Forgókínpad

Forgókínpad

Gandalf és a balrog, avagy Mória mélységei

2019. december 21. - Szele Tamás

Gréczy Zsolt lemondott, ezt mindannyian tudjuk. Én magam tegnap kifejtettem a véleményemet az álszexbotrányokról, amelyek igazából nem botrányok, ezt olvasta, aki olvasta. De hogy ma reggel nekem gyorstalpalót kell majd tartanom az online újságírás elméletéből és gyakorlatából ennek kapcsán a Pesti Srácok számára – no, azt én sem gondoltam volna.

gandaalf_es_a_balrog.jpg

Én sem itt, sem máshol, sem most, sem máskor nem fogom elemezni a Gréczyvel történteket, ugyanis egy kicsit sem érdekelnek, és az lenne az igazi, ha mindenki képes volna legyinteni ezekre a fotókra, és hagyni ezt az apróságot a fenébe. Tökéletesen mindegy ugyanis, milyenek az illető úriember erkölcsei, szexuális szokásai és hozzáállása a női nemhez, amennyiben nem válik politika tárgyává (bár a köztudatban azzá vált, jóllehet ez hiba), az egész ügynek maximum a közéletre gyakorolt befolyása érdekes, a következményei lehetnek fontosak. Tehát épp annyira nem fogom részletezni a látványt, ahogy nem részleteztem Borkai alfelének különös, mediterrán panorámáját, amint seggének két partja között terült el az Adria vagy az Adrika, vagy amennyire nem tértem vissza az időközben országgyűlési képviselői székéről antiszemita megnyilvánulása (és verekedése) miatt lemondott Szávay István péniszpumpás képére sem – különben Szávay nem bukott nagyság, nem éhezik és nem orcája verejtékével keresi száraz kenyerét, most is a Jobbikhoz erősen köthető Magyar Szív – Magyar Szó Alapítvány kuratóriumi elnöke havi olyan másfél millióért. És különben is: ő sem a péniszpumpa miatt mondott le, az még 2010-ben volt, a lemondása meg 2018-ban, az előbb említett okból csak azért hoztam szóba, hogy jelezzem: nem az első esetről beszélünk, mikor fütykösök keverednek a magyar politikába.

Mondhatnám, igen gyakori az ilyesmi. Valóságos péniszerdőben tévelyeg a magyar választó, legfeljebb nem mindegyikről látszik elsőre, hogy lőcs az, nem jegenyefa.

De hogy kerül ide a Pesti Srácok?

Mai számukban rettentő hírt közölnek: a mélybe bukó Gréczy pallosának utolsó csapásával végez az ő lapjukkal is, miként a zuhanó balrog rántotta magával Gandalfot Mória bányáiban!

Bár itt fordított a helyzet, vagy még fordított sem: Gréczy ugyanis nem Gandalf, viszont a balrog stimmel a sajtókézműipari termék hasonlataként. Meg az is, hogy vele szemben az ellenfelének csak egy mágikus fütykös van a kezében.

Ha ez igaz lenne, Gréczy ezért az egyért is kitüntetést érdemelne. Csak sajnos nem igaz, a lap munkatársai kicsit sem értenek a számítástechnikához de ez eltörpül amellett, mennyire nem értenek a közösségi oldalakhoz. A kormánymédia naponta sivalkodik, hogy őket „cenzúrázza a gonosz liberális Facebook, Google, YouTube”, csak épp odáig nem jutottak el, hogy megnézzék a közösségi alapelveket, de hát nem is akarják, mert ha megtennék, tizedannyi sivalkodnivalójuk nem lenne. Úgy vannak ők ezzel a dologgal, hogy mindenhol, ahová mennek, ők akarják diktálni a házirendet, nekik ahhoz joguk van, és ha a gazda az orrukra vág, mikor az asztal közepére piszkítanak, jön a sértődés. Tudják ők, hogy miért jön az orrbavágás, azért piszkítanak, hogy sértődhessenek. Abba nem gondolnak bele, hogy ha elérnék a céljukat és kitiltanák Magyarországról ezeket a cégeket – mert ezt követelik nap, mint nap – ők munkanélkülivé válnának, és felkopna az álluk. Azért a Pesti Srácok vagy az Origo, netán a 888 print napilapként nem állna meg a lábán, sőt, ha a hármat összesöpörnék egy kupacba, az sem. Szóval, úgy viselkednek, mintha a cipészek kampányolnának a gyalogsági aknák mellett. De lássuk a mai remekművüket. 

A Facebook cenzori hivatala likvidálni akarja a PS-t, csak mert lehoztuk Gréczy kitakart, perverz fotóit

Már meg sem lepődünk a Facebook nevezetű, egyre nyíltabban politizáló közmű legújabb aljasságán: az oldalunk törlésével fenyegetőznek Gréczy Zsolt „szexuális kizsákmányolása” miatt. Az indoklásuk meghökkentőbb, mint maga a politikus, úgy szeretnének „biztonságos környezet biztosítani a Facebookon”, hogy a Gréczy Zsolt által készített és küldözgetett képeket megfelelően kitakart változatban is eltüntetik, letiltják, a politikus üzelmeiről beszámoló médiumokat pedig száműzik.”

Ezek után feljelentő trollseregről beszél a szerző. Hát, mondjuk úgy, hogy a Facebookon minden magyar politikai pártnak megvannak a maga aljas húzásai, zsoldos csapatai, a legnagyobb épp a Fideszé, bár találkoztam én már mindegyikkel, igen, ellenzékiekkel is szép számmal: vannak ugyan ilyenek, azonban a Pesti Srácok a bemutatott képek alapján nem a digitális vérönkéntesekbe futott bele.

Rosszabb a helyzet, urak.

A robotokba tetszettek ütközni.

Nem igaz, hogy maguk nem értik, miszerint a Facebook moderálásának első szintjét robotok végzik (persze, hogy értik, hiszen írják is, csak visszaélnek az olvasóik tudatlanságával ebben a kérdésben), tehát, ha feltűnik egy bélyegképen vagy egy írásban egy nemi szerv, azt ugyan jelentheti Mari néni, Pista bácsi, de náluk sokkal gyorsabban, már a megjelenés pillanata után pár nanoszekundummal látja a robot, ami nem cenzor, viszont a közösségi alapelvek alapján ellenőrzi a felkerülő tartalmakat. Ember nem is volna képes rá, ebben a milliárdos forgalomban.

Hogy egy példával érzékeltessem: egyfelől a nem kormánypárti sajtó is kap tiltásokat, de másfelől az elmúlt napokban, pont ennek az ügynek kapcsán szó szerint vért izzadtunk, ugyanis mi ismerjük a közösségi alapelveket, mert elolvastuk őket, nyilvánosak, és tudtuk, amit a kormánylovagok nem, vagyis, hogy mi nem jelenhet meg képen a Facebook felületén. Nem jelenhet meg például férfi vagy női nemi szerv, női mellbimbó, meztelen kisgyermek, üzekedő háziállatok, erőszakos halált halt vagy öngyilkos ember, általában halott ember, maximum külön jelzéssel, hogy sokkoló látvány következik... szóval, ezer és egy ilyen filter létezik.

Épp azért izzadtunk vért, mert nem nagyon volt mivel illusztrálni ezt az ügyet.

És azt ne tessék hinni, hogy csak a jobboldali, kormánypárti lapok akadnak fenn a szűrőn. Az elmúlt fél évben nekem magamnak két kalandom is volt: az első alkalmával egy saját, másik lapban megjelent írásom miatt tiltották el a lap szerkesztőjét a megosztástól hónapokra (engem, aki szintén megosztottam, érdekes módon nem tiltottak), éspedig gyűlöletbeszéd miatt. Visszaküldtük ezerszer a panaszunkat, visszavonták kétszer a tiltást, másnapra megint beakadt a robotnak ugyanaz a régi megosztás, és tiltotta a kollégát újra. Mi volt az a rettentő gyűlölködés, amit nem lehetett megbocsátani? Mutatom a címét, de itt az írás is. 

Uszítások ellen való beszéd”

Hát, adna Isten ezerennyi rossz szót mindenhová s minden nap, kevesebb volna a gondunk, amondó vagyok.

A másik eset még hülyébb: akkor én szerkesztettem, és a kolléga írásához – művészi illusztrációképpen – betettem egy fotót, amin levágott celluloid babafejek voltak. Vagy harminc-negyven. Világosan látszott, hogy nem emberiek, látszott, hogy műanyagból vannak. Na, ezt pedofil tartalom címén tiltották le. De annyira, hogy egy hónapig ugrott még az AdSense-reklámok bevétele is: mehettünk panaszra Sztálinhoz, mondhattuk, amit csak akartunk, a robot így látta, ahányszor az emberi moderátor levette rólunk a nyilvánvalóan hülye tiltást, a robot annyiszor rakta vissza, a végén már abbahagytam a felszólamlást, mert majdnem átcsúsztunk a következő hónapba, és annak a bevételét már nem akartam kockáztatni – bár igaz, pont akkora pénz jön be abból, hogy ha a szerkesztőbizottsággal elmennénk sörözni, még hozzá kéne tegyünk, mikor jön a fizetőpincér, szóval nem vagyon, de nekünk gazdálkodni kell, ugyanis nem kapunk állami dotációkat, mint a Pesti Srácok.

És mindkét alkalommal igazolható: nem ember jelentette az írásainkat, úgyhogy maguk se paranoiázzanak, maguk is a robotba akadtak bele, ahogy mi is.

Csak maguk megérdemelték: már bocsánat, azt még a gyerekek is tudják, hogy Facebookon nemi szervet közzétenni nem életbiztosítás, sőt, inkább biztos tiltással jár. A mi eseteink enyhébbek voltak, azokra nem lehetett számítani, s lám, mégsem kiáltjuk az égre, hogy minket bántanak és cenzúráznak.

Ugyanis nem vagyunk informatikai analfabéták, meg nekünk nem fizetik ki bőségesen, ha hisztikézünk. Nekünk a munka fizetődik ki, az is inkább szűken, mint bőven.

Különben a maguk által közzétett fotók alapján a rendszerüzenetek (nem politikai rendszer, okoskák!) nem arról szóltak, hogy magukat letiltották, azt jelentették csak, hogy „ez egy figyelmeztetés”. És automatikus üzenetek voltak, robot küldte őket.

Akkor vegyük pár szóban a dolog jogi oldalát: azt tetszenek sivalkodni, hogy a közösségi oldal szerint maguk szexuálisan kizsákmányolták Gréczy Zsoltot.

Hát, ha jogilag nézem, képeket közöltek egy felnőtt ember nemi szerveiről annak engedélye nélkül, és ebből anyagi hasznuk származott.

Ez bizony jogsértő, ha a jog határterületén mozgunk is, két dolog lenne szép ebben az ügyben.

Az első, ha az érintett beperelné magukat ezen az alapon. Arra még sor kerülhet.

A második, ha maguk perelnék be az érintettet, az már igazi bírósági komédia volna.

Bármelyik verzió is valósul meg, ígérem, hogy elmegyek a tárgyalásra tudósítani, mert csodaszép lesz és igen tanulságos.

Summa summarum: aki a természetes intelligenciának is híján vagyon, ne panaszkodjon a mesterséges intelligenciára, mert esélye sincs ellene.

Azért a Gréczy sem gondolta volna, hogy miket tud ő azzal, amije van...

Lapokat lök le vele a Facebookról.

Azért ez már teljesítmény.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása