Újabb meghatározó támogatóját veszítette el az F1

A Tata Communications bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Formula–1-gyel. A digitális átállásért és kommunikációért felelős indiai vállalat nyolc év után távozik.

dsc_5179.jpg

Három éven belül már egy harmadik vállalat hátrált ki az F1 mögül: a közelmúltban az Allianz biztosítási vállalat és az UBS bank is felhagyott a királykategória támogatásával, a minap pedig a Tata Communications közölte, hogy kiszáll a Formula–1-ből. Az indiai cég 2012-ben kezdte meg együttműködését a sportággal, ami éves szinten 4 millió dolláros (kb. 1,2 milliárd Ft) bevételt jelentett.

„Nyolc évig és több mint 150 futam erejéig voltunk az F1-ben, az egész arról szólt, hogy innovációt vezessünk be a sportba. Mostanra pedig elértük mindazt, amit kitűztünk célul, így úgy érezzük, eljött az ideje annak, hogy lezárjuk ezt az együttműködésünket” – idézi a Tata szóvivőjét a Reuters.

A kommunikációs vállalat ugyanakkor leszögelte, hogy teljesen mégsem fordít hátat a sportágnak – ezzel valószínűleg a Mercedesszel kötött megállapodására utalt, mivel nemrégiben kapott szárnyra a hír, hogy 2020-tól már a Williams csapatát sem támogatja. Ezzel szemben érdekesség, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnoksággal, vagyis MotoGP-vel folytatja partneri kapcsolatát a Tata.

Fotó: Hungaroring média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8115413344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása