MK: a Dorog kiejtette a DVSC-t; továbbment az Újpest

F. B., B. Á.F. B., B. Á.
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 13:54
Az Újpest 3–0-ra legyőzte a Vácot a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé. A DVSC már kevésbé volt szerencsés, a hajrában ugyan kiegyenlített Dorogon, ám a tizenegyespárbajban a hazaiak koncentráltak jobban, így Herczeg András együttese búcsúzott a sorozattól.
A Vác nem tudta megszorongatni az Újpestet (Fotó: Koncz György) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Vác nem tudta megszorongatni az Újpestet (Fotó: Koncz György) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Szerdán került sor az egy héttel korábban a balassagyarmati pálya használhatatlansága miatt elmaradt Vác–Újpest Magyar Kupa-mérkőzés pótlására – a vártnál jóval kevesebb szurkoló előtt. Az előző hét szerdáján sok újpesti szurkoló kelt útra és tért haza szomorúan a meccs elmaradása miatt, a csalódottság pedig látszott a mostani létszámon, hiszen – a váciakkal és a helyiekkel együtt – mindössze háromszázan gyűltek össze a Kövi Pál Sportcentrumban.

Az osztálykülönbség mellett az is befolyásolta a meccset, hogy a két csapat eltérő célokért küzd a saját bajnokságában; a Vác célja a bennmaradás kiharcolása, míg az Újpesté az élmezőny elérése. A váciak kezdőjében több ifista korú labdarúgó kapott helyet (Pusztai Armand, Sárosi Soma, Kasza Balázs és az első meccsét játszó Szenecei Erik), míg az újpestiek összeállításán látszott, hogy Nebojsa Vignjevics komolyan veszi a kupatalálkozót. Erre meg is volt minden oka, hiszen már a 4. percben veszélyeztetett a Vác, Szalánszki Gergő lőtt távolról a lécre. Két perccel később azonban Koszta Márk a bal felsőbe bombázott egy tizenhét méteres szabadrúgást, ezzel korán előnyhöz jutottak a lilák. A váci „ijesztgetés” ezzel nem ért véget, a 12. percben Lefler Benjamin lőtt kiugratás után a bal kapufára – fel is harsant az első füttyszó a lila-fehér táborból. A Vác az első félidőben jól küzdött, de az Újpest uralta a meccset, fölényét pedig a szünet után újabb gólokkal pecsételte meg – védelmi hibák után előbb Antonio Perosevic, majd az először a kezdőcsapatban lehetőséget kapó Csongvai Áron talált be. A Vác erejéből a hajrában már csak a védekezésre futotta, a vendégek pedig ekkor már csak annyit adtak ki magukból, amennyi a biztos továbbjutáshoz kellett (0–3).

„Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy pályafutásom során először a kezdőcsapatban kapok helyet – értékelt a harmadik gólt szerző 19 éves újpesti játékos, Csongvai Áron. – Már egy héttel korábban is úgy volt, hogy játszani fogok, ezért fejben igyekeztem felkészülni és reménykedtem benne, hogy góllal tudok bemutatkozni. Az elején rendezni kellett a sorokat a hátvédsorban, de ezután végig domináltunk és szép gólokat szereztünk. Ma megmutattam magam a mesternek, bízom benne, hogy tavasszal az NB I-ben is számít majd rám.”

A váciak egyik legjobbja ma is a november végén leigazolt középpályás, Bonivárt Erik volt.

„Ötödször játszottam új csapatomban, sikerült beilleszkednem, és úgy érzem, hogy értem azt a fajta játékot, amit a mester meg szeretne valósítani – mondta a 26 éves labdarúgó. – Az első félidőben jól és szervezetten játszottunk, de nem volt szerencsénk. A szünet után aztán elfáradtunk, így reális a háromgólos különbség. Remélem, tavasszal eredményességben tudunk javulni, hiszen közönségszórakoztató játékot játszunk, amelyet ma egy NB I-es csapat ellen is próbáltuk bebizonyítani.”

A Vác–Újpest találkozóhoz hasonlóan a Dorog és a DVSC összecsapását is a pálya alkalmatlansága miatt halasztották el. Az egy héttel későbbi pótláson a vendégek kezdtek jobban, két óriási helyzetet is kihagytak az első félidőben – nem úgy, mint a Dorog, amely közvetlenül a szünet előtt megszerezte a vezetést! Kitl Miklós távoli lövése pattant le jól dorogi szempontból, a labda Csillag Dárius elé került, aki nem hibázta el a ziccert, higgadtan a jobb alsóba helyezett (1–0).

Az egyre nagyobb debreceni nyomás a 87. percben érett góllá, Haruna Garba centerezése után Kinyik Ákos lőtt közelről a kapuba (1–1).

A hosszabbításban nem született gól – kiállítás ellenben igen, Lencsés Balázs kapott piros lapot a 119. percben –, jöhetett a tizenegyespárbaj, amelyben egyedül a debreceni Nikola Trujics hibázott, így a Dorog jutott a legjobb tizenhat közé.

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT)

VÁC FC (NB II)–ÚJPEST FC 0–3 (0–1)
Balassagyarmat,
Kövi Pál Sportközpont, 300 néző. Vezette: Rúsz Márton (Berényi Ákos, Varga II Gábor)
VÁC: Halasi – Sárosi, Kasza B., Dulló, Pusztai (Márkus M., a szünetben) – Bartos, Szenecei, Bonivárt, Szalánszki (Szenes, 67.) – Lefler (Zámbó, a szünetben) – Magos. Vezetőedző: Bánföldi Zoltán
ÚJPEST: Pajovics – Balázs B., Litauszki, Risztevszki, Burekovic (Pauljevics, 68.) – Szankovics (Onovo 68.) – Simon K., Csongvai (Nwobodo, 77.), Szakály P., Perosevic – Koszta. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Koszta (0–1) a 6., Perosevic (0–2) az 51., Csongvai (0–3) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Bánföldi Zoltán:
– Játszottunk egy jó mérkőzést, az elején kétszer is eltaláltuk a kapufát, s ha legalább az egyikből gólt szerzünk, szorosabb is lehetett volna. Hat ifista korú játékos lépett pályára, és mindegyik maximálisan helytállt.
Nebojsa Vignjevics: – A továbbjutás volt számunkra a legfontosabb. Nehéz talajú pályán a Vácnak a mérkőzés elején több lehetősége is volt a gólszerzésre, de gyorsan vezetést szereztünk, s megérdemelten léptünk a következő körbe.
Továbbjutott: az Újpest FC

DOROGI FC–DEBRECENI VSC 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel: 5–4
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 250 néző. Vezette: Radványi Ádám (Szert Balázs, Punyi Gyula)
DOROG:
Borsos – Nagyházi (Takács P., 120.), Lénárt, Lencsés, Beke P. – Csillag (Földi B., 79.), Kitl M., Mészáros Á., Barna G. (Girsik, 70.) – Albert Á. – Vígh Á. (Sitku, 82.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
DEBRECEN:
Kosicky – Kuti, Kinyik, Pávkovics, Barna Sz. – Bereczki (Varga K., 58.), Csősz, Kusnyír (Pintér Á., 65), Kundrák (Haris, 115.) – Adeniji (Garba, 58.), Trujics. Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző:
Csillag (1–0) a 45., Kinyik (1–1) a 87. percben
Kiállítva:
Lencsés (lerántotta a gólhelyzetbe kerülő Garbát) a 119. percben
MESTERMÉRLEG

Németh Szabolcs:
– A keret huszonhét főből áll, a pályára lépők újfent bizonyították, bármikor számíthatok rájuk. Elhittük, hogy van keresnivalónk, jól játszottunk, ezért győztünk.
Herczeg András:
– Az első félidő végén négy nullára kellett volna vezetnünk, ám a labdarúgás törvényszerűsége megbüntetett minket. Jobban kell sáfárkodjunk a helyzeteinkkel.
Továbbjutott: a Dorogi FC

9. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 4. FORDULÓ), NYOLCADDÖNTŐ
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II)
Mezőkövesd–Ózdi Kohász (NB III)/Kaposvári Rákóczi
Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC
Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC
Békéscsaba (NB II)–Puskás Akadémia
MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III)
Újpest FC–Mol Fehérvár FC
Dorogi FC (NB II)–III. Kerületi TVE (NB III)
A mérkőzéseket 2020. február 12-én és február 19-én játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik