76 évvel ezelőtt, ezen a napon született Dr. Máté Gábor, a Kanada Renddel kitüntetett, magyar származású, kanadai orvos, aki mindig különleges figyelmet szentelt a gyermekkorban végbemenő fejlődésnek és lelki sérüléseknek, illetve ezek testi és lelki egészséget érintő, sok esetben élethosszig tartó kihatásainak, amelyek autoimmun betegségek, rák, ADHD, vagy függőség formájában nyilvánulhatnak meg.

(Fotó: drgabormate.com)

Több mint 20 éven át dolgozott családorvosként Kelet-Vancouverben, és 12 évig vezette orvosként, az ápolókból álló személyzetet a Portland Hotelben.

Betegei közül sokan szenvedtek mentális betegségben, kábítószer-függőségben és HIV fertőzésben, vagy egyszerre mindháromban.

Részlet Amy Goodman riportjából, amely a DEMOCRACY NOW! 2012. december 25-i adásában hangzott el:

Amy Goodman (AG): A Democracy Now! különkiadásának mai vendége a kanadai orvos és bestseller író, Dr. Máté Gábor. A betegségtől a függőségig, a gyermekneveléstől a figyelemhiányos zavarig, Dr. Máté munkái a kisgyermekkorban szerzett tapasztalatok központba állításával fókuszálnak az agy fejlődésére, és arra, hogy ezek a megélt események hogyan hatnak ki mindenre, a viselkedési mintáktól kezdve, egészen a fizikai és mentális betegségekig. Miközben az érzelmi stressz és a betegség – tágabb értelemben a mentális és fizikai egészség - gyakran ellentmondásos megítélésben részesülnek az orvostudományi ortodoxián belül, Dr. Máté azzal érvel, hogy sok orvos elfelejteni látszik azt, a valaha közhelynek számító feltételezést, mely szerint az érzelmek mélyen összefüggenek mind a betegségek, a függőségek és a rendellenességek kialakulásával, mind pedig ezek gyógyításával. (…)

Az első interjú során Dr. Máté arról a munkájáról beszélt, amikor orvosként tevékenykedett az ápolókból összeállított csapat élén a Portland Hotelben(*), Vancouverben. Egy ártalomcsökkentést segítő, és lakhelyül is szolgáló létesítményben a Downtown Eastside-on, annak a környéknek a közvetlen szomszédságában, amely a legkeményebb drogfüggőkkel van teli Észak-Amerikában. A Portland az egyetlen olyan, legálisan működő hely Észak-Amerikában, ahol a függők törvényes keretek között adhatják be maguknak a kábítószert; egy központ, amely Kanada konzervatív kormányának célkeresztjébe került. Arra kértem Dr. Mátét, hogy meséljen a betegeiről.

Dr. Máté Gábor (MG): A drogfüggők legkeményebb magját, akiket kezeltem - de egyébként az Államokban készített valamennyi tanulmány is ezt bizonyítja -, kivétel nélkül azok az emberek képezik, akiknek rendkívüli módon nehéz az életük. És ami a sorsukban hasonlóságot mutat, az a gyermekkori bántalmazás. Vagyis más szavakkal kifejezve, ezek az emberek, mindannyian, szélsőségesen kedvezőtlen körülmények közé kerülnek, amikor belépnek az életükbe. És ez nemcsak azt jelenti, hogy nem kapják meg az egészséges fejlődésükhöz szükséges figyelmet, hanem valójában az elhanyagoltságból és mellőzésből adódó nehézségeket kell elviselniük. Egyetlen olyan női betegem sem volt a Downtown Eastside-on, akit ne zaklattak volna szexuálisan, például, de sok olyan férfi is volt közöttük, akit bántalmaztak, zaklattak vagy sorozatosan magára hagytak, újra és újra.

És ez az, ami kiváltja a függőséghez vezető biológiai folyamatot az agyban. Más szóval, a függőség kapcsolatban áll a korai gyermekkorban elszenvedett megpróbáltatásokkal, mind a lelki – az érzelmi fájdalom csökkentésének vonatkozásában -, mind a neurobiológiai fejlődés tekintetében.

AG: Mondana néhány szót a függőség biológiai működéséről?

MG: Természetesen. Ha megnézzük az agynak azokat az áramköreit, amelyek részt vesznek a függőség kialakulásában – és ez igaz akkor is, ha vásárlási kényszerről van szó, mint például az én esetemben vagy opiátfüggőségről, például egy heroinfüggő esetében -, akkor ezekkel tulajdonképpen endorfinok után kutatunk az agyunkban. Az endorfinok azok a vegyületek, amelyek hatására jól érezzük magunkat, elégedettség és öröm tölt el bennünket, illetve csillapodnak a fájdalmaink. És történetesen ezek játszanak szerepet a szeretetet, illetve a szerelmet kiváltó kémiai folyamatban is, amely a világegyetemmel, illetve egymással köt össze bennünket.

Na most, ezek az áramkörök a szenvedélybetegek szervezetében nem igazán jól működnek, ugyanúgy, ahogyan az ösztönzést és motivációt serkentő áramkörök sem működnek jól, amelyeknek viszont a dopamin termelődés szempontjából van fontos szerepük. Az élénkítő hatású szerek, mint például a kokain, a kristálymet, a nikotin, vagy a koffein, ezek mind megemelik a dopaminszintet az agyban, ugyanúgy, ahogy a szexualitás megélése, az extrém sportok művelése, vagy a munkamánia is ugyanezt teszi.

Tehát a kérdés az, hogy ezek az áramkörök miért nem működnek jól egyes emberekben, ugyanis a kábítószerek önmagukban, meglepő módon, nem okoznak függőséget. És amit ez alatt értek az az, hogy a legtöbb olyan ember, aki sokfajta drogot kipróbál, sohasem válik függővé azoktól. Következésképpen e mögött valamiféle hajlamnak kell meghúzódnia. És pontosan azok az emberek fogékonyak erre, akik ilyen meghibásodott agyi áramkörökkel rendelkeznek, és ezt a károsodást pedig sokkal inkább a korai kedvezőtlen hatások okozzák, és nem a genetika.

(Fotó: drgabormate.com)

AG: Mit ért az alatt, hogy „korai kedvezőtlen hatások”?

MG: Nos, az emberi agy, bármilyen más emlőstől eltérően, javarészt a környezet hatása alatt fejlődik és teljesedik ki. Ez pedig azért van így, mert – az evolúció során – a mi esetünkben, a fej és a homloklebeny nagyobb kiterjedésűvé fejlődött, de viszont azért, hogy két lábon járhassunk, a medencecsontunk viszonylag keskeny. Ez pedig azt jelenti – a nagy fej, a keskeny medencecsont -, hogy idő előtt kell a világra jönnünk. Máskülönben sohasem születhetnénk meg. A fej, már akkor is a legnagyobb testrészünk. Egy ló például, már az élete első napján képes futni. Az emberi lények két év alatt érik el ezt a fejlettségi szintet. Ez azt jelenti, hogy az agy fejlődése, ami az állatok esetében biztonságosan megy végbe az anyaméhben, nálunk, embereknél a kinti környezetben kell, hogy megtörténjen. És az, hogy mely áramkörök hogyan fejlődnek, vagy nem fejlődnek, az nagyrészt a környezeti hatásoktól függ.

Amikor egy emberrel rosszul bánnak, stressznek van kitéve vagy zaklatják, akkor az agy nem olyan módon fejlődik, mint ahogyan kellene. Ez ennyire egyszerű. És sajnos, az én szakmám, az orvosi szakma, minden hangsúlyt inkább a genetikára helyez, és nem a környezetre, ami természetesen, leegyszerűsíti a magyarázatot. És mentesít is mindenkit.

AG: Hogy érti azt, hogy ez mindenkit mentesít?

MG: Nos, ha az emberek viselkedését és a szervezetükben fellépő működési zavarokat a gének szabályozzák, kontrollálják és határozzák meg, akkor nem kell foglalkoznunk a gyermekjóléti politikával, nem kell foglalkoznunk azokkal a támogatásokkal, amelyeket a várandós nőknek nyújthatunk, és nem kell foglalkoznunk azokkal a támogatásokkal sem, amiket valamilyen feltétel meghiúsulása miatt, amúgy is megvonnánk a családoktól. Különösen az Államokban jellemző, hogy a jóléti törvények miatt a nők arra kényszerülnek, hogy alulfizetett állásokat keressenek maguknak, távol az otthonuktól, gyakran egyedülálló nőkről van szó, akik így a nap nagy részében nem is látják a gyermekeiket. Ilyen feltételek mellett a kisgyermekek agya nem olyan módon fejlődik, mint ahogyan kellene.

És ha mindezért a genetika okolható, akkor a szociálpolitikával sem kell foglalkoznunk; és semmiféle olyan politikával sem kell foglalkoznunk, ami hátrányos helyzetbe hoz bizonyos kisebbségi csoportokat, és ezzel több stresszt, több fájdalmat okoz számukra, más szóval, fogékonyabbá teszi őket a függőségre; és a gazdasági egyenlőtlenségekkel sem kell törődnünk. Ha ez mind, minden, a gének miatt van -, akkor mi valamennyien ártatlanok vagyunk, és a társadalomnak egyáltalán nem kell szembenéznie azzal, hogy hogyan viselkedik vagy, hogy milyen politikát folytat.

AG: Én kíváncsi vagyok Máté Gábor saját történetére is. Ön Magyarországon született a náci megszállás alatt?

MG: Hát, az ADD-hez ennek óriási nagy köze van. Én magam is figyelemhiányos zavarban szenvedek. És ismétlem, nagyon sok ember ezt genetikai problémának tekinti. Én nem. Valójában ennek az agy fejlődését befolyásoló tényezőkhöz van köze, amelyeket én, zsidó csecsemőként éltem meg a budapesti gettóban, a náci megszállás alatt. Másnap, hogy a nácik bevonultak Budapestre, 1944 márciusában, az édesanyám felkereste a gyermekorvost, és azt mondta neki „Megtenné, hogy eljön és megvizsgálja a fiamat, mert egyfolytában csak sír?” És erre a gyerekorvos azt válaszolta „Természetesen el fogok menni. De meg kell mondanom Önnek, hogy a praxisomban most mindegyik zsidó gyerek sír.”

Na most, a csecsemők semmit sem tudnak a nácikról és a népirtásról, vagy a háborúról, vagy Hitlerről. Ők csak felveszik azt a stresszt, ami a szüleikből árad. És, persze, az én édesanyám egy erősen stresszes állapotban volt, a férjét elvitték messzire egy munkatáborba, a szüleit nem sokkal ezután deportálták, majd meggyilkolták őket Auschwitzban. Ezek a körülmények nem biztosították számomra azokat a feltételeket, hogy az agyamban található áramkörök megfelelően fejlődhessenek. Legfőképpen azért sem, mert egy csecsemő mit tud kezdeni ezzel a rengeteg stresszel? Azt, hogy kikapcsolja. És ez az egyetlen módja, hogy az agy ezt kezelni tudja. És amikor így teszünk, akkor ez beprogramozódik az agyba. (…)

Szóval, az én esetemben, ezáltal fellépett annak az érzése, hogy én soha nem vigasztalódhatok meg, soha nem tudok megnyugodni, soha nem kaphatok eleget, hiszen egy éhező csecsemő voltam. Ez pedig azt jelenti, hogy egész életemen át, hajlamossá váltam arra, hogy saját magamat vigasztaljam és nyugtassam meg. Hogy ezt hogyan csináltam? Nos, ennek az egyik módja az, ha valaki rengeteget dolgozik, ezzel tiszteletet és elismerést vív ki magának, és azt, hogy az emberek akarják őt. Ha kora gyermekkorban valaki azt tapasztalja, hogy a világ nem akarja őt, akkor nélkülözhetetlenné fogja magát tenni. És az emberek ezt a munka által érik el. Én úgy vittem ezt véghez, hogy orvos lettem. Ez a hajlam bennem például abban is megnyilvánul, hogy vásárlással vigasztalom magam, különösen akkor, amikor nagyon nyugtalan vagyok, ilyenkor mindig az történik, hogy klasszikus zenei CD-ket veszek magamnak. De mindez annak a csecsemőnek a kielégíthetetlen szükségleteihez vezethető vissza, aki soha nem tudott megvigasztalódni, és ki kellett fejlesztenie, vagy az agyának ki kellett fejlesztenie, ezeket az önnyugtató stratégiákat.

(…)

AG: A Columbia jogi karán a tegnapi előadását, amit elmentem meghallgatni, egy idézettel kezdte, és azt szeretném, hogy ezt a mostani beszélgetésünket ezzel az idézettel zárja.

MG: Arra az idézetre gondol, hogy csak az együttérzés megjelenése fogja az embereket…

AG: Mahfúz.

MG: Oh, igen, Nagíb Mahfúz, a híres egyiptomi író. Ő azt mondta, hogy „Semmi sem őrzi meg egy szomorú élet hatásait” olyan tökéletesen, mint az emberi test – „olyan szemléletesen, mint az emberi test.” És ez a szomorú élet látszódik az én betegeim arcán és testén.

(Fotó: drgabormate.com)

Dr. Máté, annak ellenére, hogy már visszavonult, és nem praktizál, mégis sokat utazik és előadásokat tart a függőségről, és az ehhez kapcsolódó témákról, Észak-Amerikában és külföldön egyaránt.

Arra bátorítja a szenvedélybetegeket, hogy kutassák fel azokat, a gyermekkorukban őket ért sérelmeket, amelyek kihatással lehetnek felnőttkori viselkedésükre.

Dr. Máté Gábor „A függőség hatalma és a hatalomfüggőség" című TEDx előadása:

Könyvei több mint 25 nyelven jelentek már meg világszerte

Magyarországon tavaly kiadott, legújabb könyvei:

 (*) Kapcsolódó videó a drogriporter korábbi blogbejegyzésében.

Beszélgetés Dr. Máté Gáborral - A videót a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) munkatársai készítették 2011 novemberében, Vancouverben, Kanadában.

 ____________________________________________________________________________________________

• Milyennek találtad a cikket? - Jelezd, ha tetszik vagy írj kommentet!
• Érdekelheti barátaidat és ismerőseidet is ez a hír? - Oszd meg velük!
• Elsőként akarsz értesülni legfrissebb bejegyzéseinkről? - Kövesd a blogunkat!
• Te milyen témákról olvasnál szívesen? - Ne maradj le! Szavazz Te is!