szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A lap szerint hamarosan együtt fognak reggeli műsort vezetni a Sláger FM-en.

Csaknem egy évvel a Music FM megszűnése után hamarosan újra hallható lesz reggelente Bochkor Gábor – állítja a Bors. A lap azt írja, hogy Bochkor többször is tárgyalt már a Sláger FM vezetőségével. Ezt a csatorna kreatív igazgatója, és a Sláger Reggel műsorvezetője, Jáksó Lászlót is megerősítette.

„Az elmúlt fél évben nagyon sokszor beszéltem Gáborral, és talán az ő nevében is mondhatom, hogy kifejezetten kedveljük egymást. Az ország egyik legtehetségesebb rádiósának tartom Boros Lajos mellett, ellentétben Sebestyén Balázsékkal. Nagyjából 30 évvel ezelőtt a Cappuccinóban is vezettünk egyszer közösen műsort, és már akkor is nagyon jól tudtunk együttműködni. Szerintem ez most sem lenne másképp, én bármikor szívesen dolgoznék vele, és szerintem a Sláger FM is tárt karokkal várná. Azt azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy Bochkor a csatornával tárgyalna” – mondta a Borsnak Jáksó.

A Bors megkérdezte Bochkor Gábort is, de ő nem akart nyilatkozni.