, hogy valamit javult a futball nézőszáma.

Azt nem lehet mondani, hogy általánosan annyival magasabb minőséget képviselne a magyar futball, mint három évvel ezelőtt, a legfontosabb változás általában az új stadion, bár ahogy a más említett Debrecen példájából is látszik, a javulásokat nem lehet csak ennek betudni.

Mennyire kihasználtak a stadionok?

Érdemes viszont figyelni egy másik számot: a kihasználtságot. Ebből leginkább az jön ki, hogy bár javultak a nézőszámok, a legtöbb helyen totálisan elméretezték a férőhelyek számát. A Fradi 45 százalékos kihasználtsága még nem is rossz, a DVTK-nál viszont csak 33 ugyanez a szám, a harmadik legnészerűbb Székesfehérváron pedig 32,

a negyedik helyre befutott Debrecenben pedig csak a stadion 21 százalékát használják ki aktívan nézők is.

Ha innen nézzük, a körmendi kosárcsapat az ország királya, az ottani csarnok 98 százalékon pörög meccsenként, ez 1960 nézőt jelent, a másodosztályú győri focicsapat pedig a tragédia kategória: a 16 ezer néző befogadására alkalmas ETO Parkba 1512 ember megy ki hetente, ez 9,45 százalékos kihasználtság, ráadásul ebben a szezonban az összes meccsen sem voltak annyian együtt, amennyi kiadott volna egy teltházat.

Fociban elvileg kiemelkedően teljesít a Kisvárda, ott a 3385 fős stadion majdnem 73 százalékára van néző is, az összes többi klub a félházra hajt általában.

FOTÓ: Fekő Ádám / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek