Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Gáspár Győző nagyon kiborult: „Ennek az egésznek csak akkor lesz vége, ha lelőnek…”

2020. jan 15. 9:07
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Teljesen összetört Gáspár Győző / Fotó: Isza Ferenc

Teljesen összetört Gáspár Győző / Fotó: Isza Ferenc

Gáspár Győző elsőre értetlenül fogadta, hogy újra a bíróság elé kell állnia, de azóta arra gyanakszik, valaki szándékosan akarja tönkre tenni.

Mint arról a Blikk is beszámolt Gáspár Győző hiába fizette be a NAV számára a büntetést, mégis újra bíróság elé kell állnia. Ügyében egy héttel ezelőtt emelt újra vádat a Nógrád Megyei Főügyészség, költségvetési csalás miatt. A történtekkel szembesülve a showman teljesen elkeseredett és elege lett, besokallt, ugyanis nem érti, miért lett újra aktuális az ügye.

„Kezdjük ott, hogy eleve szó sem volt arról, hogy bármilyen autókat behoztam volna az országba 2012 és 2016 között. Egyszerű tartós bérletekről volt szó, de elfogadtam, hogy be kell fizetnem 19 milliót, így meg is tettem. Ezért nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy valamilyen nagy hatalmú embert megbánthattam valamivel, ezért bármi áron tönkre akar tenni!”kezdte a Ripostnak az elkeseredett Győzike, aki áldozatnak tartja magát, mert szerinte bármit tehet, sosem tudja tisztázni magát.

Tehetek bármit, én már adócsaló leszek az egész ország szemében akkor is, ha végül felmentenek. Hergelik ellenem az embereket és ez a hercehurca nagyon megvisel engem és persze a családom többi tagját is. Amikor már éppen kezdenek rendbe jönni a dolgaink, akkor mindig előhúznak valamit a kalapból. Ki merem mondani, hogy áldozat vagyok és attól tartok, hogy ennek az egésznek csak akkor lesz vége, ha lelőnek…” – fakadt ki Győzike, aki azt is elárulta, nem csak őt vette elő a hatóság, hanem az édesapját és Evelin lányát, valamint a testvérét is.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Gáspár Győző NAV büntetés bíróság