Kovács Ákos és fideszes társa is eladta a I. kerületben bérelt étteremben lévő üzletrészét

2019.12.12. 10:03

Kovács Ákos énekes és Tiffán Zsolt korábbi fideszes parlamenti képviselő is eladta üzletrészét a budai Andante Borpatika Kft.-ből, írja a HVG. Az ügyvezetői pozícióját Ákos megtartotta az étteremben.

Ez volt az a dunai panorámás étterem, ami a kerületi fideszes vezetéstől olyan olcsón bérelte a helyet, hogy a hosszúlépés is többe került, mint a négyzetméterre jutó bérleti díj. 

Az Andante most már egy ügyvédé, Geri Zoltáné, aki két éve egy közbeszerzési ügyben is feltűnt. A lap szerint a testvére üzleti körébe tartozó Leftaton & Meadow Kft. nagyon magas áron adott bérbe buszokat a Volán vállalatoknak.

Az I. kerületben októberben az ellenzék győzött, a Párbeszéd politikusát választották polgármesterré. V. Naszályi Márta azt mondta, bár nem akar visszamenőleges hatályú jogalkotásba kezdeni, a jövőben átalakítják az ingatlangazdálkodást, tiszta feltételeket, átlátható pályázati rendszert ígért.