Jared Leto élő vámpírrá változik a Pókember-ellenségről szóló filmben

2020.01.13. 22:40 Módosítva: 2020.01.14. 01:31

A Sony már korábban közölte, hogy nekiállnak a Pókember-univerzumhoz köthető filmek gyártásának (900 karakter jogai vannak náluk, szóval ha akarják, a világ végéig és még egy napig ellesznek velük). Ezek közül lesz az első a Marvellel együttműködésben készített Morbius, az egyik Pókember-főellenségről, Jared Leto főszereplésével, amelynek már egy ugyan csak teasernek nevezett, de elég hosszú előzetese is kijött.

A nyárra időzített film Dr. Michael Morbius eredettörténete lesz, az előzetes alapján úgy tűnik, eléggé hagyományos módon: végigmegy a főszereplő nehéz gyerekkorán, egész életét megkeserítő vérbetegségén, aztán azon, hogyan talál az orvosként dolgozó férfi finoman szólva is szokatlan gyógymódot a problémájára: egy denevérektől hemzsegő helyen valami olyasmivé változtatja magát, ami borzasztóan hasonlít egy vámpírra.

Így aztán, úgy tűnik, a film fő kérdése az lesz: elmehet-e addig az orvos a gyógymód megtalálásában, amikor az már rosszabb mellékhatásokkal jár, mint maga a betegség?

Dr. Morbius először 1971-ben bukkant fel a Pókember-képregényekben, mint Pókember egyik ellensége, aztán hamar saját sorozatot kapott, amelyben ő volt a főszereplő antihős.

A filmet az eddig relatíve kisebb produkciókat rendező Daniel Espinosa rendezi; ő rendezte például 2017-ben az Élet című sci-fit Jake Gyllenhaallal, Rebecca Fergusonnal és Ryan Reynoldsszal.

A Morbiust július 31-én mutatják be Amerikában.

Ne maradjon le semmiről!