Az internet egy kifejezetten szórakoztató és hasznos találmány, ám előfordul, hogy használóinak túl sok szabadidő jut. Számos olyan teória kering manapság a világhálón, amin nem is tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk. Össze is szedtünk 7 hírességekre fókuszáló olyan összeesküvés-elméletet, amelyeknek már a puszta ténye is bizarr.

 Michael Jacksont kémiailag kasztrálták

Állítólag a pop királya komoly aknéval küzdött gyermekkorában. Ennek megszüntetésére pedig olyan gyógyszereket adott neki az apja, ami meglehetősen nagy hormonmennyiséget tartalmazott, emiatt erősen javasolt, hogy 18 év alatt kerüljük a használatát. A teória szerint Jacko ennek a beavatkozásnak köszönheti a sikert.

Avril Lavigne meghalt

Néhány rajongó a mai napig állítja, hogy az énekesnő 2003-ban öngyilkosságot követett el, ám a kiadója nem akarta elengedni a fiatal tehetséget, ezért egy Melissa nevű imposztort állítottak a helyére. Az elmélet támogatói számos előtte-utána fotón igyekeznek bizonyítani, hogy Avril Lavigne-t két különböző személy testesítette meg. Némelyiken olyan mélyen belementek a dolog filozófiájába, hogy arról kezdtek el értekezni, hogy az énekesnő Complicated című száma egyenesen az igazi Avril, és Melissa kapcsolatáról szól.

Beyoncé valójában egy klón, ami meghibásodott

Újabb meredek feltételezés következik: 2014-ben készült egy felvétel az énekesnőről és férjéről, amely egyesek szerint bonyolultabb, mint első ránézésre látszik. A szóban forgó képanyag egy kosármeccsen készült, és Beyoncé valóban aggasztóan fest rajta. Az énekesnő vált néhány rövid szót Jay-Z-vel, majd billegni kezd, miközben üveges tekintettel mered a semmibe. Néhány embernek akkoriban igencsak sok szabadideje lehetett, ugyanis azzal rukkoltak elő, hogy Beyoncé valójában egy klón, vagy éppen robot, amely meghibásodott a meccsen, és ezt a folyamatot láthatjuk a videón. Bár nem szeretnénk semmivel megvádolni az énekesnőt, sokkal valószínűbb, hogy csupán kialvatlanság, vagy valamilyen tudatmódosítószer felelős a furcsa viselkedéséért.

Miley Cyrus egy alvóügynök

Méghozzá nem is az egyedüli. Egyesek szerint Miley Cyrus botrányos viselkedése arra szolgál, hogy elterelje az Amerikában élő emberek figyelmét a hazájukban zajló valódi problémákról. Hasonló híresztelések kaptak szárnyra egyébként anno Justin Bieberről is.

Nicki Minaj és Jay-Z egy és ugyanaz a személy

És hogy ennek a teóriának mi az alapja? Nos, nemes egyszerűséggel az, hogy ha Nicki Minaj hangját belassítjuk, akkor kísértetiesen hasonlít Beyoncé férjééhez. Azt, hogy erre ki, és milyen apropóból jött rá, nem tudni.

Lorde valójában egy negyvenhez közeli nő

Az énekesnő hivatalosan a 20-as éveiben jár, ám néhányan azt tartják, hogy már lassan a negyvenhez közelít. Hogy mivel indokolják ezt? Az interneten egy halom pontokba szedett lista található, amelyek Lorde korát hivatottak megkérdőjelezni. Szkeptikusak például amiatt, mert

  • Lorde dalszövegei túl felnőttesek
  • Van olyan száma, amelyben a fiatalkorára emlékezik vissza
  • Bénán táncol (???)
  • Csak minőségi ételeket eszik (???)
  • Két Grammy-díjat is nyert, és úgy tett, mintha semmiség lenne
  • Gyakran kritizálja a szakmában tevékenykedő, elvben vele egykorúakat
  • Nem vetkőzik a figyelemért

Különös...

Katy Perry valójában a meggyilkoltnak hitt JonBenet Ramsey

JonBenet Ramsey esete nem éppen vidám. A 9 éves kislány ügyét még a mai napig is vitatják. Röviden annyit tudni a történetről, hogy 1996. karácsonyán a kislányt holtan találták a Ramsey család pincéjében, a gyilkosság körülményei pedig a mai napig nem tisztázódtak. A rendőrség a szülőkre gyanakodott, ugyanis amikor értesítették a 911-et, egy zsarolói levelet olvastak fel az operátornak, amelyben váltságdíjat követeltek a szülőktől. Később a kislány néhány évvel idősebb bátyját is elővették az ügyben, de végül semmit nem sikerült bizonyítani. Egyesek szerint azonban JonBenet nem is halott, ugyanis Katy Perry valójában a meggyilkoltnak hitt lány, aki időközben felnőtt. Ezt azzal igyekeznek bizonyítani a teória rajongói, hogy az énekesnő gyermekkori fotói hasonlítanak a kis Ramsey lányról készült képekhez, illetve a szüleik is hasonlóak.

Ön hitelt ad a hasonló teóriáknak?